ANAT-alelnök: A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják a 800 lejes üdülési támogatást
Bukarest, március 26./Agerpres - A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják az üdülési támogatást - számolt be kedd este Sinaián a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.
Adrian Voican az üdülési utalványokról szóló jogszabály idei végrehajtására vonatkozó rendeletet kidolgozó bizottság tanácskozásának következtetéseit ismertette a sajtóval. Emlékeztetett arra, hogy az idei utalványok értékét 1600 lejről 800 lejre csökkente a kormány. Ezt az összeget pedig azért nem kapták meg eddig a közalkalmazottak, mert nem készült el a jogszabály végrehajtására vonatkozó miniszteri rendelet.
Az ANAT alelnöke elmondta, hogy egy korábbi elképzelés szerint idén a 800 lejt csak akkor utalták volna a közalkalmazottaknak, ha számlákkal bizonyítani tudják, hogy legalább 1600 lejt költöttek saját zsebből üdülésre. Belső felmérésekből azonban kiderült, hogy ilyen feltételek mellett az alkalmazottak 85 százaléka inkább lemond idén az állami támogatásról.
'Ez így nem működne, a pénzt a kártyájukra kell utalni, és kész. Ne legyen szükség az állam előzetes meghitelezésére' - magyarázta Voican. Szerinte a 800 lej kártyára történő átutalásával már nem nehezedne nyomás a munkáltatóra, hogy 'egyfajta gazdasági rendőrségként' számlákat és fizetési megbízásokat ellenőrizzen.
Az ANAT alelnöke azzal is érvelt, hogy a 800 lejes állami támogatásból az adók és járulékok levonása után voltaképp csak 640 lejt kapnak a közalkalmazottak. 'Minek rendőrösködni 640 lejért? Várhatóan elegendő lesz egy egyéni felelősségvállalási nyilatkozat a pénz elköltéséről' - magyarázta. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bizottság munkája ezzel véget ért, és hamarosan mehjelenik az üdülési utalványokról szóló miniszteri rendelet. AGERPRES/(RO - szerző: Mariana NICA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan:A koalíció a valóságban jobban működik, mint ahogyan azt a közvélemény érzékeli
Bukarest, február 12./Agerpres - A kormánykoalíció a felek közötti 'folyamatos támadások' és a 'súlyos válság' látszata ellenére is működik - jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Az államfő a belgiumi Alden Biesen kast
Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról: Az alkotmánybíróságnak felelősséget kell vállalnia az elhúzódó probléma megoldásában
Liege, február 12./Agerpres - Oana Ghiță, az Agerpres különtudósítója jelenti: Nicușor Dan szerint a bírák és ügyészek nyugdíjának kérdése régóta húzódó probléma a román társadalomban, és az alkotmánybí
Nicușor Dan: Románia három-négy éven belül teljesítheti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket
Bukarest, február 12./Agerpres - Nicușor Dan szerint Románia három-négy éven belül teljesítheti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. Az államfő a belgiumi Alden Biesen kastélyban tartott informális EU-csúcs után újság
Nicușor Dan: Az Európai Bizottság több javaslatot készít elő az energiaárak csökkentésére
Liege, február 12./Agerpres - Az Agerpes különtudósítjója, Oana Ghiță jelenti: Az Európai Bizottság több javaslatot készít elő az energiaárak csökkentésére - jelentette ki Nicușor Dan az informális EU-csúcs utáni csütörtöki sajtótá
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. február 12-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. február 12-én: Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) AGERPRES
Jucan: Az elmúlt tíz évben jogi útra terelt CNA-döntések 92 százalékát megerősítették a bíróságok
Bukarest, február 12./Agerpres/ - Az elmúlt tíz évben jogi útra terelt CNA-döntések 92 százalékát megerősítették a bíróságok - jelentette ki csütörtökön az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Valentin-Al
Voican (ANAT): Technikai recesszióba került a romániai turizmus
Bukarest, február 12./Agerpres/ - Technikai recesszióba került a romániai turizmus - nyilatkozta csütörtökön az Agerpresnek a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke. Adrian Voican szerint 2025-ben a 12 hónapból tízben vissz
Feloldották a hatósági felügyeletét, így visszatérhet hivatalába Robert Negoiță bukaresti harmadik kerületi polgármester
Bukarest, február 12./Agerpres/ - Helyt adott csütörtökön a bukaresti törvényszék Robert Negoiță bukaresti harmadik kerületi polgármester fellebbezésének és feloldotta a korábban ellene elrendelt hatósági felügyeletet. A döntés jogerős, í
Az adóemelések elleni tüntetések zajlottak országszerte az AUR felhívására
Bukarest, február 12./Agerpres/ - A helyi adók emelése ellen tüntettek csütörtökön az ország több városában a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tagjai és szimpatizánsai. Bukarestben két helyszínen, a Győzelem (Vic
Dogioiu: Napok kérdése, hogy Románia megkapja az értesítést az EB-től a 231 millió euró elvesztéséről
Bukarest, február 12,./Agerpres/ - Ioana Dogioiu kormányszóvivő szerint 'napok kérdése', hogy az Európai Bizottság (EB) elküldje a hivatalos értesítést Romániának a 231 millió euró vissza nem térítendő támogatás elvesztésérő
A PSD a megszorító politikáról való lemondást kéri koalíciós partnereitől
Bukarest, február 12./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) felszólította koalíciós partnereit, hogy hagyjanak fel a megszorító politikával, és az ország társadalmi és gazdasági realitásait figyelembe vevő strukturális reformok bevezetését
Parti őrség: pilóta nélküli légi jármű maradványait találták meg Costinești és Tuzla között
Konstanca, február 12./Agerpres/ - Egy pilóta nélküli légi jármű maradványait találták meg csütörtökön a Fekete-tenger partján, Costinești és Tuzla között - közölte a parti őrség. A parti őrség sajtószóvivője, Andrei En
Drónra bukkantak a tengerparton, Costinești közelében
Konstanca, február 12./Agerpres/ - Drónt találtak csütörtökön a Fekete-tenger partján, Costinești üdülőtelep közelében. A jelenlegi információk szerint egy polgár riasztotta a hatóságokat, amelyek ellenőrzik a helyszínt. A drónr
Hat influenzás beteg halt meg a múlt héten Romániában
Bukarest, február 12./Agerpres/ - A múlt héten hat elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában; ezzel 74-re nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
RAR: a tavaly ellenőrzött járművek 38,5 százalékénak nem volt megfelelő a műszaki állapota
Bukarest, február 12./Agerpres - Tavaly országszerte 92.219 jármű műszaki állapotát vizsgálták meg közúti ellenőrzéseik során a Román Gépjármű-nyilvántartási Hatóság (RAR) felügyelői, és a megállított járművek 38,5 sz&aa








