Eurostat: többek között Romániában is csökkentek az ipari termelői árak márciusban februárhoz képest

Bukarest, május 6./Agerpres/ - A gyárak kapuit elhagyó termékek ára az EU-ban és az euróövezetben márciusban átlag 1,6 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, miután februárban az EU-ban 0,4 százalékkal, az euróövezetben pedig 0,2 százalékkal emelkedett. A legjelentősebb csökkenést Észtországban, Spanyolországban, Olaszországban, Dániában, Olaszországban és Romániában mérték - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) kedden közzétett adataiból.
Márciusban az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben Görögországban (1,3 százalék), Luxemburgban (0,9 százalék) és Szlovéniában (0,6 százalék) emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unión belül, míg a legjelentősebb csökkenést Észtországban (mínusz 8 százalék), Spanyolországban (mínusz 3,9 százalék), Olaszországban (mínusz 3,3 százalék), Dániában (mínusz 3,2 százalék) és Romániában (mínusz 3 százalék) regisztrálták.
Az Eurostat jelentése szerint az EU-ban az ipari termelői árak alakulását elsősorban a félkész és tartós fogyasztási cikkek árának 0,1 százalékos, valamint a köztes termékek árának 0,5 százalékos emelkedése befolyásolta, míg az energiaárak 5,5 százalékkal csökkentek, a tőkejavak árai pedig stabilak maradtak.
2024 azonos időszakához képest márciusban az euróövezetben 1,9 százalékkal, az Európai Unióban pedig 2,1 százalékkal emelkedtek a gyárkapukat elhagyó áruk árai.
A legnagyobb éves növekedést Bulgáriában (22 százalék), Írországban (10,6 százalék) és Dániában (10,2 százalék) regisztrálták, míg a legjelentősebb csökkenést Luxemburg (mínusz 4,5 százalék), Portugália (mínusz 1 százalék), Franciaország és Litvánia (egyaránt mínusz 0,6 százalék) jelentette. Romániában márciusban 3,3 százalékos volt az éves növekedés. Mindezt elsősorban a köztes termékek árának 0,9 százalékos, az energia árának 4,1 százalékos, a tőkejavak árának 1,7 százalékos, a tartós fogyasztási cikkek árának 1 százalékos és a fogyasztási cikkek árának 1,9 százalékos emelkedése befolyásolta.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adatai szerint idén márciusban 2024 azonos hónapjához képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek, 2025 februárjához képest viszont 2,4 százalékkal csökkentek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak Romániában.
Éves összevetésben a tőkejavak termelésében 3,10 százalékkal, a napi fogyasztási cikkeket gyártó ágazatban 5,11 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek iparában 2,44 százalékkal, a köztes termékek iparában 2,38 százalékkal, az energiaiparban 3,46 százalékkal nőttek a termelői árak.
Tevékenységi terület szerinti bontásban a vízellátás, csatornázás és hulladékkezelés terén 11,08 százalékkal, a feldolgozóiparban 1,81 százalékkal, a kitermelőiparban 1,52 százalékkal, a villamosenergia-, gáz-, hő-, melegvíz-termelés és -ellátás terén 7,40 százalékkal nőttek a termelői árak idén márciusban 2024 márciusához mérten.
AGERPRES/(RO - szerző: Mihaela DICU, HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elnökválasztás/Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja: Románia polgárai határozott üzenetet küldtek Simion második fordulóba juttatásával
Brüsszel, május 6./Agerpres/ - Az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) szerint 'Románia polgárai határozott üzenetet küldtek' azzal, hogy bejuttatták az elnökválasztás második fordulójába a Románok Egyesülésé&eacu
Képviselőház/Cosmin Corendea (AUR): A házbizottság a teljesen eredménytelen külügyminiszter oltalmazását választotta
Bukarest, május 6./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Cosmin Corendea szerint a házbizottság oltalmazta Emil Hurezeanut azzal, hogy törölte a napirendről a külügyminiszter elleni egyszerű indítvány vitáját, mert a házsza
Elnökválasztás/Daniel Suciu: Bízom a PSD szimpatizánsainak és tagjainak második fordulós szavazatában
Bukarest, május 6./Agerpres - Daniel Suciu képviselőházi alelnök kedden kijelentette, hogy bízik a Szociáldemokrata Párt (PSD) szimpatizánsainak és tagjainak második fordulós szavazatában. A parlamentben nyilatkozó szociáldemokrata politikus elmondta, hogy az előző
Elnökválasztás/Simion: Bolojan a legönkényeskedőbb minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek
Bukarest, május 6./Agerpres/ - George Simion szerint Ilie Bolojan a 'legönkényeskedőbb' minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek Cătălin Predoiu személyében. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke szerint az ügyvivő államfő 'gú
Daniel Suciu: A PSD-nek egyelőre ellenzékben kell maradnia
Bukarest, május 6./Agerpres/ - A képviselőház alelnöke, Daniel Suciu kedden kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonult, és véleménye szerint ellenzékben is kellene maradnia. A PSD politikusát arról kérdezték az újság&iacu
Eurostat: a tavalyi második félévben Magyarországon, Horvátországban és Romániában volt a legolcsóbb a földgáz
Brüsszel, május 6./Agerpres/ - A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és
Május 12-én indul a traktorok roncsprogramja
Bukarest, május 6./Agerpres - A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében - tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi
Átvette ügyivő miniszterelnöki hivatalát Cătălin Predoiu
Bukarest, május 5./Agerpres - Cătălin Predoiu kedden az ügyivő miniszterelnöki hivatalának átvételekor kijelentette, hogy az ügyvivő kormány az alkotmányban és a törvényekben megszabott keretek között folyatja a tevékenységét. A politikus elmondta, hogy a
A képviselőház levette napirendjéről a külügyminiszter elleni egyszerű indítvány megvitatását
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Levette keddi napirendjéről a képviselőház az Emil Hurezeanu külügyminiszter elleni egyszerű indítvány megvitatását. Hurezeanu ellen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártja (POT)
Moșteanu: Egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője kedden a parlamentben nyilatkozott az újság&
Múlt héten 48 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 32 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Az április 28-a és május 4-e közötti héten 48 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 32 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intéze
Elnökválasztás/Simion: Készen állok elkezdeni a kampányvitákat Nicușor Dannal
Bukarest, május 6./Agerpres/ - George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a második elnökválasztási fordulóba bekerült jelöltje kedden kijelentette, készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicușor
Történelmi csúcson az euró árfolyama, átlépte az 5 lejes lélektani határt
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Történelmi csúcsot döntött kedden az euró a lejjel szemben, a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint egy euró 5,0378 lejt ért, 6,03 banival (1,21 százalékkal) többet, mint az előz napi árfolyam szerinti 4,9775 lej. Az a
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok 24 megye folyóin
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 24 megye folyóin. A hidrológusok közlése szerint kedd 13 órától szerd