Radu Miruță: A gazdasági minisztérium a bíróságon kéri a Salrom részvényesi közgyűlésének megtartását
Bukarest, augusztus 21./Agerpres - A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A gazdasági miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a részvényesek közgyűlését összehívták, ennek ellenére a testület nem ült össze megállapítani, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt a Salromot veszteség érte, ami törvénynek megfelelően maga után vonjja az igazgatótanácsi tagok menesztését.
Radu Miruță szerint a részvényesek törvénytelenül tagadták meg a közgyűlés megtartását, ezért a minisztérium a bírósághoz fordult. 'Annyira ragaszkodnak a székükhöz, hogy nem hajlandóak összeülni, pedig törvény kötelezi őket erre' - jegyezte meg a gazdasági miniszter.
Radu Miruță július 3-án jelentette be, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt kéri a Salrom részvényeseinek a közgyűlését, vonja vissza az igazgatótanács tagjainak mandátumát, és vonja őket felelősségre károkozásért.
A miniszter hangsúlyozta: nem igaz, hogy a katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt. Szerinte 2006-ból voltak hivatalos információk erre vonatkozóan, és számos szakvélemény, tanulmány is figyelmeztetett a veszélyre, amit az illetékesek figyelmen kívül hagytak. 'Ezeket a hivatalos információkat semmibe vették, a veszélyt semmibe vették' - fogalmazott a miniszter.
Mint mondta, az említett információkat a Salrom, a román vízügyi igazgatóság, az ásványi erőforrások országos ügynöksége (ANRM) is ismerte, és a gazdasági tárca is felelős, mivel a bányavállalat hozzá tartozik. Úgy fogalmazott, hogy a bányakatasztrófa a román állam tehetetlenségét mutatja: az illetékes intézmények 'addig hárították a felelősséget, amíg a természetnek már nem volt türelme'. AGERPRES/(RO - szerző: Oana TILICÃ, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Õrizetbe vette a DNA a konstancai Ovidius Egyetem két tanársegédjét és két hallgatóját
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Õrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek szombaton a konstancai Ovidius Egyetem orvosi karának két tanársegédjét és két hallgatóját. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleménye szerint Ra
Hazatérnek a szerbiai tűzoltásban segédkező romániai tűzoltók
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Kéthetes küldetés után szombaton hazatér Szerbiából az ottani erdő- és bozóttüzek oltásában részt vett 69 romániai tűzoltó - közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). A romá
Két 16 éves fiú bennégett egy hídfőnek csapódott autóban Suceava megyében
Suceava, szeptember 5./Agerpres/ - Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen - közölte a megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint az egyik fiú vezette a gépkocsit egy mell&ea
Huszonhat bűncselekményt tárt fel a rendőrség a Clean Waters 2026 művelet során
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - A román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciója során 26 bűncselekményt tártak fel, amelyekkel összefüggésben 22 személy ellen indult vizsgálat. A rendőrség szombati tájékoztatása szerint az augusztus 24. &eacut
Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Vaslui megyében
Vaslui, szeptember 5./Agerpres/ - Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán. Georgescu beszélgetett a kereskedőkkel, méltatta a helyi termékeket és autogramokat osztott. A résztvevők egyebek
Sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben az ország nagy részén
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körösvidéken és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás. A hősé
Védelmi minisztérium: robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre - közölte a védelmi minisztérium. A t&aacut
FRISSÍTVE/Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai-román egyezmény
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény - jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. A 2023. má
Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Nicușor Dan gratulált Meloninak a rekordhosszúságú kormányzáshoz; az intézményi folytonosságot méltatta
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő gratulált pénteken Giorgia Meloninak ahhoz, hogy az általa vezetett kabinet Olaszország történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányává vált. A román elnök az X-en azt írta, hogy ez a m&ea
Hargita megye: lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a maroshévízi városi kórházban; kivonták őket a használatból
Csíkszereda, szeptember 4./Agerpres/ - Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek haszn
Konstanca: robbanóanyag nélküli dróndarabot találtak a Modern strandon
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon - közölték a hatóságok. A helyszínre rendőrök és csendőrök vonultak ki, akik biztonsági intézkedéseket vezettek be a kör
Több mint 700 ezer gyermek részesült tanszertámogatásban az elmúlt tanévben; a program folytatódik az új tanévben is
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium pénteken közölte, hogy befejezték a 2025-2026-os tanévre szóló oktatási utalványok feltöltését; összesen 701.968 gyermek részesült a f
Dimian: A diákok csak önkéntesen vehetnek részt a kolozsvári tanévkezdő Te Deum istentiszteleten
Bukaresz, szeptember 4./Agerpres/ - Kizárólag önkéntes lehet a diákok részvétele a kolozsvári ortodox székesegyházban a tanévkezdés alkalmából tartandó Te Deum istentiszteleten, és tiszteletben kell tartani a lelkiismereti szabadságukat - közölte p&e











