A szaktárca becslései szerint 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Bukarest, június 17./Agerpres/ - Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
Erről az energiaügyi miniszter tanácsadója, Adrian Vintilă beszélt egy keddi szakkonferencián. Mint mondta, a 3,5 millió háztartás a mintegy 9 millió fogyasztási hely körülbelül egyharmadát teszi ki, és ezt az adatot igazolja a Világbank legfrissebb jelentése is, amely szerint a romániai háztartások egyharmadát érinti az energiaszegénység.
Vintilă hangsúlyozta, hogy az új támogatási rendszer a tervek szerint 2026. március 31-ig lesz érvényben. Addig az illetékes hatóságoknak felül kell vizsgálniuk a mechanizmust és el kell dönteniük, hogy milyen formában alkalmazzák jövő év április 1-től, amikor a földgáz árának korlátozása is megszűnik.
Az energiaügyi miniszter tanácsadója emlékeztetett, az áramár-korlátozó rendszer július elsejei kivezetése után érvénybe lépő támogatási mechanizmusról szóló rendelet tervezetét közvitára bocsátottak, de az ügyvivő kabinet nem fogadhat el sürgősségi rendeleteket, ezért csak az új kormány megalakulása után lehet szavazásra bocsátani.
Az intézkedés az idei év végéig a becslések szerint mintegy 800 millió lejes terhet ró a költségvetésre - tette hozzá Adrian Vintilă. AGERPRES/(RO - szerző: George BÃNCIULEA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
Bukarest, június 17./Agerpres/ - A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air. Keddi tájékoztatása szerint a légitársaság az izraeli, az iraki, az iráni és a szíriai l&ea
Számvevőszék: mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak a Romsilva
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Összesen mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak 2021-ben és 2023-ban a Romsilva - közölte a Számvevőszék az állami erdőgazdálkodási vállalatnál végzett ellenőrzése eredményeit ismertetve. Az ellenő
Lia Savonea bírónő egyedüli jelöltként pályázik a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségére
Bukarest, június 17./Agerpres/ - A június 16-i határidőig egyetlen jelölt, Lia Savonea bírónő nyújtotta be pályázati iratcsomóját a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségének betöltésére kiírt versenyvizsgára - jelentette be kedden a
Nicușor Dan kormányalakítási tárgyalásokra hívta a pártokat csütörtökre az elnöki hivatalba
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő kormányalakítási tárgyalásokra várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok küldöttségeit. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Nicușor Dan a miniszterelnök-jel
Rendkívüli támogatást igényel Románia az EB-től a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.
Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes éjfélig a Sebes-Körösön
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére. A szakemberek szerint a riaszt&aac
Boloș: hatmilliárd eurót hívhatunk le az energiadrágulás miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülők támogatására
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Románia az elkövetkező időszakban 6 milliárd euróhoz juthat hozzá, hogy közvetlenül támogassa az energia és a szállítás drágulása miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülő személyeket - jelentette ki kedden az európai beru
Siegfried Mureșan a helyreállítási alapról: Több időre van szükség az életképes projektek megvalósítására
Strasbourg, június 17./Agerpres - Az Agerpres különtudósítója, Tudor Martalogu jelenti: Az EU helyreállítási alapja (RRF) a hagyományos uniós alapoktól teljesen eltérő új pénzügyi eszköz, amelyik összekapcsolja a beruházásokat és a reformok
Mélybe zuhant a felvonóval és kórházba került három személy Temesváron; a rendőrség büntetőeljárást indított
Temesvár, június 17./Agerpres/ - Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés és a munkabiztonsági és munkaegészségügyi szabályok megszegése miatt, miután kedden három személy -
Keddi ülésén dönt a PSD arról, milyen megbízással vesz részt delegációja a kormányalakítási tárgyalásokon
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Informális ülést tart kedden 18 órától a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa - értesült az Agerpres pártforrásokból. Az ülésen Sorin Grindeanu ideiglenes pártelnök ismerteti koll
Devizaárfolyam
Bukarest, június 17./Agerpres/ - A keddi valutaárfolyam a devizapiacon tevékenységi engedéllyel rendelkező bankok ajánlatai alapján a következő: PÉNZNEM SZIMBÓLUM RON 1 euró EUR 5,0263 1 USA dollár USD 4,3478
Felmérés: a romániaiak több mint 72 százaléka támogatná a védelmi kiadások növelését
Bukarest, június 17./Agerpres - A romániaiak 72,8 százaléka támogatná a védelmi kiadások növelését, hogy Románia meg tudja védeni szuverenitását katonai támadás esetén - derül ki az INSCOP felmérésének kedden közzét
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok 12 megye folyóira
Bukarest, június 17./Agerpres/ - Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóira. A szakemberek szerint kedd déltől szerda reggel 9 óráig nagy mennyi
Időjárás: Erdélyben viharok, délen kánikula várható
Bukarest, június 17./Agerpres - Kánikulára és viharokra is figyelmeztetett kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az elsőfokú (sárga jelzésű) hőségriasztás szerint kedd déltől 21 óráig Olténiában és Munténia legnagyobb r&eac