PNL: a bukaresti törvényszék döntése nem érinti közvetlenül a pártot; a kongresszusi határozatok érvényben maradnak
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a bukaresti törvényszék szerdai döntése nem érinti közvetlenül a párt működését, csak felfüggeszt bizonyos határozatokat; a június 21-i rendkívüli kongresszuson megválasztott vezetőség továbbra is teljes jogkörrel látja el feladatait, a kongresszus és az új vezető testületek döntései pedig érvényben maradnak - szögezték le.
A párt arra reagált, hogy a törvényszék felfüggesztette a PNL országos tanácsának június 19-i határozatát a rendkívüli kongresszus összehívásáról. A keresetet az Adrian Veștea korábbi kijelölt miniszterelnök táborához tartozó 18 liberális képviselő és szenátor nyújtotta be.
A PNL közleménye szerint a párthatározatok felfüggesztéséről szóló törvényszéki ítélet csak a jövőre nézve fejthet ki joghatást, márpedig a kongresszust már megtartották, ezért az ott elfogadott döntéseket nem érinti.
A párt ugyanakkor kifogásolja, hogy a bukaresti törvényszék vezetősége június 23-án, mindössze két nappal a PNL rendkívüli kongresszusa után hat, politikai pártokkal kapcsolatos ügyek elbírálására szakosodott ítélőtanácsot hozott létre. A liberálisok szerint ez 'példátlan döntés', amely megkerüli az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvényt, mivel az új bírósági részlegek létrehozását előzetesen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) véleményeznie kell. Ezért a PNL minden törvényes jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz a bukaresti törvényszék vezetőségének határozata ellen.
A közleményben a párt emlékeztetett arra, hogy ugyanazok a párttagok több keresetet is benyújtottak, egyebek mellett a június 21-i kongresszus határozatait is megtámadták. Ezek egyike a június 21-i rendkívüli kongresszus határozatait érinti, és július 8-ára tűzték ki a tárgyalását. A PNL szerint az ügyet M. L. bíróra osztották, aki korábban együtt dolgozott az egyik felperessel, Alina Gorghiuval. A párt közölte, hogy kérni fogják a bíró kizárását, arra hivatkozva, hogy Gorghiu igazságügyi miniszteri mandátuma idején a tárcavezető munkatársa volt.
A liberálisok hangsúlyozták, hogy egy politikai pártot a tagok többségének döntései és az alapszabály szerinti testületek határozatai irányítanak, a kisebbségnek pedig alá kell vetnie magát a többségnek.AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Halálra gázolt a vonat egy 15 és egy 16 éves fiút Medgyesen
Nagyszeben, július 1./Agerpres/ - Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony. A Szeben megyei rendőrség sajtószóvivője, Vlad Teodosiu Păducel szerint a baleset a 300-as jelzésű fővonal 335-ös kilom&eac
Hat személyt őrizetbe vettek, öten hatósági felügyelet alá kerültek a Bihar megyei illegális otthonok ügyében
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Hat személyt őrizetbe vettek, további öten pedig hatósági felügyelet alá kerültek a Bihar megyei illegális otthonok ügyében. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerda esti közlem&eacut
Sighiartău a bukaresti törvényszék döntése kapcsán: Minden törvényes és demokratikus eszközt felhasználunk, hogy megvédjük a pártot
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Robert Sighiartău szerint a bukaresti törvényszék szerdai döntése már nem pusztán belső pártügy, hanem 'a politikai pártok autonómiája és a demokratikus szabályok elleni tá
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt; a SRI szerint terrorista propagandát terjesztett
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizál&aac
APIA: az első félévben 0,3 százalékkal nőtt a romániai autópiac
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Idén január és június között 0,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első félévében - derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) s
Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki péntektől a pénzügyminisztérium. A szaktárca szerdai közleménye szerint a július 3. és 10. között megvásárolható 2, 4 és 10 éves futamidejű lejalapú l
A bukaresti törvényszék felfüggesztette a PNL június 21-i rendkívüli kongresszusának összehívásáról szóló párthatározatot
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék felfüggesztette szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsának június 19-i határozatát, amely a párt június 21-i rendkívüli kongresszusának összehívásár&oac
Érettségi: a feliratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt a szaktantárgy írásbeli vizsgáján
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán - számolt be az oktatási m
Fritz: Az állítólagos kémek elleni kampány árt Romániának
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz szerint árt Romániának 'az állítólagos kémek' elleni kampány. Közösségi oldalán közzétett videóüzenetéb
Motreanu válasza Grindeanunak: Egy megállapdást nem elég aláírni, be is kell tartani
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Egy megállapdást nem elég aláírni, be is kell tartani - üzente szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Dan Motreanu Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnöknek. A liberális politikus a Facebookon reagált Grin
Ismét drónt észleltek a román légtér közelében
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre. A tárca tájékoztatása szerint
Grindeanu: Abban az esetben egyezem bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adhatja elsőként a kormányfőt
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt. Azt is hozzátette, nincs kifogása a PNL-USR-RMDSZ potenciális kormányfőjel&o
Daniel Buda EP-képviselő lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt képviselőcsoportjában
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Daniel Buda európai parlamenti képviselő lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjában - jelentette be szerdán Siegfried Mureșan. Daniel Buda Rareș Bogdant váltja a Romániát k&eac
Hivatalos források: őrizetbe vette a DIICOT Viorel Pașcát, a feleségét és a három fiát
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Õrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát abban az ügyben, amelyben kiszol

