Huszonöt kutyát találtak a hatóságok egy bukaresti negyedik kerületi tömházlakásban
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Huszonöt kutyát találtak a hatóságok egy bukaresti, negyedik kerületi tömbházlakásban - tájékoztatott szerdán a kóbor kutyákkal foglalkozó állatvédelmi felügyelet (ASPA).
A bukaresti főpolgármesteri hivatal alárendeltségében működő hatóság tájékoztatása szerint hétfőn bejelentés érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra egy tűzesetről. A katonai tűzoltók rövid időn belül eloltották a tüzet, amelyben nem keletkezett jelentősebb kár, de 25 kutyát találtak a lakásban, ezért az ASPA képviselőit is a helyszínre hívták.
Mint kiderült, a kis- és közepes termetű kutyákat egészségtelen körülmények között tartották, nem kaptak elegendő élelmet és vizet, és nem részesültek állatorvosi ellátásban. Mindegyik kutya mikrochippel van ellátva és szerepel a hivatalos nyilvántartásban, a RECS-ben (Registrul de evidență al câinilor cu stăpân) - közölte az ASPA. Az állatorvosok valamennyi kutyát megvizsgálták, és különféle problémákat állapítottak meg náluk, például dermatitiszt, fülgyulladást, bolhásodást, látási zavarokat, sebeket, az egyik kutya nem tudta mozgatni a hátsó lábait.
Az állatokat a bragadirui kutyamenhelyen helyezték el, ahol az ASPA szerint megfelelő ellátásban részesülnek. Az elhelyezési parancs 45 napra szól. Ezt követően a tulajdonos 30 napon belül kérheti a kutyák visszaszolgáltatását, ha kifizeti a menhelyen tartásuk költségeit. Ha a kutyákat 30 napon belül nem szolgáltatják vissza a tulajdonosnak, örökbefogadhatóvá válnak - ismertette az ASPA. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A PNL másodfokon is elvesztette a rendkívüli kongresszus összehívása ügyében a Veștea-tábor által indított pert
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla kedden helybenhagyta a fővárosi törvényszék döntését, amellyel felfüggesztették a Nemzeti Liberális Párt (PNL) június 21-i rendkívüli kongresszusának összehívásáró
A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével ka
Hivatali visszaélés vádjával állítják bíróság elé Dan Tesloianut a többször felhasznált szívstimulátorokkal kapcsolatos ügyben
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Hivatali visszaélés vádjával állítják bíróság elé az ügyészek Dan Tesloianu iași-i kardiológust a holttestekből kiműtött szívstimulátorok újrafelhasználásával kapcsolatos ügyben.
A tengerészeti hatóság szerint nem jelent veszélyt a turistákra vagy a lakosságra a tartályhajón keletkezett tűz
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Román Tengerészeti Hatóság (ANR) szerint nem jelent veszélyt a turistákra, a lakosságra vagy a román tengerparton zajló tevékenységekre a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűz. Az ANR keddi közleménye szerint a haj&
FRISSÍTVE/Grindeanu: Szerdára összehívtam a házbizottságot; rendkívüli ülésszakot kezdeményezek hétfőtől kezdődően
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu képviselőházi elnök kedden bejelentette, hogy szerdán 12 órára összehívja az alsóház házbizottságát, és kezdeményezi a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását j&uacut
DNSC: továbbra is terjednek azok a csaló SMS-ek, amelyek elmaradt bírságok befizetésére szólítják fel a címzetteket
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítjá
Grindeanu: Szerdára összehívtam a házbizottságot; rendkívüli ülésszakot kezdeményezek hétfőtől kezdődően
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu képviselőházi elnök kedden bejelentette, hogy szerdán 12 órára összehívja az alsóház házbizottságát, és kezdeményezi a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását j&uacut
Kormányhatározat-tervezet: pénzjutalomban részesülnek a nyári országos vizsgákon tízes átlagot elért diákok
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat. A
Az uniós tagállamok közül Romániában és Szlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a költségvetési hiány az első negyedévben
Brüsszel, július 21./Agerpres/ - Romániában az Európai Unió átlagánál jóval nagyobb mértékben csökkent a szezonálisan kiigazított költségvetési hiány az idei első negyedévben, a GDP-arányos államadósság ugyanakkor m
Bolojan üdvözölte, hogy befejeződött a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges platform telepítése
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi. A kormányfő köszönetet mondott a Romgaz és az OMV
A védelmi minisztérium egy helikopterrel és két hadihajóval segíti a kigyulladt tartályhajó ügyét kezelő intézmények munkáját
Konstanca, július 21./Agerpres/ - A védelmi minisztérium kedden készenlétbe helyezett egy IAR-330 Puma Naval helikoptert és két hadihajót, hogy szükség esetén támogassa a Fekete-tengeren kigyulladt libériai felségjelzésű tartályhajó ügyét kezelő in
Ingatlanpiaci tanácsadók: a kataszteri hivatal informatikai rendszereinek leállása az egész gazdaságra kihat
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők - vélik ingatlanpiaci
Cégnyilvántartási Hivatal: több mint 3100 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az első öt hónapban
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről - derül ki a Cégnyilvántar
Nicușor Dan: A Gas Lisbon tartályhajót találat érte, a román partoktól mintegy 20 tengeri mérföldre
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az állami intézmények tisztázni fogják a Gas Lisbon LPG-tartályhajót érintő súlyos incidens körülményeit - közölte kedden a Facebook-oldalán Nicușor Dan. Az államfő bejegyzése szerint a libériai fels&eacu
Konstanca: tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült
Konstanca, július 21./Agerpres/ - Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre - közölte kedden a Román Tenger&ea








