Bolojan az Egyesült Arab Emírségek elnökének támogatását kérte a román állampolgárok biztonságos hazajuttatásához
Bukarest, március 6. mar /Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken telefonon tárgyalt Mohamed bin Zayed Al-Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
A kabinet közleménye szerint a kormányfő szolidaritását fejezte ki az Egyesült Arab Emírségeket is érintő közel-keleti eseményekkel összefüggésben. Köszönetet mondott ugyanakkor a sejknek és a helyi hatóságoknak az ott élő vagy tartózkodó román állampolgároknak nyújtott eddigi segítségért, és a támogatását kérte az ott rekedtek biztonságos hazajutását lehetővé tevő légi folyosók biztosításában.
Megállapodtak abban, hogy folytatják az együttműködést és az egyeztetést a régióban élő román állampolgárok megsegítésére - közölte a kormány.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: Az alkotmány is előírja Románia nyugatbarát irányvonalát
Dubrovnik, április 29. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan szerdán kijelentette, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Romániát nyugatbarát erők kormányozzák, hangsúlyozva, hogy ezt a politikai irányvonalat maga az alkotmány is e
Petrișor Peiu felolvasta a parlamentben a bizalmatlansági indítványt; kedden vitatják meg és szavaznak róla
Bukarest, április 29./Agerpres - A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását
Constantin Toma: Az egyetlen lehetséges forgatókönyv, ha a PSD és az AUR alakít kormányt
Buzău, április 29./Agerpres - Constantin Toma buzăui polgármester szerint Ilie Bolojan miniszterelnök leváltása esetén az egyetlen lehetséges forgatókönyv, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alakít korm&a
A munkaerő ügynökség 120 felnőttképzési programot szervez májusban
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Az Országos Munkaerő Ügynökség (ANOFM) 120 felnőttképzési programot szervez májusban, amelyeken összesen 2000 személy vehet részt ingyenesen. Az intézmény szerdai közleménye szerint a legtöbben a következő szakképz
Kelemen Hunor: Égy életképes alternatívát is fel kellene mutatnia a kormánybuktató parlamenti többségnek
Bukarest, április 29./Agerpres - Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt. Az RMDSZ elnöke a parlamentben újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az európai elköte
Háborús veteránok napja/Dan: Ezekben a viharos időkben még szorosabban össze kell fognunk érdekeink érvényesítésehez
Bukarest, április 29./Agerpres/ - A háborús veteránok erkölcsi ereje emlékeztet bennünket arra, hogy ami népként összeköt minket, az minden átmeneti válságnál fontosabb, és ezekben a viharos időkben még szorosabban össze kell fognunk a nemzeti érdekek &e
Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltánról: Gondolt egyet, és most független akar lenni
Bukarest, április 29./Agerpres - Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig 'gondolt egyet', és most független akar lenni. Az RMDSZ elnöke a parlamentben újságí
AEI: a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára
Bukarest, április 29./Agerpres - Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és egyes töltőállomásokon átmeneti üzemanyaghiány is kialakulhat a nemzetközi olajpiaci feszülts&ea
Petre Emanoil Neagu képviselő átigazolt a PNL parlamenti frakciójába
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Petre Emanoil Neagu szerdán közölte a képviselőház házbizottságával, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciójából átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába. A politikus dönté
Zakariás Zoltán képviselő bejelentette, hogy kilépett az RMDSZ parlamenti frakciójából
Bukarest, április 29./Agerpres - Zakariás Zoltán a képviselőház szerdai ülésén bejelentette, hogy kilép az RMDSZ frakciójából. A politikus közölte, hogy a továbbiakban függetlenként, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képvise
A PSD visszahívta az összes politikai alapon kinevezett kormányzati tisztségviselőjét
Bukarest, április 29./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását, miután a párt úgy döntött, hogy
Ciucu: Nincs törésvonal az Európa-barát táborban, egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal
Bukarest, április 29./Agerpres - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző 'korrupt rendszer' és egy reformpárti irányzat &aacut
A nagykereskedelmi forgalom 1,6 százalékkal csökkent 2026 első két hónapjában
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Az év első két hónapjában a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 0,4 százalékkal nőtt a román nagykereskedelmi forgalom (a gépjárművek és mot
Oroszország ismét dróntámadásokat hajtott végre ukrajnai célpontok ellen a román határ közelében
Bukarest, április 29./Agerpres - Szerdára virradóan Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében. A környék lakóit
Pîslaru: Már a hét végén közvitára kerülhet az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezete
Bukarest, április 29./Agerpres - A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni - jelentette ki keddi sajtótájékoztató


