Elnökválasztás/Simion: Bolojan a legönkényeskedőbb minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek

Bukarest, május 6./Agerpres/ - George Simion szerint Ilie Bolojan a 'legönkényeskedőbb' minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek Cătălin Predoiu személyében.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke szerint az ügyvivő államfő 'gúnyt űzött a románok akaratából' azzal, hogy azt a politikust nevezte ki miniszterelnöknek, aki a belügyminiszterként részt vett a december 6-i 'államcsínyben'. 'Szégyen, hogy Cătălin Predoiu foglalja el a kormányfői tisztséget, még ha ideiglenesen is' - fogalmazott Simion.
A politikus a parlament épületében megrendezett román-amerikai üzleti konferencia megnyitóján beszélt erről. Hangsúlyozta, hogy ez nem egy kampányrendezvény, már azelőtt eltervezték, hogy jelöltette volna magát az elnökválasztáson. A konferencia célja javítani a román-amerikai kapcsolatokon, amelyek szerinte jelentősen megromlottak az elmúlt hónapokban 'a román demokrácia elleni támadások miatt'. Simion azt is kiemelte, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltek közül neki van kapcsolata a Trump-kormányzattal.
A román-amerikai üzleti konferencián üzletemberek és politikusok vesznek részt. AGERPRES/(RO - szerző: Sorinel PENEȘ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elnökválasztás/Nicușor Dan: Nincs ok pénzügyi pánikra Romániában
Bukarest, május 6./Agerpres - Nicușor Dan független elnökjelölt kedd esti sajtótájékoztatóján az aznapi pénzpiaci fejleményekkel kapcsolatban arról biztosította a közvéleményt, hogy a Románia egy versenyképes vállalkozói szférával
Az Európai Néppárt elítéli a PSD-nek azt a döntését, hogy nem támogatja Nicușor Dant a második fordulóban
Strasbourg, május 6./Agerpres - Az Agerpres tudósítója, Ionuț Mareș jelenti: Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója kedden elítélte a romániai Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a döntését, hogy nem támogatja Nicușor Dan Európa-bar
Kelemen Hunor: Most Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges
Bukarest, május 6./Agerpres - Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie. A szövetségi elnöktől azt k&e
Elnökválasztás/Az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott az alkotmánybíróság
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott kedden az alkotmánybíróság - tudta meg alkotmánybírósági forrásokból az Age
Elnökválasztás/Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja: Románia polgárai határozott üzenetet küldtek Simion második fordulóba juttatásával
Brüsszel, május 6./Agerpres/ - Az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) szerint 'Románia polgárai határozott üzenetet küldtek' azzal, hogy bejuttatták az elnökválasztás második fordulójába a Románok Egyesülésé&eacu
Képviselőház/Cosmin Corendea (AUR): A házbizottság a teljesen eredménytelen külügyminiszter oltalmazását választotta
Bukarest, május 6./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, Cosmin Corendea szerint a házbizottság oltalmazta Emil Hurezeanut azzal, hogy törölte a napirendről a külügyminiszter elleni egyszerű indítvány vitáját, mert a házsza
Elnökválasztás/Daniel Suciu: Bízom a PSD szimpatizánsainak és tagjainak második fordulós szavazatában
Bukarest, május 6./Agerpres - Daniel Suciu képviselőházi alelnök kedden kijelentette, hogy bízik a Szociáldemokrata Párt (PSD) szimpatizánsainak és tagjainak második fordulós szavazatában. A parlamentben nyilatkozó szociáldemokrata politikus elmondta, hogy az előző
Daniel Suciu: A PSD-nek egyelőre ellenzékben kell maradnia
Bukarest, május 6./Agerpres/ - A képviselőház alelnöke, Daniel Suciu kedden kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonult, és véleménye szerint ellenzékben is kellene maradnia. A PSD politikusát arról kérdezték az újság&iacu
Eurostat: a tavalyi második félévben Magyarországon, Horvátországban és Romániában volt a legolcsóbb a földgáz
Brüsszel, május 6./Agerpres/ - A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és
Május 12-én indul a traktorok roncsprogramja
Bukarest, május 6./Agerpres - A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében - tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi
Átvette ügyivő miniszterelnöki hivatalát Cătălin Predoiu
Bukarest, május 5./Agerpres - Cătălin Predoiu kedden az ügyivő miniszterelnöki hivatalának átvételekor kijelentette, hogy az ügyvivő kormány az alkotmányban és a törvényekben megszabott keretek között folyatja a tevékenységét. A politikus elmondta, hogy a
A képviselőház levette napirendjéről a külügyminiszter elleni egyszerű indítvány megvitatását
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Levette keddi napirendjéről a képviselőház az Emil Hurezeanu külügyminiszter elleni egyszerű indítvány megvitatását. Hurezeanu ellen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártja (POT)
Moșteanu: Egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője kedden a parlamentben nyilatkozott az újság&
Múlt héten 48 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 32 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Az április 28-a és május 4-e közötti héten 48 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 32 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intéze