Fritz: Az USR nem ért egyet az adóemeléssel, első lépésként az állami kiadásokat kell csökkenteni

Bukarest, május 28. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelenleg nem ért egyet az adók megemelésével vagy új adók bevezetésével - jelentette ki szerdán Dominic Fritz.
A Nicușor Dan államfővel tartott informális egyeztetések után az USR ügyvivő elnöke a sajtónak elmondta, hogy a deficit csökkentéséhez első lépésként az állami kiadásokat kell csökkenteni, karcsúsítani kell a túl nagy létszámú munkaerőt foglalkoztató állami intézményeket, és hatékonyabban begyűjteni az adókat, és csak akkor jöhet szóba az adóemelés, ha mindezek után sem sikerült egyensúlyba hozni az államháztartást.
A politikus példaként említette, hogy a befizetendő áfa (TVA) harmadát nem sikerül begyűjtenie az államnak. 'Miért büntessük azokat, akik fizetik a TVA-t egy még nagyobb TVA-val, miközben az adócsalóknak haja szála sem görbül?' - tette fel a kérdést Temesvár polgármestere.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az USR egyetértene-e a közalkalmazottak egy részének elbocsátásával, Fritz határozott igennel válaszolt. Hozzátette, hogy olyan közintézményeket kell karcsúsítani, amelyek 'túlsúlyosak', és amelyek tevékenysége nincs hatással a lakosság életminőségére. Kijelentette, hogy be kell zárni azokat az irodákat, ahol az alkalmazottak munkaidő közben, az állam pénzén számítógépes játékot játszanak.
Fritz azt is elmondta, hogy nem tartja jó megoldásnak a beruházások finanszírozásának leállítását. Véleménye szerint el kell dönteni, hogy a már megkezdett fejlesztések közül melyek a stratégiai jelentőségűek, és azokat kell folytatni. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: A vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével
Bukarest, május 29./Agerpres - Nicușor Dan szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat 'ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával'. Csütö
Az ANI reakciója a vagyonnyilatkozatok titkosítására: az alkotmánybíróság határozata hatással lehet az OECD-csatlakozásra
Bukarest, május 29./Agerpres - Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettsé
Daniel David: A funkcionális analfabetizmus olyan hiedelmekhez vezet, hogy a rák gyógyítható cickafarkkal és a Föld lapos
Kolozsvár, május 29. /Agerpres/ - Daniel David tanügyminiszter kijelentette csütörtökön, hogy az iskolai oktatással kapcsolatban a leginkább a funkcionális analfabetizmus miatt aggódik, ez a jelenség ugyanis olyan 'bizarr' hiedelmekhez vezeti az embereket, mint hogy cickafarkkal gyógy&ia
Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart
Bukarest, május 29./Agerpres/ - Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon é
Az USR az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik - közölte csütörtökön a párt. A
Alkotmánybíróság: a vagyonnyilatkozatokat többé nem teszik közzé, és nem terjednek ki a házastársra és a gyerekekre
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézm&eacut
A kormány 93,1 millió lejt különített el az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulás kifizetésére
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A kormány csütörtökön jóváhagyta 93,1 millió lej elkülönítését Romániának az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulása kifizetésére. Az &oum
Áradások/ Nicușor Dan: Valós időben tájékoztatnak a helyzetről; kérem a hatóságok gyors beavatkozását
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Marcel Boloș: Románia a második helyen áll az EU-ban a szerződéskötések számát tekintve
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A közel 5000, mintegy 30 milliárd euró összértékű aláírt szerződéssel Románia jelenleg a második helyen áll az Európai Unióban a szerződéskötések, azaz az európai pénzek konkrét projektekre való t&
Kovászna megye: több mint tíz települést sújtottak az áradások
Sepsiszentgyörgy, május 29./Agerpres/ - Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdas&aac
Parajd: áttörte a víz a Salrom alkalmazottai által épített védőgátat, a sókészletek megsemmisülnek
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - A parajdi sóbánya Telegdy-ága is víz alá került, miután a Salrom alkalmazottai által emelt védőgát beszakadt. A mélyben levő sókészletek tönkrementek - közölte csütörtök koradélután az országos s&o
Gyengült a lej a főbb valutákhoz képest, csökkent az arany ára
Bukarest, május 29./Agerpres/ - Gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 1,14 banival (0,23 százalékkal) 5,0667 lejre nőtt a szerdai 5,0553 lejről. A román fizetőeszkö
Daniel David: Bizonyos feltételekkel oktatási miniszter maradhatok
Kolozsvár, május 29./Agerpres - Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat. Az ügyvivő tárcavezető örömét fejezte ki, amiért az államfő korábban kij
Raed Arafat: Dolgozunk a parajdi sóbánya helyzetének megoldásán
Bukarest, május 29./Agerpres/ - Meg fog oldódni a parajdi sóbánya helyzete, a kormány jóváhagyja a munkálatok finanszírozásáról szóló határozatot - jelentette ki csütörtökön a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főoszt&aacut
Arafat: Az elmúlt napok áradásainak nem voltak halálos áldozatai
Bukarest, május 29./Agerpres - Cáfolta csütörtökön Raed Arafat államtitkár azokat a sajtóinformációkat, miszerint két személy életét vesztette az elmúlt napok áradásaiban. A belügyügyminisztérium katasztrófavédelm