Grindeanu: Nem fogok habozni rendkívüli parlamenti ülésszakot összehívni, ha a helyzet megkívánja
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Sorin Grindeanu képviselőházi elnök szerdán kijelentette, hogy nem fog habozni rendkívüli parlamenti ülésszakot összehívni, ha a helyzet megkívánja, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közölte parlamenti frakcióval, hogy készüljenek fel erre a forgatókönyvre.
A parlamentben nyilatkozó Grindeanu szerint a jelenlegi politikai patthelyzet feloldását egyetlen ember gátolja, Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki 'nem hajlandó hátralépni', és késlelteti az új kormány megalakulását. Ennek ellenére - fogalmazott Grindeanu - a PSD felelőesen áll hozzá a Románia számára életbevágóan fontos kérdésekhez, így az általa vezetett képviselőház kedden megszavazta a PNRR-vel kapcsolatos mind a négy törvénytervezetet, amelyeket az ügyvivő kormányfő a parlamenti ülésszak lezárulta előtt mindössze két nappal, hétfőn továbbított.
A liberálisok által vezetett szenátus azonban egyiket sem fogadta el az asztalára került két fontos jogszabálytervezet közül az ülésszak vége előtt, mert a szenátusi elnök nem volt elég operatív - hangsúlyozta.
A PSD elnöke rámutatott: a szociáldemokraták minden, a helyreállítási tervhez (PNRR) kötődő jogszabálytervezetet támogatnak, hogy Románia le tudja hívni az uniós alapokat, és ne veszítsen óriási összegeket.
Hozzátette: elvárja azonban, hogy a Nemzeti Liberális Párt vezette szenátus is kilábaljon a passzivitásból, és megértse, hogy ha Románia pénzéről van szó, nincs helye politikai játszmáknak.
'Ezért nem fogok habozni rendkívüli parlamenti ülésszakot összehívni, amikor a helyzet megkívánja. A PSD közölte parlamenti frakcióinak tagjaival, hogy készüljenek fel erre a forgatókönyvre, arra, hogy bármikor visszahívhatják őket a rendkívüli ülésszakra' - hangsúlyozta a képviselőház elnöke.
Grindeanu megemlítette, hogy 'ketyeg az óra' az uniós források lehívásával kapcsolatban, és reméli, hogy Ilie Bolojan is megérti ezt, 'és nem fogja többé gátolni egy új kormány megalakítását'.
AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Motreanu válasza Grindeanunak: Egy megállapdást nem elég aláírni, be is kell tartani
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Egy megállapdást nem elég aláírni, be is kell tartani - üzente szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Dan Motreanu Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnöknek. A liberális politikus a Facebookon reagált Grin
Ismét drónt észleltek a román légtér közelében
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre. A tárca tájékoztatása szerint
Grindeanu: Abban az esetben egyezem bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adhatja elsőként a kormányfőt
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt. Azt is hozzátette, nincs kifogása a PNL-USR-RMDSZ potenciális kormányfőjel&o
Daniel Buda EP-képviselő lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt képviselőcsoportjában
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Daniel Buda európai parlamenti képviselő lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjában - jelentette be szerdán Siegfried Mureșan. Daniel Buda Rareș Bogdant váltja a Romániát k&eac
Hivatalos források: őrizetbe vette a DIICOT Viorel Pașcát, a feleségét és a három fiát
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Õrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát abban az ügyben, amelyben kiszol
Pîslaru: A DIICOT nyomozásában érintett Bihar megyei létesítményekből kiköltöztetett mind a 409 személy biztonságba került
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nyomozásában érintett Bihar megyei létesítményekből kiköltöztetett mind a 409 személy biztonságba került - közölte szerdán Dragoș Pîslaru ü
Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kií
Grindeanu: jelenleg nem lehet szó együttműködésről George Simionnal
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Bár tiszteli a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazóit, egyelőre nem tartja elképzelhetőnek, hogy 'intézményes együttműködése' legyen George Simionnal egy kisebbségi PSD-kormány támogatása é
Újabb árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére. A hidrol&oacu
Grindeanu: Itt helyben aláírom a megállapodást, ha Bolojan is aláírja és megszavazza a kisebbségi PSD-kormányt
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, kész azonnal aláírni azt a pártközi megállapodást, amely feloldhatná a jelenlegi politikai patthelyzetet, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ilie Bolojan is alá
Abrudean: Rendkívüli ülésszakra van szükség a PNRR-s törvénytervezetek elfogadására, a pártok egyezzenek bele megszervezésébe
Bukarest, július 1./Agerpres/ - A liberálisok felkérték a pártokat és a parlamenti frakciókat, hogy egyezzenek bele a rendkívüli parlamenti ülésszak megszervezéséhez a PNRR-vel kapcsolatos függőben lévő törvénytervezetek elfogadása érdekében - k
Az ország háromnegyed részén kitart a kánikula szerdán, Erdélyben és Máramarosban csütörtökön is nagy lesz a hőség
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Az ország területének háromnegyed részén szerdán is kitart a kánikula, több riasztást is kiadtak a szakemberek - figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok szerint szerdán 10 és 21 &
Viharok várhatók szerdától péntek reggelig az ország nagy részén
Bukarest, július 1./Agerpres/ - Viharokra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint szerda délután 3 órától csütörtö
Bolojan: A parlamentnek el kell fogadnia a közalkalmazotti bértörvényt minden hiányosságával együtt
Bukarest, július 1. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a parlamentnek el kell fogadnia rendkívüli ülésszakon a közalkalmazotti bértörvényt, annak 'minden hiányosságával együtt'. Bolojan a TVR kedd este sugárzott műsorában kijel








