Tánczos Barna: A munkaügyi minisztérium fogja kidolgozni az idei egyszeri nyugdíjkiegészítés folyósításának kritériumait
Bukarest, február 1./Agerpres/ - A költségvetés parlamenti elfogadása utáni hetekben derül majd ki, hogy kik részesülnek majd a kisnyugdíjasok közül az idei évre betervezett egyszeri nyugdíjkiegészítésben, és mekkora lesz a támogatás összege - jelentette ki szombaton a pénzügyminiszter.
Tánczos Barna az idei költségvetés tervezetét jóváhagyó kormányülés után tartott sajtótájékoztatót.
Elmondta, hogy a költségvetésben 2 milliárd lejt irányoztak elő a kisnyugdíjasok egyszeri támogatására, de arról még nem született döntés, hogy milyen kritériumok alapján folyósítják majd a nyugdíjkiegészítéseket. Közlése szerint a kritériumok kidolgozása és a nyugdíjkiegészítések összegének megállapítása a munkaügyi minisztérium feladata lesz. 'A költségvetés elfogadása után a munkaügyi minisztérium a lehető leghamarabb elkészít néhány alternatívát, és a koalíció fog dönteni' - magyarázta.
Kifejtette azt is, hogy még nem vitatták meg, hány részletben történnek majd a kifizetések, illetve nem rögzítették a nyugdíjnak azt a szintjét sem, amelyik alatt támogatásra jogosult a nyugdíjas. AGERPRES/(RO - szerző: Andreea MARINESCU, szerkesztő: Nicoleta GHERASI, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Grindeanu szerint rendkívül csekély az esélye annak, hogy a PSD támogassa a Mureșan-kormányt
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerint 'rendkívül csekély' az esélye annak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciói megszavazzák a parlamentben Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát, miután szerinte továbbra sem kapták meg a korm
Mureșan: A jövő heti parlamenti szavazás lesz a PSD Európa-barátságának legfontosabb próbája
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan csütörtökön kijelentette, hogy a jövő heti parlamenti szavazás lesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) Európa-barátságának legfontosabb próbája. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó kijel&oum
Nyilvánosak az állami vállalatok vezetőire vonatkozó adatok; az egyik igazgató fizetése meghaladja a 100.000 lejt
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot. A kormány sajtóirodájának csütörtöki közleménye szerint az Oana Gheorgh
Hargita megye: több mint 450 bejelentés érkezett idén medvék jelenlétéről, ami kétszerese a tavalyi adatnak
Csíkszereda, szeptember 24. /Agerpres/ - Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában - közölte csütör
A drónveszély miatt ideiglenesen szüntelt az oktatás négy Suceava megyei település iskoláiban
Suceava, szeptember 24. /Agerpres/ - Négy Suceava megyei településen felfüggesztették csütörtök reggel a tanítást a drónveszély miatt elrendelt riasztás után - közölte az Agerpresszel a prefektúra. A Solca, Arbore, Botoșana és Cacica terület&eac
A gépjármű- és motorkerékpár-kereskedelem az első hét hónapban 2,4 százalékkal csökkent
Bukarest, szeptember 24./Agerpres/ - A gépjármű- és motorkerékpár-kereskedelem, illetve -javítás forgalma az év első hét hónapjában nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, naptárhatással és szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,3 százal&eacut
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 24.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9 óra) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) KORMÁNY: - kormányülés (11:00) AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@a
A EBRD szerint idén 0,2 százalékkal csökken a román GDP
London, szeptember 24. /Agerpres/ - Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár - derül ki a
Védelmi minisztérium: lezuhant egy drón a Suceava megyei Solca közelében
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett. A védelmi minisztérium közlem&eac
Mureșan elmondta, hogy miért nem ment el a PSD székházába: Az lenne a természetes, ha a parlamentben egyeztetnénk
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerda este kijelentette, hogy nem állapodott meg Sorin Grindeanuval sem a találkozó helyszínéről, sem az időpontjáról, és természetesnek tartaná, ha a kormány beiktatásáról a parlamentben
Nicușor Dan: A romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból
New York, szeptember 24. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televízió
Védelmi minisztérium: behatolt egy drón Románia légterébe Botoșani megye északi részén
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Behatolt egy drón csütörtök reggel Ukrajnából Románia légterébe Botoșani megye északi részén. A védelmi minisztérium közleménye szerint a román légierő két F-16-os vadászgépe felsz&aacu
Grindeanu: Kijelölt miniszterelnökként mindent megtennék egy olyan kormány alakításáért, amelyet a parlament támogat
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnö
Dăianu: Az S&P valószínűleg nem siet Románia leminősítésével, megvárja az új kormány megalakulását
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - A Költségvetési Tanács elnöke, Daniel Dăianu szerint az S&P valószínűleg nem siet Románia leminősítésével, hanem megvárja a 2027-es költségvetést és az államháztartás rendbetételének folytat&aac
Nicușor Dan: Románia továbbra is kiáll a tengeri biztonság és a hajózás szabadsága mellett a Hormuzi-szorosban és a Fekete-tengeren
New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Románia továbbra is kiáll a tengeri biztonság és a hajózás szabadsága mellett a Hormuzi-szorosban, a Fekete-tengeren és más térségekben - jelentette ki szerdán Nicuș








