Konzultatív népszavazást tartanak a bányászati kitermelésekről a Szeben megyei Resináron
Bukarest, november 8. /Agerpres - Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár (Rășinari) községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) tájékoztatása szerint a község három szavazókörzetében reggel 7-től 23 óráig lehet szavazni.
A referendumot a Mineral Proiect Invest bányavállalatnak az a terve váltotta ki, hogy magnezittartalmú kőzetet termeljen ki a községhez tartozó Valea Dobra térségében. A választóknak ugyanakkor általánosabban arról kell véleményt nyilvánítaniuk, hogy indulhasson-e bármilyen bányászati kitermelés Resinár területén.
A község polgármestere, Bucur Bogdan korábban elutasító településrendezési bizonylatot adott ki a beruházásra, arra hivatkozva, hogy folyamatban van a helyi népszavazás megszervezése.
A népszavazás akkor érvényes, ha a mintegy 4300 választópolgár legalább 30 százaléka, vagyis körülbelül 1290 személy részt vesz rajta. Emellett az érvényesen leadott szavazatok számának el kell érnie a választói névjegyzékben szereplők 25 százalékát, vagyis mintegy 1075-öt. Ha mindkét feltétel teljesül, az eredményt az érvényes szavazatok többsége dönti el. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Florin Marin; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Külügyminisztérium: az eddigi információk szerint nincsenek román állampolgárok a krakkói fegyveres támadás áldozatai között
Bukarest, november 8. /Agerpres - A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között - tájékoztatott szombat este a román külügyminiszté
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. november 7-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. november 7-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES
Rogobete: A laboratóriumoknak fel kell tüntetniük, mekkora keretből számolhatnak el vizsgálatokat az egészségbiztosítónál
Kolozsvár, november 7. /Agerpres - A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért - jelentette be szomb
A rendfenntartók ellen uszító online kampányra figyelmeztet a belügyminisztérium
Bukarest, november 7. /Agerpres - A belügyminisztérium szombaton a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett, hogy hamis információkat terjesztő online kampány zajlik a rendfenntartó erők ellen. A tárca szerint a kampány célja feszültséget kelteni a rendfenntartók és a la
Luca Niculescu: A hatóságok nemzetközi együttműködésben vizsgálják a bombafenyegetéseket
Csernavoda, november 7. /Agerpres - Egyetlen bombafenyegetés sem bizonyult valósnak azok közül, amelyek az elmúlt napokban több repülőgépet érintettek Romániában és más európai országokban - jelentette ki szombaton Luca Niculescu miniszterelnök. A csernavodai
Meghaladta az 1,041 milliárd lejt az eMAG forgalma az idei fekete pénteken
Bukarest, november 7. /Agerpres - Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit - közölte szombaton az online áruház. Egyetlen nap alatt több mint 714 ezer vásárló összesen 4,1 millión&aac
Niculescu: A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben
Csernavoda, november 7. /Agerpres - A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés - jelentette ki szombaton Luca Niculescu. A csernavodai atome
Chisăliță: Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét
Csernavoda, november 7. /Agerpres - Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását - jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăli
Niculescu: Az energiaforrások diverzifikálásával és a tárolókapacitások bővítésével csökkentenénk Románia energiafüggőségát
Csernavoda, november 7. /Agerpres - Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep földgázprojekt rév&eacut
Chisăliță: Hétfőn döntünk a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindításáról
Bukarest, november 7. /Agerpres - Ha a Duna vízszintje még legalább 10-15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is - közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter. Az erőmű igazgat
Egy hét alatt több mint 1500 bírságot szabtak ki az autópálya-rendőrök
Bukarest, november 7. /Agerpres - Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt. A Román Rendőrsé
Budăi: A PSD miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni
Bukarest, november 7. /Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni. A politikus szombati Facebook-bejegyzésében összegezte a PS
Siegfried Mureșan: Románia hátráltatói megpróbálják egymás ellen fordítani a PNL-t és az USR-t
Bukarest, november 7. /Agerpres - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője, Siegfried Mureșan szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy megpróbálják egymás ellen fordítani a PNL-t és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), de a k&e
ONRC: Az év első kilenc hónapjában közel 101 ezer új vállalkozást jegyeztek be Romániában
Bukarest, november 7. /Agerpres/ - Az év első kilenc hónapjában 100.975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataib&











