Maia Sandu kegyelemben részesítette és két volt moldovai tisztért cserébe átadta Fehéroroszországnak Alexandru Bălant
Bukarest, április 28./Agerpres - Maia Sandu moldovai államfő kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kegyelemben részesítette Alexandru Bălant, a Moldovai Információs és Biztonsági Szolgálat (SIS) volt igazgatóhelyettesét, akit Romániában a fehérorosz KGB javára elkövetett hazaárulás miatt állítottak bíróság elé.
A volt moldovai titkosszolgálati vezetőt két, Oroszországban fogva tartott SIS-tisztért cserébe adták át Fehéroroszországnak.
Bejegyzésében Maia Sandu megköszönte Donald Trump amerikai elnöknek és a washingtoni adminisztrációnak a fogolycserében nyújtott segítséget. Hozzátette, hogy a műveletben Lengyelország és Románia is részt vett.
A moldovai elnök közölte, hogy a Moldovai Köztársaságnak sikerült kiszabadítania és hazahoznia két, Oroszországban fogva tartott moldovai állampolgárt, mindketten a SIS tisztjei. Bejegyzése szerint őket egy nemzetközi fogolycsere keretében engedték szabadon és adták át a moldovai hatóságoknak. Az államfő beszámolt arról is, hogy az akció több hónapja zajlott a SIS koordinálásával, és a részletek egy részét a művelet, illetve a két tiszt életének védelme érdekében nem hozhatták korábban nyilvánosságra.
A moldovai elnök tájékoztatása szerint a két SIS-tisztet - a másik fél kérésére - két fogvatartottra cserélték: Nina Popova orosz állampolgárra, aki a Moldovai Köztársaság ellen tevékenykedett, valamint Alexandru Bălanra, akit a fehérorosz KGB javára elkövetett hazaárulással vádoltak, és akit azért részesítettek kegyelemben, hogy Fehéroroszországba távozhasson. Sandu szerint ez Moldova számára nyereség, mert az országért dolgozó állampolgárokat kaptak vissza Moldova ellen tevékenykedő fogvatartottakért cserébe.
Alexandru Bălant nemrég adták ki Romániából a Moldovai Köztársaságnak, noha ügyének tárgyalása még folyamatban volt a bukaresti táblabíróságon.
A volt moldovai titkosszolgálati vezetőt tavaly szeptember 9-én vette őrizetbe Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), a román, a cseh, a magyar és a moldovai hírszerzés együttműködése nyomán. Alexandru Bălant Temesváron előállították, onnan Bukarestbe szállították, majd a kihallgatása után elrendelték az előzetes letartóztatását.
A DIICOT szerint a férfi két alkalommal, 2024-ben és 2025-ben találkozott Budapesten a Fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) hírszerző tisztjeivel. A budapesti találkozók célja az ügyészek szerint az volt, hogy Alexandru Bălan pénzért cserébe információkat adjon át, valamint további utasításokat kapjon.
A férfi ellen idén februárban a DIICOT vádat emelt hazaárulási kísérlet miatt. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
PNL: Arra kérjük mindazokat, akik hisznek Románia euroatlanti irányvonalában,hogy szavazzanak a bizalmatlansági indítvány ellen
Bukarest, április 28./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) felhívással fordult azokhoz a képviselőkhöz és szenátorokhoz, 'akik hisznek Románia euroatlanti irányvonalában', hogy ne szavazzák meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Tűz ütött ki egy tömbházlakásban Nagyszebenben; egy férfi bennégett
Nagyszeben, április 28./Agerpres/ - Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy kanap
Nicușor Dan a HTK csúcstalálkozóján: Arra kell törekednünk, hogy egységes piacként működjünk
Dubrovnik, április 28. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan kedden, a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) csúcstalálkozójának megnyitóján kijelentette: a térség országainak arra kell törekedniük, hogy egységes piack
Március végére 1,03 százalékra csökkent a GDP-arányos költségvetési hiány
Bukarest, április 28./Agerpres/ - Az idei első negyedév végére 1,03 százalékra (21,09 milliárd lejre) csökkent a GDP-arányos költségvetési hiány, ami kevesebb mint fele a tavaly március végén jegyzett 2,28 százalékos (43,66 milliárd lejes) deficitn
George Simion AUR-elnök: Nincs semmiféle koalíciónk a PSD-vel
Bukarest, április 28./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) 'nincs semmiféle koalíciója' a szociáldemokratákkal - jelentette ki kedden George Simion. Sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke h
Șoșoacă megtámadja az Európai Unió Bíróságán a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló EP-határozatot
Strasbourg, április 28. - Az Agerpres különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Mentelmi jogának keddi felfüggesztése utána Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő bejelentette, hogy megtámadja az Európai Unió Bíróságán az Európai Parlament dönt&eac
A bizalmatlansági indítvány kezeményezői szerint Ilie Bolojan leszegényíti a lakosságot és értékesíti az állami vagyont
Bukarest, április 28./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke - Románia az első parlamenti frakciói kedden benyújtott bizalmatlansági indítványukban a Bolojan-kormány leváltásá
FRISSÍTVE/Az Európai Parlament megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă mentelmi jogának felfüggesztését
Strasbourg, április 28. - Az Agerpres különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését azoknak a feltételezett bűncselekményeknek az ügyében, amelyek miatt Románi&a
Parlament: szerdán olvassák fel a bizalmatlansági indítványt és május 5-én szavaznak róla
Bukarest, április 28./Agerpres/ - Szerdán olvassák fel a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke - Románia az első frakció közös bizalmatlansági indítványát, a szavazásra
PSD: Egy legitimitását vesztett miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány benyújtása és megszavazása demokratikus lépés
Bukarest, április 28./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden bejelentette, hogy összegyűjtötte a Bolojan-kormány megbuktatásához szükséges szavazatokat. Közleményük szerint 'egy parlamenti támogatás nélküli és ezáltal legitimit
HTK-csúcs/Két egyetértési megállapodást írtak alá Románia képviselői
Dubrovnik, április 28. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Két egyetértési megállapodást írtak alá Románia képviselői kedden a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) dubrovniki csúcstalálkozóján. Az egyi
FRISSÍTVE/Benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt; 251 képviselő és szenátor írta alá
Bukarest, április 28./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke - Románia az első frakció kedden benyújtotta a parlamentben a bizalmatlansági indítványt. George Simion AUR-elnök szerint
Pénzügyminiszter: Egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a politikai instabilitás máris megmutatkozik a hitelfelvétel költségeiben
Bukarest, április 28./Agerpres - Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint az utóbbi napokban 7,3 százalékra emelkedett a tízéves futamidejű román államkötvények kamata az április közepi 6,7 százalékról. A tárcavezető szerint ez azt jelzi, hogy a belpolitik
A Meridian szakszervezeti szövetség több mint ezer tagja követelte a kormány lemondását Bukarestben
Bukarest, április 28./Agerpres/ - A Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség több mint ezer tagja tüntetett kedden a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Bolojan-kormány lemondását követelve. A kormány épülete előtt tartott megmozduláson a nyugdíjasokat, a







