Elnökválasztás/Az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott az alkotmánybíróság
Bukarest, május 6./Agerpres/ - Az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott kedden az alkotmánybíróság - tudta meg alkotmánybírósági forrásokból az Agerpres.
A beadvány elbírálásának időpontjáról még nem született döntés.
A jogszabályok szerint az urnazárástól számított három napon belül, legkésőbb május 6-án éjfélig lehet kérni választási csalásra hivatkozva a választás érvénytelenítését. A kellően indokolt és bizonyítékokkal ellátott kérelmet az alkotmánybírósághoz nyújthatják be a pártok, politikai vagy választási szövetségek, a nemzeti kisebbségek szervezetei és a választáson részt vevő jelöltek.
A Központi Választási Iroda (BEC) május 8-án továbbítja az alkotmánybíróságnak a szavazatszámlálási jegyzőkönyveket. Utóbbi testület a választás törlésére vonatkozó kérelmek elbírálása után érvényesíti a választást, és közzéteszi az eredményeket a Hivatalos Közlönyben.
A második fordulóban részt vevő két jelölt nevét, valamint a választások időpontját legkésőbb május 9-ig hozzák nyilvánosságra. A május 18-i második fordulót megelőző kampány május 9-én kezdődik, és legtöbb érvényes szavazatot kapott jelöltet hirdetik ki győztesnek. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak péntek délben Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 14. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) pénteken újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának vesz
Bolojan: Minden becslés arra mutat, hogy az országos villamosenergia-ellátás nincs veszélyben
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken közölte, hogy a becslések szerint az ország villamosenergia-ellátását nem fenyegeti veszély és az energiarendszer stabil. Mindez annak ellenére, hogy a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát c
Brassó megyei rendőrség: 24 órára őrizetbe vették csütörtök este a három turistát járdán elgázoló sofőrt
Brassó, augusztus 12. /Agerpres/ - A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült -
A nap várható eseményei - 2026. augusztus 14.
SZENÁTUS: - házbizottság ülése (10:00) KORMÁNY: - kormányülés (10:00) AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@agerpres.ro www.agerpres.ro/magyar
Az elmúlt 24 órában 31 személyen segített a Salvamont
Bukarest, augusztus 14./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 23 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 31 személynek nyújtottak segítséget - tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont. A bejegyzés szerint öt embe
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. augusztus 13-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. augusztus 13-án: Cseke Péter (cse) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
A8-as autópálya: a CNIR elrendelte a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasz munkálatainak elkezdését
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza
BNR: Az éves infláció 2026 végére 6,1 százalékra csökken, 2028 közepén 2,8 százalék lesz
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett jelentése szerint az éves infláció 2026 végén 6,1 százalékra csökken, míg 2027 végén eléri a 3,4, 2028 második negyedévének végén
Grindeanu: Ha újra miniszterelnök leszek, véghez viszem a helyi közigazgatás reformját a települések összevonásával
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén, és hang
Oana Gheorghiu: Sorin Grindeanu nap mint nap azt hazudja, hogy a PSD ellenzékben van
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerint Sorin Grindeanu hazudik, amikor azt állítja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékben van, mert több központi és helyi közigazgatási tisztséget, köztük vezetői posztokat is szociál
Védelmi minisztérium: 12 percre behatolt egy drón Chilia Vechenél Románia légterébe
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere csütörtökön 15:17-kor drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A spanyol légierő két F-18-os vadászgépe 15:20-kor felszállt az 57-es légibázisról a légtér megfigyel&
Grindeanu: Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony intézményes jellegű
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony 'intézményes jellegű, sem meleg, sem hideg'.
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak csütörtök délután Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 13. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtökön újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódás
Grindeanu: Romániának szüksége van egy bértörvényre; teljes jogkörű kormánnyal nőnének az esélyek
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök és a képviselőház elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nőnének az esélyei az új közalkalmazotti bértörvény mielőbbi elfogadásának, ha teljes jogkörrel rendelkező korm&
Védelmi minisztérium: a konstancai területi ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A konstancai területi ügyészség vette át a costinești-i hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét - jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint








