Grindeanu: Bolojan tegye félre a gőgjét, és alakítsuk meg a kormányt, utána visszatérhet az államelnöki kampányához
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán felszólította Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy 'hagyja abba az elnökválasztási kampányt', az összes Nyugat-barát párt üljön tárgyalóasztalhoz, és alakítsák meg a kormányt.
Az Adevărul.ro-nak adott interjúban Grindeanu kifejtette: matematikailag nem lehet parlamenti többséget létrehozni a PSD nélkül, csak ha a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) is számításba veszik.
'Tehát Ilie Bolojan tegye félre a gőgjét, hagyja abba a választási kampányát - mert Ilie Bolojan úr elnökválasztási kampányt folytat, négy évvel korábban kezdte el -, tartson néhány hét szünetet, hogy megalakíthassuk a kormányt, utána pedig visszatérhet a 2030-as államelnöki választás kampányához, az ő dolga, mit csinál. De most alakítsuk meg a kormányt' - fejtette ki a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy Bolojan gazdasági elképzelései kudarcot vallottak.
Emlékeztetett, hogy a cotroceni-i konzultációk első fordulója után az államelnök kijelentette: kizárólag Nyugat-barát pártokból álló parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét hajlandó kormányalakítással megbízni, nem akar előre hozott választásokat, és nem szeretne kisebbségi kormányt. Hozzátette: a PSD a legesélyesebb a parlamenti többség kialakítására, mivel a legnagyobb frakciója van a parlamentben, ez azonban nem jelenti azt, hogy sikerrel fog járni.
Ennek ellenére a szociáldemokraták nem szaladnak el a kormányzás felelőssége elől, a PNL és az USR parlamenti képviselőinek csak alá kell írniuk, hogy támogatnak egy PSD-kormányt - nyomatékosította Grindeanu.
AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség az RMDSZ egyik Bihar megyei polgármesterét
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló (Buduslău) RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO). Az EPPO szerdai közlem&eacu
FRISSÍTVE/Házkutatást tart a DNA a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklubnál
Brăila, május 20./Agerpres/ - Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklub székhelyén. A vádhatóság közleménye szerint az ügyben jogtalan haszonszerz&eac
Külügy: folytatódik Görlitzben a felrobbant és összedőlt épület romjai alá szorult román állampolgárok keresése
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek - közölte szerdán a román külügy k&oum
Liberális frakcióvezető: A PSD elszigetelődött; sorban eltávolította maga mellől volt koalíciós partnereit
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elszigetelődött, egyenként eltávolította magától valamennyi korábbi koalíciós partnerét, és már senki sem akar részt venni a PSD-vel közös jövőbeli projektben - jelentette ki szerdán
Képviselőház: nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjból jövedelmet szerző magánszemélyeknek
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Döntő házként megszavazta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző mag&aa
Rahovai tömbházrobbanás/Az ügyészség 55 millió lej értékű vagyont vett zár alá;176 személy igényel kártérítést
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A bukaresti regionális ügyészség szerdai bejelentése szerint a főváros Rahova lakótelepi tömbházában tavaly október 17-én történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be k&aacut
Az alkotmánybírósághoz fordult Sorin Grindeanu a 2026/38-as sürgősségi kormányrendelet ügyében
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Az alkotmánybírósághoz fordult Sorin Grindeanu képviselőházi elnök a 2026/38-as sürgősségi kormányrendelet ügyében. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beadványában kéri a testülettől, hogy ál
Házkutatást végez a DNA a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklubnál
Brăila, május 20./Agerpres/ - Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklub székhelyén. A vádhatóság közleménye szerint az ügyben jogtalan haszonszerz&eac
Szeben megye: Egy férfit kómában, SMURD-helikopterrel szállítottak a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, miután leesett a szekérről
Nagyszeben, május 20./Agerpres/ - Egy 58 éves férfit kómában, SMURD-helikopterrel szállítottak a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, miután a Szeben megyei Bendorf (Benești) településen leesett a szekérről és a ló tíz méter hosszan v
Tánczos Barna szerint nem fogják meghosszabbítani az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtásának határidejét
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtásának határideje június 5-e, és a minisztériumnak nem áll szándékában ezt meghosszabbítani - jelentette ki szerdán Tánczos Barna. Az ügyvivő
Iosif-Florin Jianu képviselő kilépett a PSD-frakcióból és csatlakozott a PNL-hez
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Kilép a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójából Iosif-Florin Jianu képviselő. A törvényhozó tájékoztatta a képviselőház házbizottságát, hogy szerdától a Nemzeti Liberális P&
Romániában áprilisban is csaknem háromszorosa volt az uniós átlagnak az éves inflációs ráta
Brüsszel, május 20./Agerpres/ - Áprilisban 3,2 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban a márciusi 2,8 százalékról, és Romániában volt ismét a legmagasabb a pénzromlás üteme, 9,5 százalék - derül ki az Eu
Nem tart üléseket hétfőn, a katolikus pünkösd második napján a képviselőház
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A képviselőház hétfőn, a nyugati keresztény pünkösd második napján nem tart üléseket. Az alsóház szerdai közleménye szerint azok a képviselők, akik nem most vasárnap ünneplik a pünkösdöt, hétf
INSCOP-felmérés: a romániaiak 49,2 százaléka szerint az államfő enyhíteni próbálta a pártok közötti feszültségeket
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A romániaiak fele szerint Nicușor Dan államfő az utóbbi időszakban tett nyilvános megszólalásaival mérsékelni próbálta a pártok és politikai vezetők közötti feszültségeket - derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research








