Manole: Nem lehet megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak - jelentette ki kedden Florin Manole.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) volt munkaügyi minisztere a parlamentben nyilatkozott a sajtónak a jogszabályról tervezett cotroceni-i egyeztetések előtt.
Manole szerint a kormány feladata tárgyalni a szakszervezetekkel, a PSD pedig csak megoldási javaslatokkal tud segíteni. A politikus elmondta, hogy az oktatás és az egészségügy számára alternatív bértáblákat dolgoztak ki a szakszervezetek. Ezek a költségvetési lehetőségektől függően teljes egészükben vagy fokozatosan léphetnének hatályba. 'Készen állunk erről tárgyalni a cotroceni-i egyeztetésen' - jelentette ki.
Ugyanakkor a volt munkaügyi miniszter szerint a PSD nem ért egyet egy olyan tervezettel, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak, nem tartja tiszteletben a deficitcsökkentési vállalásokat, és még a helyreállítási tervben vállalt mérföldkövet sem teljesíti. 'Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy ilyen jogszabályt. És ez szerintem nem csak a PSD álláspontja' - nyilatkozta Manole.
A politikus szerint az oktatásban és az egészségügyben a fizetések emelése, illetve az emelések fokozatos bevezetése oldhatná fel a patthelyzetet. Az oktatás esetében ez azt jelentené, hogy a bértáblák közelebb kerülnének a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) néhány évvel ezelőtti vállalásához. Az akkori ígéretek szerint a pályakezdő pedagógusok fizetése az országos átlagbérnek megfelelő összeg lesz.
Az egészségügyben szerinte bonyolultabb a helyzet, mert nemcsak a bértábláról, hanem a pótlékok szabályozásáról, valamint a hétvégi munkáért járó pótlékokról is meg kell állapodni a szakszervezetekkel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a megoldásokat Románia költségvetési lehetőségeihez és a deficit csökkentésére tett vállalásokhoz kell igazítani. 'A béremelések fokozatos bevezetése lehet megoldás, de ehhez a pénzügyminisztériumnak kell elvégeznie a számításokat' - tette hozzá a volt munkaügyi miniszter.
Nicușor Dan államfő kedden a Cotroceni-palotában egyeztet a PSD, a PNL, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ vezetőivel a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Gyengült a lej kedden az euróhoz és a dollárhoz képest
Bukarest, augusztus 11./Agerpres/ - Gyengült kedden a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,28 banival (0,05 százalékkal) 5,2424 lejre emelkedett a hétfői 5,2396 lejről. A román fizetőeszköz az amerikai d
APIA: júliuban 28,2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma
Bukarest, augusztus 11./Agerpres/ - Júliusban 28,2 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 azonos hónapjában - derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett adataiból.
Kelemen Hunor: Parlamenti többség nélkül semmi jó nem sülhet ki a közalkalmazotti bértörvény tervezetéből
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben - jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. A parlamentben nyilatkozó politikust arról kérdezt&eacut
Chisăliță: A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása - nyilatkozta kedden az Agerpresnek Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke. A szakértő szerint a háztartások fogyasz
Bușoi: A jelenlegi adatok szerint az atomerőmű 2-es reaktorát nem lehet majd egész hónapban működtetni
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A következő tíz napra szóló kedvezőtlen előrejelzés alapján augusztusban várhatóan le kell állítani a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát is - jelentette ki kedden Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár. Az EU energiaügyi mun
Sárga jelzésű hőségiasztás van érvényben az ország több mint felében
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A meteorológusok kedden újabb sárga jelzésű hőségiasztást adtak ki az ország több mint felére. A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint kedden Olténiában, M
Nuclearelectrica: csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A Duna vízszintjének csökkenése miatt csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát - közölte kedden a Nuclearelectrica. A vállalat tájékoztatása szerint a lehets&e
Befogtak Brassóban egy anyamedvét és két bocsot; az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították
Brassó, augusztus 11. /Agerpres/ - Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították - közölte a brassói polgármesteri hivatal. A tájékoztatás szerint az anyamedvét az&eac
Narancssárga jelzésű hőségriasztás van érvényben szerdáig hét megyében
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden narancssárga jelzésű riasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére hőség és fokozott hőterhelés miatt. A figyelmeztetés
A romániai tengerpart öt strandja rendelkezik Kék zászló nemzetközi minősítéssel
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - A romániai tengerpart öt strandja rendelkezik Kék zászló nemzetközi környezetvédelmi minősítéssel - közölte kedden a Facebook-oldalán a gazdasági minisztérium. A Kék zászló (Blue Flag) program nemzetközil
A nap várható eseményei - 2026. augusztus 11.
ELNÖKI HIVATAL: - A PSD, PNL, USR és az UDMR elnökével egyeztet Nicușor Dan államfő a közalkalmazotti bértörvényről a Cotroceni-palotában (16 óra) KÉPVISELÕHÁZ: - rendkívüli ülésszak - plénum (12 óra) - sza
ANAR: a korábbi becsléseknél gyorsabban csökken a Duna vízszintje Csernavodánál
Bukarest, augusztus 11. /Agerpres/ - Hétfő este a Duna vízszintje mindössze 3 centiméterrel haladta meg az atomerőmű működéséhez szükséges minimumot Csernavodánál - közölte a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR). Az ANAR tájékoztatá
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. augusztus 10-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. augusztus 10-én: Cseke Péter (cse) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Újabb 5 centiméterrel csökkent a Duna vízszintje a csernavodai atomerőmű térségében
Bukarest, augusztus 10. /Agerpres/ - A kotrási munkálatok folytatását javasolja a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) az Alsó-Dunai Folyami Igazgatóságnak, miután hétfőn újabb 5 centiméterrel csökkent a Duna vízszintje a csernavodai atomerőmű térs&eac








