FRISSÍTVE/Anamaria Gavrilă POT-elnök rendőrökkel akarta szétoszlatni a parlamentben dolgozó újságírókat, ehelyett őt szankcionálták

Bukarest, március 19. /Agerpres/ - A parlament épületébe hívta ki a rendőrséget szerdán Anamaria Gavrilă képviselő, miután szóbeli összetűzésbe került a sajtó képviselőivel.
A Fiatal Emberek Pártja (POT) elnökének hívására a 17. kerületi rendőrőrs munkatársai szálltak ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy a sajtó képviselői nem sértettek törvényt, hanem munkaköri feladatukat látták el a parlament épületének azon a részén, ahova a média munkatársainak joguk van belépni - közölte a fővárosi rendőrség.
A rendőrök így nem az újságírókat, hanem a panasztevő képviselőt, azaz Anamaria Gavrilát részesítették figyelmeztetésben a 2008/34-es kormányrendelet alapján - közölte még a rendőrség.
A parlamentnél akkreditált újságírók több mint egy órát vártak a Fiatal Emberek Pártja frakciójának helyiségei előtti folyosón, hogy a párt elnöke nyilatkozzon az esetleges visszalépéséről az elnökjelöltségtől. Anamaria Gavrilă azonban nem lépett ki a sajtó elé, hanem az irodájában tartózkodott, és hívta a rendőrséget, anélkül, hogy ezt nyilvánosan megindokolta volna.
A helyszínre kiszálló rendőrök néhány percet töltöttek Gavrilă irodájában. A POT elnöke ezt követően kilépett az irodából. 'Megmondtam, hogy nem nyilatkozunk. Ez zaklatás' - jelentette ki, majd felszólította a rendőröket, hogy igazoltassák a média képviselőit.
Az újságírók figyelmeztették, hogy joguk van a kérdéses helyen tartózkodni, mire a képviselő válasz nélkül becsapta előttük az ajtót.
Gavrilă később közzétett egy videót, amelyben agresszivitással vádolta meg a sajtó munkatársait, és kijelentette, hogy inkább élő közvetítésekkel, Tiktok-videókkal kommunikál, mert a sajtó 'kiforgatja a szavait'.
A képviselőház házszabálya szerint a sajtó munkatársainak bejárási joguk van a parlament sajtóközpontjába, a plenáris ülésekre (a számukra kijelölt helyre), a szakbizottsági ülésekre (a testületek előzetes engedélyével), a P1-es szint csarnokába és más helyiségkbe, ahol nyilvános törvényhozási tevékenység zajlik. A szabályzat azt is előírja, hogy a képviselőház frakcióinak és a házbizottság tagjainak kabinetjeibe a sajtó számára szabad a bejárás.
AGERPRES/ (RO - szerző: Cătălina MATEI, Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
Bukarest, május 8./Agerpres - Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt. A Bukaresti Műszaki Egyetem Aula Magna termében
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Válaszoltak Dan Șucunak: Nicușor Dan és George Simion is az euroatlanti pályán tartaná Romániát
Bukarest, május 8./Agerpres - Nicușor Dan és George Simion is válaszolt csütörtökön a Concordia Munkáltatói Szövetség elnökének felhívására. Dan Șucu arra kérte az két elnökjelöltet: jelentsék ki, hogy nem térítik le Románi&a
Bukarest: őrizetbe vett a rendőrség két személyt, akik 2 kg kokaint és 20 kg kannabiszt szállíttattak Spanyolországból Romániába
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Õrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
Bírói indoklás: az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal Călin Georgescu hatósági felügyeletének meghosszabbítását
Bukarest, május 8./Agerpres - A Călin Georgescu hatósági felügyeletének időtartamát 60 napról 45 napra csökkentő bíró ítéletének indoklásában kifogásolta, hogy az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal
Elnökválasztás/Pénteken tárgyalja az alkotmánybíróság az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Péntek délben kezdődő ülésén tárgyalja az alkotmánybíróság azt a beadványt, amelyikben az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kéri az egyik
A legfelsőbb bíróság bíráinak időszakos teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe az USR
Bukarest, május 8./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság bíráinak rendszeres teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik képviselője.
Helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek Parajdon; a sóbányánál dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
Csíkszereda, május 8./Agerpres - A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu az Agerpresnek csütör
INSP: 42.568 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak múlt héten
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Múlt héten több mint 42 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi
APIA: áprilisban 70 százalékkal esett vissza a teljesen elektromos autók eladása Romániában
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Idén áprilisban a múlt év azonos hónapjához képest a forgalomba helyezett új autók száma 24 százalékkal, a teljesen elektronikus személygépkocsik eladása pedig 70 százalékkal csökkent, utóbbiak piaci ré
Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában az előző évhez képest
Bukarest, április 8./Agerpres/ - Az év első három hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában a 2024 januárja és
Az energiaügyi tárca bejelentette, hogy megszüntetik a minisztériumi állások közel egynegyedét
Bukarest, május 8./Agerpres - Az energiaügyi minisztérium 25 százalékkal lefaragja a bérkiadásokat és 91-gyel (23 százalékkal) csökkenti a minisztériumi állások számát - jelentette be csütörtökön az intézmény, miután a korm&aacu
Ciolacu: A kormányfői tisztség nem egy mesterség, hanem a legnagyobb megtiszteltetés, amellyel az országot és a románokat szolgálhatod
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök csütörtökön kijelentette, hogy élete legfontosabb időszakaként tekint azokra az évekre, amikor a PSD kormányon volt, ő pedig a miniszterelnöki tisztséget tölthette be. Ciolacu a Facebook-oldal&aacut
Műkincsrablás: meghosszabbították egyik gyanúsított előzetes letartóztatását, egy másikat szabadon engedtek
Amszterdam, május 8./Agerpres/ - További 90 napig előzetes letartóztatásban marad az a 20 éves fiatalember, akit a dák műkincsek elrablásának ügyében vett őrizetbe a holland rendőrség. Egy másik gyanúsítottat szabadon engedtek - számolt be az NL Times. Az ass
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok húsznál több folyó vízgyűjtő területén
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) húsznál több folyó vízgyűjtő területén. A hidr