Összedőlt egy épület a németországi Görlitzben; három embert keresnek a romok alatt, ketten román állampolgárok
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Összedőlt egy többlakásos épület hétfő este a kelet-németországi Görlitz városában; három embert keresnek a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok.
Az AFP és a dpa hírügynökségek keddi beszámolói szerint vélhetően gázrobbanás okozta a tragédiát.
Az összeomlott épületben többnyire turistáknak kiadott lakások voltak. A helyi rendőrség arról tájékoztatott, hogy három személyt keresnek, egy 25 és egy 26 éves román állampolgárságú nőt, valamint egy 47 éves német-bolgár állampolgárságú férfit. Azt is közölték, hogy a további gázszivárgás veszélye miatt a mentési munkálatok óvatosan zajlanak, inkább kézi erővel és keresőkutyákkal dolgoznak.
A román külügy kedd esti közleményében megerősítette, hogy eltűntnek nyilvánítottak két román állampolgárt a Görlitzben hétfő este történt robbanás nyomán.
A tárca tájékoztatása szerint Románia berlini nagykövetsége és konzuli csapatai kapcsolatban állnak az érintett román állampolgárok hozzátartozóival.
Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter telefonon egyeztetetett Octavian Ursu görlitzi polgármesterrel, aki arról biztosította, hogy mindent megtesznek a romok alá szorult esetleges áldozatok kimentéséért.
A tárcavezető később egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy az eddigi információik szerint két román állampolgárságú nő tartózkodott az összedőlt épületben, és összesen három személyt keresnek a romok alatt. Egy román fiatalember az épület közelében tartózkodott, amikor a robbanás történt, ő jól van. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Összesítették az ANAF szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beér
Oana Țoiu: A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter. Beszámol
Szenátusi szakbizottság: bírsággal vagy szabadságvesztéssel büntethető az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítés vagy agresszió
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
Kitüntetésre terjeszti fel a védelmi miniszter a román pilótát, aki Észtország légterében lelőtt egy drónt
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kitüntetésre terjeszti fel Costel-Alexandru Pavelescu katonai pilótát, aki Észtország légterében lelőtt egy drónt. A tárcavezető közölte, hogy
Befolyással üzérkedést emleget a PSD a kormány és egy német védelmi ipari vállalat közötti megállapodás kapcsán
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint egy 'botrányos befolyással üzérkedés' nyomán 'titkos megállapodás' jött létre a román kormány és egy német védelmi ipari vállalat között a SAFE vé
Isărescu: Technokrata kormányfői mandátumom vége felé már szinte magamban beszéltem a Victoria-palotában
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Mugur Isărescu szerint nem feltétlen jelent megoldást a jelenlegi kormányválságra egy technokrata miniszterelnök kinevezése, mert a tisztség ellátásához politikai tapasztalatra és hitelességre is szükség van. Keddi sajt&oa
A védelmi minisztérium megerősítette, hogy egy román F-16-os vadászgép lelőtt egy drónt Észtországban
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A védelmi minisztérium megerősítette, hogy a NATO észtországi légirendészeti missziójában szolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgépek egyike kedden lelőtt egy drónt. A tárca közleménye szerint ke
Maros megye: távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a mezőméhesi gyilkossággal vádolt Emil Gânjt
Marosvásárhely, május 19./Agerpres/ - Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, táv
Lelőtt egy drónt Észtországban egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt - jelentette a Reuters. A repülő a
Isărescu: Nem tartottuk mesterségesen alacsonyan az árfolyamot
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) nem tartotta mesterségesen alacsonyan az árfolyamot, és ezt a devizatartalékok alakulása is bizonyítja - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu. A jegybank kormányzója emlékez
Az AEP elnöke szerint az új választási törvényben külön fejezetet kell szánni az előre hozott választásoknak
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Az új választási törvényben külön fejezetet kell szánni az előre hozott választásoknak, mert előbb vagy utóbb Románia is ehhez a megoldáshoz folyamodhat egy politikai patthelyzet feloldására - véli az Állandó Vá
Isărescu: A BNR 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol - jelentette be kedden Mugur I
A PNL felszólította a PSD-t, hogy javasoljon miniszterelnök-jelöltet, vagy ismerje el, hogy képtelen vezetni Romániát
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden felszólította a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy javasoljon kormányfőjelöltet, vagy pedig ismerje el, hogy képtelen kormányozni Romániát. A PNL Facebookon közzétett közleménye
Nazare: Megszüntetjük az e-Factura kötelező használatát azokban az esetekben, ahol felesleges bürokráciát jelentene
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter kedden egy Facebook-bejegyzésben ismertette annak a törvénytervezetnek az indoklását, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tev&ea








