FRISSÍTVE/Bolojan: Országos energetikai válsághelyzetet hirdettünk augusztusra
Bukarest, július 31. /Agerpres/ - Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt - jelentette be a pénteki rendkívüli kormányülés után Ilie Bolojan.
Az energiaügyi miniszteri tisztséget is betöltő ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy az intézkedésre az aszály, valamint a folyók és különösen a Duna alacsony vízhozama miatt visszaeső áramtermelés következtében volt szükség.
Bolojan szerint a Duna vízhozama a másodpercenként több mint 4000 köbméterről mintegy 1600 köbméterre csökkent, és a következő napokban további apadás várható. Emiatt a cernavodai atomerőmű térségében is kritikusan lecsökkent a vízszint, ezért a héten le kellett állítani az 1-es reaktort, és fennáll a veszélye a 2-es reaktor lekapcsolásának is.
Az erőmű teljes leállása a romániai villamosenergia-termelés mintegy 20 százalékának kiesését jelentené, miközben az apadó folyók miatt a vízerőművek kapacitását is csak korlátozottan lehet növelni - magyarázta.
Az ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy Románia az esti órákban jelenleg mintegy 1700 megawatt villamos energiát importál. A cernavodai atomerőmű második reaktorának leállításával további 650 megawatt termelés esne ki, és az importigény meghaladná a 2500 megawattot.
Bolojan közlése szerint az elmúlt napokban több válságintézkedésről is tárgyaltak az országos energiarendszer zavartalan működésének biztosítása érdekében. A kieső árammennyiséget részben importból fedeznék. Ezért egyeztetett Denisz Smihal ukrán miniszterelnök-helyettessel is, hogy Ukrajna az esti csúcsidőszakban villamos energiát exportáljon Romániába egyik atomerőművének termeléséből. Románia emellett Bulgáriával és Görögországgal is folyamatosan tárgyal az esti fogyasztási igények fedezéséről - részletezte az ügyvivő miniszterelnök.
A belföldi intézkedések részeként Bolojan szerint felszólították az összes hazai erőművet, hogy maximális teljesítménnyel üzemeljenek. Ez a nagyvárosi, kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő gázerőművekre, valamint a szénerőművekre is vonatkozik, amelyektől további 100-200 megawattos többlettermelést várnak.
A vízerőműveket elsősorban az esti csúcsidőszakban működtetik, amikor a legnagyobb az energiahiány. Ezzel párhuzamosan az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) és a Transelectrica sürgősségi eljárással hálózatra kapcsolja a már elkészült, de még engedélyre váró naperőműveket, szélerőműveket és tárolókapacitásokat. Az elmúlt napokban így már több mint 400 megawattnyi új energiaforrást kapcsoltak a hálózathoz, aminek mintegy harmada tárolókapacitás.
A kormány ugyanakkor 7 millió lejt utalt ki a közlekedési minisztériumnak az Alsó-Dunai Folyami Igazgatóság számára a cernavodai térségben végzendő sürgős munkálatokra. A cél az, hogy a Duna drasztikus apadása ellenére is biztosítva legyen az atomerőmű hűtővízellátása. Bolojan szerint a hatóságok kotrási munkálatokat végeznek, és azt is elemzik, hogy uszályok elsüllyesztésével tereljék a Duna fő vízáramát a szükséges irányba.
Az ügyvivő miniszterelnök önkéntes fogyasztáscsökkentésre kérte a lakosságot és a közintézményeket, különösen az esti órákban. Közölte, hogy a legnagyobb romániai ipari fogyasztókat már figyelmeztették a helyzetre, és hétfőn egyeztetnek velük a termelés tervezett korlátozásáról, hogy ezzel is garantálják a lakosság zavartalan áramellátását.
Bolojan beszélt arról is, hogy az előrejelzések szerint a következő két hétben sem várható jelentős csapadék, miközben a hőmérséklet emelkedése miatt az esti fogyasztás akár 8000 megawattra is nőhet. Ilyen körülmények között minden megtakarított megawatt fontos - hangsúlyozta a kormányfő. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian ANGHELACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Szeptemberben éves összevetésben 13,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Szeptemberben augusztushoz képest 2,6 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 13,8 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A nap várható eseményei - 2026. november 3.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS: - a CSM ügyészi részlegének ülése EGÉSZSAÉGÜGY:
Több mint 300 helyszínen tart kedden házkutatást a rendőrség a Jupiter művelet keretében
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdeké
Vádat emelt a legfőbb ügyészség a korrupcióval gyanúsított két Konstanca megyei ügyész ellen
Bukarest, augusztus 3./Agerpres/ - A legfőbb ügyészség kedden vádat emelt korrupció miatt Gigi Ștefan és Teodor Niță, a konstancai területi ügyészség két volt ügyésze ellen. Az ügyészség közleménye szerint ugyanebben az ügyben vádat eme
A kormányfő a szakszervezeti képviselőkkel egyeztetett; támogatását fejezte ki egy elsődleges intézkedéscsomag kidolgozására
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Luca Niculescu miniszterelnök hétfőn, a szakszervezeti szövetségek vezetőivel tartott találkozóján támogatását fejezte ki egy konkrét, a társadalom igényeinek megfelelő elsődleges intézkedéscsomag iránt, amely tartalmazná a nyug
A román határ felé tartó drónokat észleltek Ukrajna légterében; RO-ALERT-riasztást adtak ki Tulcea megyében
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Két drónt észleltek a hétfőről keddre virradó éjszaka a hadsereg radarjai a román határ közelében, Ukrajna légterében, Izmajil és Chilia települések fölött - közölte kedd reggel a védelmi minisztérium.
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. november 2-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. november 2-án: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Szenátus: de minimis támogatást vezetnek be a sertéspestis terjedésének megakadályozására
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A szenátus plénuma által hétfőn elfogadott jogszabálytervezet szerint 2027-re bevezetik a de minimis támogatási rendszert az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozására Romániában. A felsőház 100 támog
Rogobete: 9969-en jelentkeztek az idei rezidensvizsgára, amelyet november 15-én szervezünk meg
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek - jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter Facebook-beje
Manole: Pîslaru elhunytakat az intézményesített rendszerből kikerült személyekként állított be;Románia pénzt fog veszíteni a PNRR-ből
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszer
Mădălin-Laurențiu Făget képviselő függetlenként fog tevékenykedni az alsóházban
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mădălin-Laurențiu Făget hétfőn bejelentette a képviselőház plénumában, hogy e naptól kezdődően független képviselőként fog tevékenykedni. Făget az SOS Románia listáin jutott képviselői mandátumhoz, majd 2025 júniusát&o
Öt szenátor átigazolt a PSD frakciójába
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át. Ionel Carp és Cristian
Abrudean az AUR indítványáról: A PNL nem tesz olyan lépéseket, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pénzügyminiszter ellen irányuló egyszerű indítványa kapcsán kijelentette, nem tudja elképzelni, mit tudna még tisztázni a pén
Az AUR egyszerű indítványt készül benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványt fog benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Ezt az AUR szenátusi frakciójának vezetője, Petrișor Peiu jelentette be hétfői parlamenti sajtót&aa
Képviselőház/Luca Niculescu hivatalos elfoglaltságai miatt nem vehet részt A miniszterelnök óráján
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A képviselőház házbizottságának hétfői bejelentése szerint Luca Niculescu kormányfő egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt nem tud részt venni A miniszterelnök órája nevű vitán az alsóház plénumában.







