Marinescu az ügyészségi vezetők kinevezéséről: Az eljárás a CSM véleményétől függetlenül folytatódik
Bukarest, március 17./Agerpres - Az ügyészségi vezetők kinevezési eljárása a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményétől függetlenül folytatódik - jelentette ki kedden Radu Marinescu igazságügyi miniszter.
A tárcavezetőt azzal szembesítették az újságírók a parlamentben, hogy a CSM ügyészi részlegének szavazategyenlőség miatt másodszorra sem sikerült döntenie Alex Florența és Marius Voineag főügyészhelyettes-jelöltek alkalmasságáról, és megkérdezték tőle, hogy szándékában áll-e emiatt visszavonni a jelölésüket.
Marinescu elmagyarázta, hogy a CSM ügyészi részlege ezen a héten folytatja a jelöltek meghallgatását. Ezután - az eljárás következő lépéseként - az igazságügyi minisztériumban újra meghallgatják azokat a jelölteket, akiknek az alkalmasságát a testület negatívan véleményezte, majd a javaslatokat az államfő elé terjesztik.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a CSM véleményezései konzultatív jellegűek, és nem akadályozzák a kinevezési eljárást. 'A törvény szerint a javaslatokat ebben az esetben is továbbítani lehet az államfőnek, aki meghozza a végső döntést' - jelentette ki Voineag és Florența esetére utalva.
Megjegyezte, hogy nem szubjektív kritériumok, hanem a szakmai pályafutásuk, a pályázati dokumentáció, a vezetői program és az igazságügyi minisztérium szakbizottságának értékelése alapján döntött a kiválasztott jelöltekről.
Arra a felvetésre reagálva, hogy ha tartózkodik a szavazáskor, akkor a CSM-ben nem alakul ki szavazategyenlőség, Marinescu természetesnek nevezte, hogy a testület tagjaként támogatja a saját javaslatait.
A civil társadalom részéről érkező bírálatokról elmondta, hogy a kiválasztási eljárás kizárólag a törvényben rögzített szakmai szempontok alapján zajlik. Emlékeztetett arra is, hogy a hatályos jogszabályok nem zárják ki a fegyelmi vétséget elkövetett ügyészek jelentkezését a vezetői tisztségekre.
A miniszter megerősítette, hogy a kinevezési eljárás összes szakaszát a törvényben rögzített határidők szerint bonyolítják le, és végső soron az államfő dönt a jelöltek kinevezéséről.
A CSM ügyészi részlegén múlt héten tartott meghallgatások után Alex Florența és Marius Voineag nem szerzett többséget: mindketten három támogató és három elutasító szavazatot kaptak. Ezért a testület hétfőn megismételte a szavazást, de az ugyanazzal az eredménnyel zárult, ezért a szavazást későbbi időpontban megismétlik. AGERPRES/(RO - szerző: Alina Novăceanu; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
FRISSÍTVE/Dominic Fritz: Mi nem dezertálunk, a minisztereink folytatják a munkát
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfő este azt nyilatkozta, pártjának miniszterei folytatják a munkát, annak ellenére, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a politikai támogatást Ilie Boloja
FRISSÍTÉS/Bolojan: Teljesen hibás és felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom a miniszterelnöki tisztséget
Bukarest, április 20./Agerpres - Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy 'teljesen hibás és felelőtlen' a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztség&
Dominic Fritz: Mi nem dezertálunk, a minisztereink folytatják a munkát
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfő este azt nyilatkozta, pártjának miniszterei folytatják a munkát, annak ellenére, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a politikai támogatást Ilie Boloja
Bolojan: Teljesen hibás és felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom miniszterelnöki tisztséget
Bukarest, április 20./Agerpres - Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy 'teljesen hibás és felelőtlen' a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztség&
Néhány százan gyűltek össze a kormánypalota előtt, hogy támogatásukról biztosítsák Ilie Bolojan miniszterelnököt
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Néhány százan gyűltek össze hétfő este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren, hogy támogatásukról biztosítsák Ilie Bolojan miniszterelnököt, akitől a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a politikai támogatását.
Grindeanu: Amikor 97,7 százalék azt mondja, hogy Bolojan távozzon, nincs helye más értelmezésnek
Bukarest, április 20./Agerpres - Amikor a szociáldemokraták 97,7 százaléka azt mondja, hogy Ilie Bolojannak távoznia kell, nincs helye más értelmezésnek - jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikus a PSD belső szavazása u
Az igazság pillanata/A PSD megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől
Bukarest, április 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Az igazság pillanata elnevezésű hétfői belső konzultáció keretében a párt megyei szervezeteinek
Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Ilie Dumitrescu egykori labdarúgó fiát
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn Ilie Dumitrescu egykori labdarúgó fiát, Toto Dumitrescu színművészt egy általa okozott baleset helyszínének elhagyása miatt.
Nicușor Dan áttekintette Dragoș Pîslaruval a PNRR reformjainak végrehajtását
Bukarest, április 20./Agerpres - Nicușor Dan hétfőn Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszterrel áttekintette a helyreállítási terv (PNRR) reformjainak végrehajtását. A találkozóról beszámol&oa
Csoma Botond: Ha a PSD visszahívja a minisztereit, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni
Bukarest, április 20./Agerpres - Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond hétfőn kijelentette, hogy ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) visszahívja minisztereit a kormányból, a tárgyalásokat az alapoktól kell újrakezdeni, és a megoldás többé ne
Simion: Az AUR saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül
Bukarest, április 20./Agerpres/ - George Simion pártelnök szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül és előre hozott választások kiírását szorgalmazz
Nicusor Dan arról, hogy van-e más jelöltje a miniszterelnöki posztra: Nem építek erre a forgatókönyvre
Bukarest, április 20./Agerpres - Nicușor Dan hétfőn kijelentette, hogy nincs más jelöltje a miniszterelnöki tisztségre arra az esetre, ha Ilie Bolojan a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső szavazása nyomán távozna a kormány éléről. Az államfőt a bukaresti í
Anamaria Gavrilă (POT): Romániának a PSD és a PNL nélküli kormányra van szüksége
Bukarest, április 20./Agerpres/ - Romániának olyan kormányra van szüksége, amelyiknek nem tagja sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - véli a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke. Anamaria Gavrilă szerint a miniszterelnök elmozd&
A PSD a diszkriminációellenes tanácshoz és az ügyészséghez fordul a tagjai ellen irányuló, 'náci gyökerű' kampány miatt
Bukarest, április 20./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn bejelentette, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) és az ügyészséghez fordul a tagjai és szimpatizánsai ellen irányuló, 'náci gyökerű' kampány miatt.
Abrudean: A PSD-ben azt a kérdés kellene feltenni, hogy miért idéznének elő ok nélkül politikai válságot
Bukarest, április 20./Agerpres - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső referendumán nem Ilie Bolojan miniszterelnök támogatásának megvonásáról, hanem arról kellene kérdést feltenni, hogy miért idéznének elő ala

