Pîslaru: Ez az utolsó esély a közalkalmazotti bértörvény elfogadására
Bukarest, augusztus 10. /Agerpres/ - Ez az utolsó hét, amikor még politikai megállapodás születhet az egységes közalkalmazotti bértörvényről ahhoz, hogy a jogszabályt augusztus 31-e, az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt határidő előtt elfogadják és kihirdessék - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
Bejegyzésében az ügyvivő munkaügyi miniszter emlékeztetett, hogy a PNRR mérföldkövének teljesítése 770 millió euró helyreállítási forrás lehívását tenné lehetővé.
Az ügyvivő miniszter szerint a törvény elfogadása már négy éve húzódik, az elmúlt hetekben pedig lejárató- és félretájékoztatási kampány indult a tervezet ellen. Pâslaru kiemelte, hogy a jogszabály jövőre mintegy 12 milliárd lejes többletforrást biztosít a közszférában kialakult béraránytalanságok felszámolására, a bérkiadások kiszámíthatóbbá tételére és a szétzilált rendszer teljes átszervezésére.
Pîslaru emlékeztetett arra is, hogy a Moody's pénteki értékelése szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadása javíthatná Románia hitelminősítési kilátásait. A tárcavezető szerint a tervezet alapján a közalkalmazottak több mint kétharmadának nőne a jövedelme, és az állam kompenzációval biztosítaná, hogy senkinek se csökkenjen a fizetése.
A miniszter szerint az ellenállás részben félretájékoztatásból, részben politikai számításból fakad. Úgy vélte, hogy a törvény elfogadása kiszámítható bérpályát teremtene, és megszüntetné azt a gyakorlatot, hogy választási években a pártok politikai ígéretekkel próbáljanak fizetésemeléseket kilátásba helyezni.
Pîslaru beszámolt arról, hogy az elmúlt három hétben a törvénytervezetnek elsősorban az egészségügyre és az oktatásra vonatkozó részeit dolgozták át. Az egészségügyben pontosították a pótlékok rendszerét, a különböző intézménytípusok és közalkalmazotti kategóriák szerinti bérszorzókat, valamint a kisegítő személyzet besorolását. Az oktatásban növelték az óraadó munkáért járó díjat, kedvezőbb változat készült az osztályfőnöki pótlékra, és vizsgálják egy jelentősebb 2028-as béremelés lehetőségét.
A miniszter a politikai vezetőket felelős hozzáállásra és a törvény támogatására kérte. Szerinte a reform nemcsak a helyreállítási alapból lehívható mintegy négymilliárd lej miatt fontos, hanem azért is, mert több mint 800 ezer közalkalmazottnak jelentene közvetlen előnyt anélkül, hogy a többieket hátrányosan érintené.
Pîslaru a szakszervezeteket és a közalkalmazottakat is arra kérte, ne hagyják elveszni a lehetőséget. Emlékeztette őket arra, hogy egyes megszokott bérösszetevők, például pótlékok megszűnhetnek ugyan, de ezeket beépítenék az alapbérekbe, így a dolgozók többségénél összességében jövedelemnövekedés lenne. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian ANGHELACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Elutasította a törvényszék Călin Georgescu előzetes letartóztatását; szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelöltte
Lehallgatási jegyzőkönyv/Călin Georgescu politikai menedékjogot kért volna Olaszországban, és egy toszkánai ingatlan vásárlását tervezte
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Siegfried Mureșan kedden az USR és az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet, és ismerteti velük kormányprogramjának legfonto
Románia egyike azoknak az uniós országoknak, ahol jelentősen drágultak az üzemanyagok augusztusban
Brüsszel, szeptember 22./Agerpres/ - Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban - közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulá
Lehallgatási jegyzőkönyv/Călin Georgescu: Az volt a küldetésem, hogy az egész rendszert leleplezzem! Végül Simiont is
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy 'leleplezze az egész rendszert', végül pedig George Simiont is. Ez a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészs&eacut
Constantin Toma: Grindeanu azt ígérte, hogy növeli a béreket és a nyugdíjakat; de honnan lesz erre pénz?
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Constantin Toma ostobaságnak tartja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, Sorin Grindeanunak azt az ígéretét, hogy kormányfőként jövőre az inflációhoz igazítja a nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket.
Siegfried Mureșan kedd délután a PNL parlamenti frakcióival egyeztet a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival egyeztet az általa javasolt kormányprogram prioritásairól. A PNL képviselőinek és szenátorainak együttes ülését 16 &o
A bukaresti törvényszékre vitték Călin Georgescut, ahol több tucat támogatója várta
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Kedden Călin Georgescut a bukaresti törvényszékre vitték, ahol a 30 napos előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványáról döntenek. A volt államfőjelölttel szemben egy 1,1 millió eurós csal&aacu

