Abrudean az AUR indítványáról: A PNL nem tesz olyan lépéseket, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pénzügyminiszter ellen irányuló egyszerű indítványa kapcsán kijelentette, nem tudja elképzelni, mit tudna még tisztázni a pénzügyminisztérium, megjegyezve: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyan szigorúan el fogja marasztalni a kormányt minden rossz intézkedésért, de csupán az ellenzéki szerep látszatáért nem fog olyan lépéseket tenni, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt.
A parlamentben nyilatkozó liberális politikust arra reagáltatták, hogy az AUR bejelentette, egyszerű indítványt készül benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen, aki az alakulat szerint számot kell adnia a költségvetési deficit valódi helyzetéről.
Abrudean elmondta, hogy a napokban elfogadott költségvetés-kiigazítást előkészítő sürgősségi kormányrendelet a deficitre vonatkozó minden addig tisztázatlan kérdést tisztázott és egyértelműen meghatározta az idevágó adatokat. Hozzátette: a pénzügyminisztérium egyébként is rendszeresen, sőt havi gyakorisággal teszi közzé ezeket az adatokat.
'A sürgősségi rendeletben feketén-fehéren láthatjuk, hogy azok a számok szerepelnek, amelyeket a Szociáldemokrata Párt vitatott, amikor azt állította, hogy Ilie Bolojan hazudik; úgy tűnik, nem hazudott, és ezt éppen az a kormány állítja, amelynek a PSD is tagja' - nyomatékosította Abrudean.
Ami az AUR kezdeményezését illeti, Abrudean leszögezte: természetesen joguk van egyszerű indítvány benyújtására, ez az ellenzék eszköze, de ő nem látja, hogy a pénzügyminisztérium mit tudna még tisztázni ebben az ügyben.
Arra a kérdésre, hogy a PNL tervez-e hasonló lépéseket, Abrudean így válaszolt: 'Biztosan élni fogunk minden parlamenti eszközzel, hogy elszámoltassuk a kormányzati hibákat, de nem fogunk mindent megtenni csak azért, hogy kipipáljunk egy ellenzéki akciót, amelynek nincs valós eredménye. Ne feledjük, az egyszerű indítványok még soha nem hoztak eredményt, nem történik semmi. Ha egy miniszter nem mond le az indítvány nyomán, megy minden tovább ugyanúgy'.
Emlékeztetett: a PNL már az új kormányalakításkor nyomatékosította, hogy ellenzékben van, és felelősségteljesen és konstruktív módon fogja ellátni szerepét, el fogja számoltatni a kormány hibás intézkedéseit.
'És úgy gondolom, hogy sajnos bőven lesznek olyan dolgok, amelyeket bírálni fogunk, vagyis alkalmunk nyílik arra, hogy rámutassunk az ellenzéki PNL és a többi párt közötti különbségre' - tette hozzá Abrudean.
AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Manole: Pîslaru elhunytakat az intézményesített rendszerből kikerült személyekként állított be;Románia pénzt fog veszíteni a PNRR-ből
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszer
Mădălin-Laurențiu Făget képviselő függetlenként fog tevékenykedni az alsóházban
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mădălin-Laurențiu Făget hétfőn bejelentette a képviselőház plénumában, hogy e naptól kezdődően független képviselőként fog tevékenykedni. Făget az SOS Románia listáin jutott képviselői mandátumhoz, majd 2025 júniusát&o
Öt szenátor átigazolt a PSD frakciójába
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át. Ionel Carp és Cristian
Az AUR egyszerű indítványt készül benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványt fog benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Ezt az AUR szenátusi frakciójának vezetője, Petrișor Peiu jelentette be hétfői parlamenti sajtót&aa
Képviselőház/Luca Niculescu hivatalos elfoglaltságai miatt nem vehet részt A miniszterelnök óráján
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A képviselőház házbizottságának hétfői bejelentése szerint Luca Niculescu kormányfő egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt nem tud részt venni A miniszterelnök órája nevű vitán az alsóház plénumában.
Sorin Grindeanu: Jövő évben kötelező módon emelni kell a nyugdíjakat
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat. 'Elengedhetetlen, hogy jövőre nőjenek a nyugdíjak. Ennek meg kell történnie&
Grindeanu: Jövő héten bemutatjuk a helyi közigazgatási reform tervezetének első változatát
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát. A párt vezetőtestületének ülése után Grindeanu elm
JAVÍTÁS a magyar hírfolyamon hétfőn 12:43-kor megjelent hírhez
Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA) helyesbítette az új személygépkocsik romániai forgalomba helyezéséről közölt előzetes adatait. A pontosítás szerint októberben a tiszt&aacut
Grindeanu a hétvégi keresztelőről: Sajnálom, hogy a rendezvény visszatetszést keltett a megszorítások által érintett emberek körében
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett 'az elmúlt év megszorít
APIA: októberben 6 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, mint egy évvel korábban
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Idén októberben 6 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 azonos hónapjában, a környezetkímélő autók értékesítése azonban 11 százalékkal nőtt - derül ki
ANCOM: tízből kilenc romániai internetező hetente többször vagy naponta használja a közösségi oldalakat
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A romániai internetezők 65 százaléka találkozott az elmúlt egy évben valamilyen online csalással vagy megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használat
Csapadékos, szeles idő várható a következő napokban az ország nagy részén
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Niculescu: A SAFE program keretében nyújtott finanszírozás jó lehetőséget kínál az ország és a lakosság védelmének megerősítésére
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Az uniós SAFE program jó lehetőséget kínál Románia védelmi képességeinek fejlesztésére és a lakosság biztonságának erősítésére - jelentette ki hétfőn Luca Niculescu miniszterelnök. Hangsúlyozta ugya
Nicușor Dan gratulált a bulgáriai elnökválasztás győztesének: Sok a közös tennivalónk a térség biztonságáért
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Gratulált hétfőn Nicușor Dan államfő Iliana Jotovának a bulgáriai elnökválasztáson aratott győzelméhez, és romániai látogatásra hívta. Az X közösségi oldalon közzétett üzenetében a romá








