Ciolacu: A kormányfői tisztség nem egy mesterség, hanem a legnagyobb megtiszteltetés, amellyel az országot és a románokat szolgálhatod

Bukarest, május 8./Agerpres/ - Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök csütörtökön kijelentette, hogy élete legfontosabb időszakaként tekint azokra az évekre, amikor a PSD kormányon volt, ő pedig a miniszterelnöki tisztséget tölthette be.
Ciolacu a Facebook-oldalán írt erről, hangsúlyozva, hogy 'a kormányfői tisztség nem egy mesterség, hanem a legnagyobb megtiszteltetés, amellyel az országot és a románokat szolgálhatod'.
A kormányfői tisztségéből lemondott Ciolacu hozzátette, az elnökválasztás második fordulójának kampánya közepette is kötelességének érzi rövid áttekintést nyújtani a PSD-nek a kormányon töltött időszak alatti megvalósításairól. Rámutatott arra is, nem érez szégyellnivalót azzal kapcsolatban, amit csapatával megvalósított.
Facebook-bejegyzésében a volt kormányfő 'a PSD-kormány tíz legfontosabb megvalósítására' világított rá. Ezek közé sorolta a legnagyobb mértékű minimálbér- és a nyugdíjemelést, az egy lakosra számított legnagyobb nettó vagyonnövekedést, illetve azt, hogy ebben az időszakban építették és adták át a legtöbb kilométer autópályát.
'Egyetlen kormány sem tökéletes. Ezért normális, hogy a PSD-t az elmúlt évek kormányzása miatt kritikával illetik. Egyes bírálatok jogosak, mások kevésbé. De kétségtelenül van néhány olyan jelentős eredménye a PSD-nek ebben a kormányban, amelyet még a legádázabb kritikusaink vagy ellenfeleink sem vitathatnak. Ezek konkrét eredmények, amelyek román állampolgárok millióinak életét javították. És végül is a számtalan vita, ellentmondás és politikai támadás közepette ez az, ami a leginkább számít' - fogalmazott Ciolacu.
A volt miniszterelnök szerint a PSD-kormány ösztönözte a gazdasági fejlődést, ami új munkahelyek teremtéséhez vezetett; a rendszerváltás óta most van Romániának a legnagyobb számú foglalkoztatottja, közel 5,2 millió személy.
'Románia regionális gazdasági erővé vált. Utolértük Lengyelországot, és megelőztük Magyarországot, Szlovákiát, Horvátországot, Görögországot, Lettországot és Bulgáriát a legrelevánsabb gazdasági mutató, a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP tekintetében' - summázta a számadását Marcel Ciolacu.
AGERPRES/ (RO - szerző: Dana PICIU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
Bukarest, május 8./Agerpres - Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt. A Bukaresti Műszaki Egyetem Aula Magna termében
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Válaszoltak Dan Șucunak: Nicușor Dan és George Simion is az euroatlanti pályán tartaná Romániát
Bukarest, május 8./Agerpres - Nicușor Dan és George Simion is válaszolt csütörtökön a Concordia Munkáltatói Szövetség elnökének felhívására. Dan Șucu arra kérte az két elnökjelöltet: jelentsék ki, hogy nem térítik le Románi&a
Bukarest: őrizetbe vett a rendőrség két személyt, akik 2 kg kokaint és 20 kg kannabiszt szállíttattak Spanyolországból Romániába
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Õrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
Bírói indoklás: az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal Călin Georgescu hatósági felügyeletének meghosszabbítását
Bukarest, május 8./Agerpres - A Călin Georgescu hatósági felügyeletének időtartamát 60 napról 45 napra csökkentő bíró ítéletének indoklásában kifogásolta, hogy az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal
Elnökválasztás/Pénteken tárgyalja az alkotmánybíróság az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Péntek délben kezdődő ülésén tárgyalja az alkotmánybíróság azt a beadványt, amelyikben az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kéri az egyik
A legfelsőbb bíróság bíráinak időszakos teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe az USR
Bukarest, május 8./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság bíráinak rendszeres teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik képviselője.
Helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek Parajdon; a sóbányánál dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
Csíkszereda, május 8./Agerpres - A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu az Agerpresnek csütör
INSP: 42.568 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak múlt héten
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Múlt héten több mint 42 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi
APIA: áprilisban 70 százalékkal esett vissza a teljesen elektromos autók eladása Romániában
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Idén áprilisban a múlt év azonos hónapjához képest a forgalomba helyezett új autók száma 24 százalékkal, a teljesen elektronikus személygépkocsik eladása pedig 70 százalékkal csökkent, utóbbiak piaci ré
Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában az előző évhez képest
Bukarest, április 8./Agerpres/ - Az év első három hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában a 2024 januárja és
Az energiaügyi tárca bejelentette, hogy megszüntetik a minisztériumi állások közel egynegyedét
Bukarest, május 8./Agerpres - Az energiaügyi minisztérium 25 százalékkal lefaragja a bérkiadásokat és 91-gyel (23 százalékkal) csökkenti a minisztériumi állások számát - jelentette be csütörtökön az intézmény, miután a korm&aacu
Műkincsrablás: meghosszabbították egyik gyanúsított előzetes letartóztatását, egy másikat szabadon engedtek
Amszterdam, május 8./Agerpres/ - További 90 napig előzetes letartóztatásban marad az a 20 éves fiatalember, akit a dák műkincsek elrablásának ügyében vett őrizetbe a holland rendőrség. Egy másik gyanúsítottat szabadon engedtek - számolt be az NL Times. Az ass
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok húsznál több folyó vízgyűjtő területén
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) húsznál több folyó vízgyűjtő területén. A hidr