2024 első kilenc hónapjában 14.671 köbméter fát vágtak ki illegálisan a Romsilva erdeiben
Bukarest, január 6. /Agerpres/ - Az országos erdőgazdálkodási társaság (Romsilva) tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk, ami 8 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A Romsilva hétfői tájékoztatása szerint 2024 első három negyedévében 10.459 helyszíni ellenőrzést végeztek az állami tulajdonú erdőkben, és az illegálisan kivágott fa összmennyiségét 14.671 köbméterben állapították meg, ami 7,3 millió lejnyi kárt jelent. Ez 8 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Ebből 3984 köbméter kivágásáért az erdészeti személyzet okolható - derül ki a közleményből.
A szerződés alapján a Romsilva által kezelt, de magántulajdonban lévő erdőkben 20.952 ellenőrzést végeztek, és 8807 köbméter fa illegális kivágására derítettek fényt. A kár ezekben az esetekben összesen 4,3 millió lej volt, ami közel 5,8 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Ebből 2105 köbmétert az erdészeti személyzetnek tulajdonítottak.
A tájékoztatás szerint 42 fegyelmi szankciót róttak ki, hat személy munkaszerződését felbontották. Ugyanakkor 191 pénzbüntetést róttak ki 133.266 lej értékben.
Az említett időszakban 60.935 ellenőrzést végeztek a szállított fa legalitását illetően, ebből 9310 ellenőrzés a rendőrséggel karöltve történt. Az ellenőrzések során 10.836 köbméter fát elkoboztak és 2,6 millió lejre róttak ki bírságot.
A Romsilva adatai szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában három erőszakos cselekmény történt erdőőrök ellen. A 2919 erdészeti büntetőügyből eddig 34-et zártak le.
A Romsilva 3,13 millió hektár állami tulajdonban lévő erdőt kezel, ami az ország erdeinek 48 százalékát teszi ki. Ezenkívül szerződés alapján erdészeti szolgáltatásokat nyújt egymillió hektárnyi, más tulajdonosok birtokában levő erdőre. Minden állami tulajdonban lévő erdő rendelkezik a nemzetközi szabványoknak megfelelő erdőgazdálkodási tanúsítvánnyal.
AGERPRES/(RO - szerző: szerkesztő: Mariana NICA, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Gazdasági miniszter: A jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját
Bukarest, április 30./Agerpres - Irineu Darău gazdasági miniszternek meggyőződése, hogy a jelenlegi Európa-barát kormánykoalíciónak folytatnia kell munkáját, és végre kell hajtania a koalíciós megállapodásban rögzített reformokat. Csü
Tamás Sándor: Nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk
Bukarest, április 30./Agerpres - A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk. Csütörtöki sajtótájékoztat&oacu
Jegybanki szóvivő az árfolyam-ingadozásokról: A helyzet hamarosan normalizálódni fog
Bukarest, április 30./Agerpres - Nagyon mozgalmas nap volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet - jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője. Dan Suciu a Digi 24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a korm&aacu
Codirlașu (CFA Románia): A belpolitikai fejlemények okozzák az euró árfolyamának ingadozását
Bukarest, április 30./Agerpres - A pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia elnöke, Adrian Codirlașu szerint a román állampapírok értékének és az euró árfolyamának ingadozását a belpolitikai fejlemények okozzák. A sza
Pîslaru: Mggyőződésem, hogy a bizalmatlansági indítvány elbukik
Bukarest, április 30./Agerpres - A Bolojan-kormány bizalmatlansági indítvány jövő héten esedékes szavazásra bocsátása után is hivatalban marad - jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter, aki szerint az indítványt al&a
Ciolacu szerint minden eddiginél nagyobb többséggel fogja megszavazni a parlament a bizalmatlansági indítványt
Bukarest, április 30./Agerpres - Marcel Ciolacu, a Buzău megyei önkormányzat elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt minden eddiginél nagyobb többséggel fogja megszavazni a parlament. Szerinte az is elképzelhető, hogy a Szoci&aacut
FRISSÍTVE/Miniszter: Elveszíti különnyugdíja nem járulékalapú részének 85 százalékát az a közalkalmazott, aki továbbra is dolgozni akar
Bukarest, április 30./Agerpres - A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztató
Május 12-28. között szervezik meg a II., IV. és VI. osztályosok országos felmérőit
Bukarest, április 30./Agerpres - A II., IV. és VI. osztályosok országos felmérőit május 12-28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint. A tesztek az iskolában elsajátított ismereteket és készs&e
Bolojan: Az uniós források lehívását felgyorsító sürgősségi rendeleteket fogad el hétfőn a kormány
Bukarest, április 30./Agerpres - A kormány csütörtökön első olvasatban tárgyalt két sürgősségi rendelettervezetről, amelyek célja az uniós források lehívásának felgyorsítása - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök. A két jogszabályt h&eac
Miniszter: Elveszíti különnyugdíja nem járulékalapú részének 85 százalékát az a közalkalmazott, aki továbbra is dolgozni akar
Bukarest, április 30./Agerpres - A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztató
Szakértő: A belpolitikai kockázatok magyarázzák a lej erőteljes gyengülését az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kock&a
A legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyészséghez a bányászjárás ügyének vádiratát
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát. A csütörtöki döntés szerint a bírák helyt adtak a vádlottak több ki
Külügyminisztérium: a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az MSC Francesca fedélzetén tartózkodó román állampolgárok helyzetét
Bukarest, április 30./Agerpres - A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az iráni hatóságok által lefoglalt MSC Francesca fedélzetén tartózkodó négy román &a
Árfolyamok: történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,100
Jóváhagyta a kormány a különnyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén a nem járulékalapú nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet - jelentette be az ülést követő sajt&







