A legfelsőbb bíróság azzal vádolja a kormányt, hogy nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság (ICCJ) azzal vádolja a kormányt, hogy 'nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra', miután Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kabinet az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmányos természetű konfliktus miatt. A jogi vita hátterében a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése áll.
Csütörtöki közleményében az ICCJ kifejtette, tudomásul vette a kormány szándékát, de 'nem fog nyilvános vitába bocsátkozni olyan jogi kérdésekben, amelyek folyamatban lévő per tárgyát képezik'. Ezeket a kérdéseket kizárólag a törvényben előírt eljárások keretében elemzi, minden egyes hatóság alkotmányos hatáskörének teljes tiszteletben tartásával.
Leszögezte azonban: példa nélküli, hogy egy peres kérdés végleges rendezése előtt a tárgyaláson részt vevő felek egyike, jelen esetben a kormány, nyilvánosan alkotmányellenesnek minősíti a bíróság magatartását, és hatáskörének túllépésével vádolja meg, annál is inkább, hogy egy megbuktatott kormányról van szó, amelynek alkotmányos hatásköre egy új, teljes jogkörű kormány beiktatásáig limitált.
'Az ilyen magatartás kihat az igazságszolgáltatás függetlenségére és a polgárok abba vetett bizalmára, hogy a peres ügyeket kizárólag bíróságok előtt, törvények és jogi érvek alapján rendezik, és nem előrebocsátott nyilvános minősítések vagy a nyilvános térben gyakorolt ??nyomás révén' - mutatott rá a legfelsőbb bíróság.
A csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmányos természetű konfliktus miatt. A jogi vita hátterében a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése áll.
Bolojan közlése szerint a lépésre azért van szükség, mert a legfelsőbb bíróság költségvetési és pénzügyi kérdésekben gyakorlatilag átvette a végrehajtó, valamint a törvényhozó hatalom szerepét.
A kormányfő szerint 'a legfelsőbb bíróság fel akarja borítani a költségvetési egyensúlyt', ami 'közvetlen beavatkozást' jelent a végrehajtó hatalom tevékenységébe.
Az ügy előzményeiről Bolojan elmondta, hogy a legfelsőbb bíróság márciusban a bukaresti ítélőtáblához fordult, azt kérve, hogy kötelezze a kormányt 4,8 milliárd lej kifizetésére. Ebből az összegből a peres úton megítélt bérhátralékok mellett a késedelmi pótlékokat is fedeznék. Az ítélőtábla május elején helyt adott a legfelsőbb bíróság keresetének. A kormány megtámadta a döntést, az ügyet a legfelsőbb bíróság július 9-én tárgyalja.
Bolojan emlékeztetett, hogy az ítélőtábla napi 1 százalék késedelmi kamatot is megállapított, amely napi 48 millió lejt, vagyis körülbelül 9 millió eurót jelent. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Jogi vita a kormány és az ICCJ között/A legfőbb ügyészség szolidaritását fejezte ki a legfelsőbb bírósággal
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A legfőbb ügyészség szolidaritását fejezte ki csütörtökön a legfelsőbb bírósággal, és hangsúlyozta: fenntartások nélkül támogatja az igazságszolgáltatás függetlenségének védelm&
Bolojan: A következő napoktól kezdődően az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket. Szerinte július m&aac
Érettségi: a feliratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt a választható tantárgy írásbeli vizsgáján
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán - számolt be az oktatási minisztérium.
Bolojan: A ROMATSA és a kormány ügyvédei fellebbeznek a számlazárolási eljárás ellen
Bukarest, július 2./Agerpres/ - A román állam tulajdonában levő ROMATSA és a román kormány ügyvédei a jövő héten fellebbeznek Belgiumban a vállalat számláinak zárolására irányuló eljárás ellen - jelentette be csütörtök&
Bolojan: A kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmányos természetű konfliktus miatt
Bukarest, július 2. /Agerpres/ - A csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmán
Erősödött a lej az euróhoz és a dollárhoz képest
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Erősödött csütörtökön a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,50 banival (0,10 százalékkal) 5,2359 lejre csökkent a szerdai 5,2409 lejről. A román
Bolojan rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi július második felére
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kezdeményezni fogja a parlament két házának vezetőségénél, hogy július második felében hívjanak össze rendkívüli ülésszakot a helyreállítási források leh&iacu
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok több megyére
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Kilenc megyére másodfokú (narancssárga jelzésű), 32 folyó vízgyűjtő területére pedig elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai
Eurostat: több mint 5 százalékkal nőttek a lakásárak az EU-ban az idei első negyedévben
Brüsszel, július 2./Agerpres/ - Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, miután 2025 negyedik negyedévében éves összev
A bukaresti törvényszék szerint alaptalanok a PNL-kongresszus összehívásának felfüggesztése miatti liberális vádak
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Visszautasította csütörtökön a bukaresti törvényszék a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bírálatait, és közölte: nem tartja helyénvalónak, hogy nyilvános közlésekkel nyomást gyakoroljanak a bírákra
Tánczos Barna szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában. Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a g&aacut
Az ország nagy részén kitartanak a zivatarok szombatig
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Péntek hajnali 3 óráig a Bánságban, Körösvidéken, Máram
Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztás van érvényben 11 erdélyi és moldvai megyében
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) .11 megyére. Az előrejelzések szerint csütörtökön 21 óráig Erdély és Mold
Májusban éves összevetésben 12,1 százalékkal nőttek az ipari termelői árak
Bukarest, július 2./Agerpres/ - Májusban áprilishoz képest 1,4 százalékkal, tavaly májushoz viszonyítva pedig 12,1 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak - közölte csütörtökön az Országos St







