Kelemen Hunor a PSD-RMDSZ kisebbségi kormányról: Nem akarjuk, nem lehet
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
A Digi24-nek nyilatkozó politikustól azt kérdezték, hogy számol-e egy PSD köré épülő kisebbségi kormány lehetőségével, amelynek az RMDSZ is tagja. 'Nincs ilyen lehetőség. Nem lehet. Nem akarjuk, nem lehet' - válaszolta Kelemen, hozzátéve, hogy ezt már a múlt héten is világossá tette, és most is ugyanígy látja.
Elmondta azt is, hogy a PSD részéről senki sem kereste meg ebben az ügyben. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ része annak a volt koalíciónak, amelynek a kormányát a PSD és az AUR buktatta meg, ezért logikátlannak tartaná, hogy az RMDSZ most az AUR oldalára kerüljön. Hangsúlyozta, hogy számára nem is annyira a PSD jelenti a fő problémát, hanem az AUR, amelyet az RMDSZ nem tud elfogadni partnerként. 'Az AUR számunkra vörös vonal. Egy ilyen konstrukció pedig azt jelentené, hogy a kormány az AUR-tól függne. Ezt nem tudom elfogadni' - jelentette ki.
Kelemen szerint a PSD már bizonyította, hogy az AUR-ral együtt képes parlamenti többséget összehozni, amikor 281 szavazattal megbuktatták a Bolojan-kormányt, és jelenleg egy új többség csak az AUR bevonásával állhatna össze. Kijelentette: az államfő helyesen jár el, amikor elutasít egy olyan parlamenti többséget, amely mögött az AUR áll.
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor elképzelhetőnek tart egy kisebbségi kormányt, de csak 'átlátható és elfogadható' parlamenti támogatással. Ha pedig más megoldás nincs, a jelenlegi kisebbségi kormány is folytathatná a munkáját, feltéve, hogy a PSD megszavazza a működéséhez szükséges döntéseket legalább jövő tavaszig, a helyreállítási terv céljainak teljesítése és az uniós források lehívása érdekében - magyarázta.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Ilie Bolojan már nem lehetne egy ilyen kisebbségi kormány vezetője, mert a PSD nem támogatná ugyanazt a miniszterelnököt, akit néhány héttel korábban leváltott. Másfelől szerinte a szociáldemokraták sem szabhatják meg a PNL-nek, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelöltjük. 'Mindkét félnek újra kell gondolnia, rugalmasabbá kell tennie álláspontját' - fogalmazott a politikus.
Kelemen szerint a legjobb megoldás az lenne, ha egy első sikertelen kormányalakítási kísérlet után a pártok a második tárgyalási fordulóban már engednének az álláspontjukból, és olyan miniszterelnök-jelöltet találnának, aki képes maga mögé állítani a PNL, az USR, a PSD, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciójának támogatását. Úgy vélekedett, hogy ezeknek a pártoknak nem feltétlenül kell 2028-ig együtt kormányozniuk: elegendő lehet egy átmeneti megoldás jövő tavaszig, a költségvetés elfogadásáig és a fontos beruházások, illetve projektek sínre tételéig. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina Matei; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A nap várható eseményei - 2026. május 20.
SZENÁTUS: - plenáris ülés (10:00) * zárószavazás - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - plenáris ülés (10:00) * zárószavazás (11:30) - házbizottsági ülés
Az Egységben Romániáért és a BÉKE - Románia az első frakcióval, illetve a függetlenekkel egyeztet csütörtökön Nicușor Dan
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE - Románia az első parlamenti frakció &eacut
Kelemen Hunor a kormányalakításról: A pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott megoldás - jelentette ki kedd este az
Összedőlt egy épület a németországi Görlitzben; három embert keresnek a romok alatt, ketten román állampolgárok
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Összedőlt egy többlakásos épület hétfő este a kelet-németországi Görlitz városában; három embert keresnek a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok. Az AFP és a dpa hírügynöks&eac
Összesítették az ANAF szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beér
Oana Țoiu: A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter. Beszámol
Szenátusi szakbizottság: bírsággal vagy szabadságvesztéssel büntethető az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítés vagy agresszió
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
Kitüntetésre terjeszti fel a védelmi miniszter a román pilótát, aki Észtország légterében lelőtt egy drónt
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kitüntetésre terjeszti fel Costel-Alexandru Pavelescu katonai pilótát, aki Észtország légterében lelőtt egy drónt. A tárcavezető közölte, hogy
Befolyással üzérkedést emleget a PSD a kormány és egy német védelmi ipari vállalat közötti megállapodás kapcsán
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint egy 'botrányos befolyással üzérkedés' nyomán 'titkos megállapodás' jött létre a román kormány és egy német védelmi ipari vállalat között a SAFE vé
Isărescu: Technokrata kormányfői mandátumom vége felé már szinte magamban beszéltem a Victoria-palotában
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Mugur Isărescu szerint nem feltétlen jelent megoldást a jelenlegi kormányválságra egy technokrata miniszterelnök kinevezése, mert a tisztség ellátásához politikai tapasztalatra és hitelességre is szükség van. Keddi sajt&oa
A védelmi minisztérium megerősítette, hogy egy román F-16-os vadászgép lelőtt egy drónt Észtországban
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A védelmi minisztérium megerősítette, hogy a NATO észtországi légirendészeti missziójában szolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgépek egyike kedden lelőtt egy drónt. A tárca közleménye szerint ke
Maros megye: távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a mezőméhesi gyilkossággal vádolt Emil Gânjt
Marosvásárhely, május 19./Agerpres/ - Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, táv
Lelőtt egy drónt Észtországban egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt - jelentette a Reuters. A repülő a
Isărescu: Nem tartottuk mesterségesen alacsonyan az árfolyamot
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) nem tartotta mesterségesen alacsonyan az árfolyamot, és ezt a devizatartalékok alakulása is bizonyítja - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu. A jegybank kormányzója emlékez







