Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával kezdett kivizsgálást a szatmári rendőrség a sürgősségen meghalt lány ügyében

Szatmárnémeti, január 26. /Agerpres/ - Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kezdett kivizsgálásba a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság a megyei kórház sürgősségi osztályán meghalt 15 éves lány ügyében.
A rendőrség tájékoztatása szerint a január 18-án elhunyt tinédzser 'gyanús körülmények között' bekövetkezett halálának körülményeit vizsgálják.
Ugyanakkor a kórház vezetősége is belső vizsgálatba kezdett. Az egészségügyi intézmény vezetősége szerdai sajtóközleményében együttérzését fejezte ki a múlt szerdán elhunyt gyermek családjának. Azt írták, minden szükséges lépést megtettek, hogy különálló bizottságok orvosi jogi, szakmai és etikai szempontból is megvizsgálják az esetet. Emellett az Orvosi Kamara is vizsgálja az ügyet. Amint a vizsgálatok lezárulnak, meghozzák a vonatkozó törvények által előírt intézkedéseket - tették hozzá.
A kórház vezetősége azt követően adott ki közleményt, hogy a lány szülei azt nyilatkozták a helyi médiának, nem értik, miért halt meg a gyermekük, miután saját lábán ment be a sürgősségi osztályra.
A kórház múlt szerdai tájékoztatása szerint a lány légzési nehézségekkel jelentkezett a sürgősségi osztályon. A tünetek - gyengeség, sápadtság, tahikardia, 88 százalékos oxigénszaturáció - akut légzési distressz szindrómára utaltak. Intubálták, az orvosok az első vizsgálatok után akut tüdőödémára és tüdőembóliára gyanakodtak, így trombolízist alkalmaztak.
Az orvoscsapat erőfeszítései ellenére a páciens állapota rohamosan romlott, és hirtelen szívmegállás következett be, de sikerült újraéleszteni. Mintegy 30 perccel később azonban másodszor is leállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni. 19 óra 10 perckor megállapították a halál beálltát.
AGERPRES/(RO - szerző: Gheorghe PIETRAR; szerkesztő: Karina OLTEANU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elnökválasztás/Nicușor Dan: A romániai magyaroknak is joguk van beleszólni abba, hogy milyen irányban haladjon az ország
Bukarest, május 11./Agerpres - Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye. A kampányközpontjánál nyilatkozó független elnökjelöltet az újságír&o
Elnökválasztás/Az AUR szerint George Simonnak tulajdonított hamis levél terjed a közösségi oldalakon
Bukarest, május 11./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint hamis az a George Simionnak tulajdonított levél, amelyik ezekben a napokban terjed a közösségi oldalakon. A párt vasárnapi közleménye szerint a levélhez semmi köz
Elnökválasztás/Nicușor Dan: Az ukrán termékek tranzitját nem ellenőrizték az állami intézmények
Bukarest, május 11./Agerpres - Nicușor Dan szerint a romániai mezőgazdasági termelőket hátrányos helyzetbe hozta, hogy az ukrán termékek tranzitját nem ellenőrizték az állami intézmények, és egy részük a romániai piacra került. A kampányk&o
Elnökválasztás/Nicușor Dannak szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni ax agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét
Bukarest, május 11./Agerpres - Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét. A kampányközpontjában nyilatko
Máramaros megye: egy szakadékban rekedt a hegyekben három ukrán állampolgár, a mentésük elkezdődött
Nagybánya, május 11./Agerpres - A Máramarosi-havasok egyik szakadékában rekedt három ukrán állampolgár keresésére indult vasárnap egy hegyimentőkből és határrendészekből álló csoport - számolt be a Máramaros megyei Salvalmont vezetője.
A következő héten is kitart a szokatlanul hideg, csapadékos idő
Bukarest, május 11./Agerpres - A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint. A szél élénkülésére, esőkre, havas esőre, a hegyekben pedig havazásra
Országos Nyugdíjpénztár: áprilisban 7129-cel nőtt a szociális juttatásban részesülő nyugdíjasok száma
Bukarest, május 11./Agerpres/ - Idén áprilisban 914.741 nyugdíjas részesült szociális juttatásban, 7.129-cel több, mint az előző hónapban - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közzétett adataiból. Közülük 8
Orbán Viktor a romániai elnökválasztásról: A magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját
Bukarest, május 11./Agerpres - Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be - számolt be az MTI. 'Egyértelműv&eacut
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. május 10-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. május 10-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES
Oktatási minisztérium: az iskolákban a törvény szerint tilos a politikai tevékenység
Bukarest, május 10./Agerpres - A pénteken elkezdődött választási kampány kapcsán az oktatási minisztérium szombaton felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákban a törvény szerint tilos a politikai tevékenység. Közleményében az intézm&
Bolojan a függetlenség napján: Romániának szüksége van minden egyes polgárának bölcsességére
Bukarest, május 10./Agerpres - Románia függetlenségének kikiáltása és a Nagy Egyesülés mérföldkövek a román történelemben, és az ezeket lehetővé tevő értékek - szabadság, méltóság, egység és szuverenit&aac
Bolojan: Románia érdeke a tartós és igazságos ukrajnai béke mielőbbi megteremtése
Bukarest, május 10./Agerpres - Ilie Bolojan a 'tettre készek koalíciójának' szombati kijevi csúcstalálkozóján hangsúlyozta, hogy Románia érdeke a tartós és igazságos ukrajnai béke mielőbbi megteremtése. Az értekezleten az ü
Tíz gyerek került kórházba Brassóban egy baleset következtében
Brassó, május 10./Agerpres - Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében. A Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint mikrobusz ütközött sze
Több mint 4,68 millió nyugdíjast tartottak nyilván Romániában márciusban; 2759 lej volt az átlagnyugdíj
Bukarest, május 10./Agerpres/ - Idén áprilisban 4.686.479 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2759 lej volt - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Tánczos: A lehető legrövidebb időn belül felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség
Bukarest, május 10./Agerpres - Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést - írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügymini