Katasztrófavédelem: 16 megye 29 településén okozott károkat a rossz idő vasárnap
Bukarest, július 19./Agerpres/ - A vasárnapi heves viharok 16 megye 29 településén okoztak károkat, négy országútszakaszon is fennakadások voltak a közlekedésben, 88 gépkocsi pedig megrongálódott - közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A tájékoztatás szerint Argeș, Brăila, Kovászna, Dâmbovița, Galac, Hargita, Hunyad, Iași, Ilfov, Máramaros, Neamț, Prahova, Suceava, Vaslui, Vrancea és Vâlcea megyében, valamint Bukarestben okoztak károkat a heves esőzések és a viharok. A katonai tűzoltók 24 lakóházból, 34 udvarból, 36 pincéből és alagsorból szivattyúzták ki a vizet, továbbá nyolc épület megrongálódott tetőszerkezetéről leszakadt elemeket, 123 kidőlt fát és öt villanyoszlopot távolítottak el. A viharok következtében 88 jármű rongálódott meg.
A lakosság figyelmeztetésére 23 megyében és Bukarestben összesen 38 RO-ALERT-riasztást adtak ki a hatóságok.
Országos szinten több mint tízezer belügyi alkalmazott állt készenlétben több mint 6800 technikai eszközzel. A mentésben a megyei mentőszolgálatok mintegy 940 egysége és 530 hegyimentő is részt vett.
Prahova, Dâmbovița, Suceava és Vaslui megyében több országútszakaszon is akadozott a forgalom átmenetileg a hordalék és kidőlt fák miatt. Az Ilfov megyei Voluntari térségében fennakadások voltak a vasúti közlekedésben, mert letört faágak szakadtak a felsővezetékre.
A legsúlyosabb károk a Prahova megyei Bușteni településen keletkeztek, ahol az 1-es országúton kialakult villámárvíz 30 gépkocsit sodort el. A tűzoltók két embert mentettek ki egy járműből, további tízen saját erejükből jutottak biztonságba. Egy embert elsodort az ár, őt sérülésekkel szállították kórházba. A tűzoltók egy elárasztott házból is kimentettek egy lakót.
A beavatkozások Bukarestben és Prahova megyében továbbra is folytatódnak, a tűzoltók elöntött ingatlanokból szivattyúzzák ki a vizet és kidőlt fákat távolítanak el. AGERPRES/(RO - szerző: Marius FRÃȚILÃ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Egy hét alatt több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem a tengerparti üdülőhelyeken
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között v&ea
Változékony időjárás várható a következő két hétben
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 20. és augusz
Motreanu: A PNL-nek nem kell újra felfedeznie a liberális konzervativizmust, mert szerepel a párt programjában
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell 'újra felfedeznie' a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja - közölte hétfőn a Fac
Floridai bíróság elé áll Andrew és Tristan Tate
Washington, július 20./Agerpres/ - Andrew Tate és testvére, Tristan Tate hétfőn várhatóan egy floridai bíróság elé állnak, miközben a brit rendőrség kiadatásukat kéri egy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás keretében - jelentette a
Véget ért az egészségügyi dolgozók figyelmeztető sztrájkja
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Véget ért az egészségügyi dolgozók hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkja, amelyet a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szervezett a közalkalmazotti bértörvény elleni tiltakozásul. A munkabeszüntet&eac
Idegenrendészeti Főfelügyelőség: az év elejétől több mint 380 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be külföldiek
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Április 27. és július 7. között 147 nemzetközi védelem iránti kérelmet regisztráltak a román hatóságok; a legtöbb kérelmet szíriai állampolgárok nyújtották be - tájékoztatott hétfőn a
Sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben kilenc megyében
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben kilenc megyében és Bukarestben kedd reggelig. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) figyelmeztető előrejelzése szerint hétfő 10 órától kedd 10 óráig O
Viharos lesz az időjárás kedd estig az ország felében
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Felhőszakadásokra és viharokra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok szerint hétfőn 12 és 22 óra között narancssárga jelzésű riasztás lesz é
Katasztrófavédelem: 32 településen, közük a fővárosban okoztak károkat a heves esőzések és a viharok
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására. Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői közleménye szerint a hiv
A nap várható eseményei - 2026. július 20.
VÉDELEM: - a román légierő napja AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@agerpres.ro www.agerpres.ro/magyar
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az egészségügyi dolgozók
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn az állami egészségügyi dolgozók a közalkalmazotti bértörvény miatt. A munkabeszüntetés 9-től és 11 óráig tart. A Sanitas Szakszervezet
Adrian Veștea támogatja a PNL-n belüli Liberális-Konzervatív Platformot
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A korábban kormányalakítással megbízott Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök vasárnap este a Facebook-oldalán közölte, hogy támogatja a Nemzeti Liberális Párton (PNL) belül létrehozott Liberális-Konzervatív Pl
Hétfőn reggel indul a roncsautóprogram a magánszemélyek számára
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében. A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) közlése szerint a programra 10
Lengyel és magyar motoros ütközött Fehér megyében, mindketten kórházba kerültek
Gyulafehérvár, július 19./Agerpres/ - Összeütközött egy lengyel és egy magyar motoros vasárnap a 107K jelzésű országúton, a Fehér megyei Mogos (Mogoș) település közelében. A balesetben mindketten megsérültek, kórházba szállított&a









