Parajd: újabb födémbeszakadások növelték a Korond-patak vizének sótartalmát

Bukarest, június 19./Agerpres - A reggeli órákban történt újabb födémbeszakadások vizet szorítottak ki a régi bánya tárnáiból, növelve a Korond-patak vizének sótartalmát - számolt be csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján Petres Sándor.
Hargita megye prefektusa elmondta, hogy a település lakóinak biztonsága szempontjából a helyzet változatlan, a veszélyeztetett környék lakosságának evakuálása továbbra is érvényben marad. Közlése szerint a beszakadások mellett az is növeli a Korond-patak vizének sótartalmát, hogy továbbra is édesvíz jut be a sóval szennyezett területre. Ezt további szivattyúk bevetésével próbálják megakadályozni - magyarázta.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) műszaki igazgatója, Luci Ervin a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a reggeli órákban nőtt a Korond-patak vizének sótartalma, de hozzátette, hogy a koncentráció azóta folyamatosan csökken. Közölte, hogy a magas sótartalmú víz első hulláma a Marosban már elérte Soborsint, és a román hatóságok dolgoznak azon, hogy ne jusson át Magyarországra.
A gazdasági minisztérium államtitkára, Bogdan Ștețco a sajtótájékoztatón elmondta, hogy hamarosan elkezdik a bányakatasztrófa miatt károsult vállalkozások támogatási kérelmeinek átvételét. AGERPRES/(RO - szerző: Gina ȘTEFAN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A PSD elhalasztotta a péntekre meghirdetett belső vitát a párt kormányzati részvételéről
Bukarest, június 19./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtök este bejelentette, hogy elhalasztotta az Országos Politikai Tanács péntekre összehívott ülését, amelyen a párt kormányzati részvételéről kellett volna dönteni, mert Nicușor Dan
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. június 19-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. június 19-én: Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Az SOS Románia párt megtámadta az alkotmánybíróságon a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítást
Bukarest, június 19./Agerpres - Az SOS Románia párt megtámadta az alkotmánybíróságon a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvénymódosítás tervezetét.
Arad megye: a hatóságok megtiltották a gazdáknak, hogy a Maros vizét öntözésre vagy az állatok itatására használják
Arad, június 19./Agerpres - Mivel a Parajdról származó magas sótartalmú víz csütörtökön elérte a Maros Arad megyei szakaszát, a hatóságok megtiltották az Arad megyei gazdáknak, hogy a folyó vizét öntözésre vagy az állatok itat&a
A vállalat vezérigazgatója szerint a CFR Călători nem megy csődbe, de a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti
Bukarest, június 19./Agerpres - A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti - jelentette ki csütörtök
Cotroceni-i egyeztetések/Gavrilă: A POT feltételekhez köti az új kormány beiktatásának támogatását
Bukarest, június 19./Agerpres/ - A Fiatal Emberek Pártja (POT) csak akkor szavazza meg az új kormány beiktatását, ha a kabinet programja eleget tesz bizonyos feltételeknek - jelentette ki Anamaria Gavrilă pártelnök a Nicușor Dan államfővel folytatott csütörtöki egyeztetések után.
Cotroceni-i egyeztetések/Kelemen: Az RMDSZ pénteken dönt a kormányzati részvételéről
Bukarest, június 19./Agerpres - A Szövetségi Állandó Tanács péntek este dönt az RMDSZ kormányzati részvételéről - jelentette ki az államfővel folytatott csütörtöki egyeztetések után Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, hog
Parajdi bányakatasztrófa: a halpusztulás mellett hódelhullást is észleltek a Kis-Küküllő szennyezett szakaszán
Bukarest, június 19./Agerpres/ - Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban. A Maros megyei prefektusi hivatal csütörtöki közlem&
Cotroceni-i egyeztetések/Fritz (USR): Az áfaemelés számunkra nem jelent vörös vonalat
Bukarest, június 19./Agerpres - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) számára nem jelent 'vörös vonalat' az áfaemelés, ha ez az intézkedés 'valós reformmal' társul - jelentette ki az államfővel folytatott csütörtöki egyeztet&eacut
Eurostat: az uniós tagállamok közül Ausztria és Románia építőipara teljesített a legjobban áprilisban
Brüsszel, június 19./Agerpres/ - Az előző havi 0,3 százalékos, illetve 0,2 százalékos csökkenés után áprilisban az Európai Unióban 1,4 százalékkal, az euróövezetben 1,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés; a tagállamok kö
FRISSÍTVE/Cotroceni-i egyeztetések/Fritz (USR): Készen állunk az állam gyökeres reformjáért küzdeni Ilie Bolojan oldalán
Bukarest, június 19./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) készen áll 'harcolni' az ország megreformálásáért az Ilie Bolojan vezette kormányban - jelentette ki Dominic Fritz pártelnök a Nicușor Dan államfővel folytatott csütört&o
Cotroceni-i egyeztetések/ Fritz (USR): Készen állunk az állam gyökeres reformjáért küzdeni Ilie Bolojan oldalán
Bukarest, június 19./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) készen áll 'harcolni' az ország megreformálásáért az Ilie Bolojan vezette kormányban - jelentette ki Dominic Fritz pártelnök a Nicușor Dan államfővel folytatott csütört&o
Az ANRE elnöke megvizsgáltatja az áramszolgáltatók kW-óránkénti 1,45-1,55 lejes árajánlatának megalapozottságát
Bukarest, június 19./Agerpres - Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke megvizsgáltatja az áramszolgáltatók árszabási módszereit a kW-óránkénti 1,45-1,55 lejes árajánlatuk megalapozottságának megállapít&aac
Az Országos Közegészségügyi Intézet ajánlásokat fogalmazott meg a lakosság számára a kánikula idejére
Bukarest, június 18./Agerpres/ - Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szakemberei csütörtökön ajánlásokat fogalmaztak meg a lakosság számára a kánikula idejére. Az intézmény közleménye szerint azt tanácsolj&aa