Nicușor Dan: Jobb lenne, ha politikus alakítana kormányt, egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye

Bukarest, május 29./Agerpres - Nicușor Dan csütörtök reggel kijelentette, hogy jobb lenne, ha politikus alakítana kormányt, mert egy technokrata miniszterelnöknek nincs tekintélye a politikusok előtt.
Az államfő a lakása előtt nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy egyelőre folynak a tárgyalások a parlamenti pártokkal, és nem zár ki semmit, de egy technokrata kormányfő szerinte nem a megfelelő megoldás.
Nicușor Dan közlése szerint a szerdai informális konzultációkon a pártok képviselői több elképzelést is felvázoltak, de mindegyikük belátta, hogy szükség van költségvetési megszorításokra. Ezért abban állapodtak meg, hogy a szakértőik csütörtöktől intézkedéscsomagot dolgoznak ki az állami kiadások csökkentésére.
Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint a szerdai egyeztetéseken az Európa-barát pártok - PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója - képviselői hangsúlyozták, hogy megértik a költségvetési hiány okozta problémák súlyosságát, és egybehangzóan vállalták, hogy hozzájárulnak a felelős megoldások megtalálásához.
Az államfő abban állapodott meg az Európa-barát pártok küldöttségeivel, hogy a kormányalakításról szóló tárgyalásokkal párhuzamosan intézkedéscsomagot dolgoznak ki az állami kiadások csökkentésére, amelyet az új kormány hagy jóvá és hajt végre. Ennek megfelelően a PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója egy szakértői munkacsoportot hoz létre, amelyik csütörtökön 15 órától tartja első ülését a Cotroceni-palotában. Az elnöki hivatal részéről Radu Burnete és Dragoș Anastasiu vesz részt a munkacsoportban. AGERPRES/ (RO - szerző: Florentina PEIA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: Az alkotmánybíróságnak kiegyensúlyozottabbnak kell lennie; az én jelöltem politikamentes lesz
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Nicușor Dan pénteken kijelentette, hogy 'politikamentes' bírót fog kinevezni az alkotmánybíróságba. 'Úgy gondolom, hogy az alkotmánybíróságnak kiegyensúlyozottabbnak kell lennie; meg fogják látni, hogy az
Nicușor Dan: pénteken kezdődnek az első kormányalakítási tárgyalások
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát pártokkal - nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan. Az államfő azt mondta a lakása előtt várakozó újságíróknak, nagyon jónak
Nicușor Dan: Az alkotmánybíróságnak mielőbb közzé kell tennie a vagyonnyilatkozatra vonatkozó határozat indoklását
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróságnak mielőbb meg kell indokolnia a vagyonnyilatkozatokat titkosító határozatát, a parlamentnek pedig módosítania kell a törvényt - jelentette ki péntek reggel Nicușor Dan. A lakása előtt nyilatkozó &aa
Államelnöki tanácsos lesz július elsejétől Radu Burnete
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Július elsejétől államelnöki tanácsosi tisztséget tölt be Ioan-Radu Burnete, a Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető elnöke. Az erre vonatkozó, Nicușor Dan államfő által csütörtökön aláírt hat&aacu
Tulcea megye: Ro-Alert üzenetet kapott a lakosság; légtérből lezuhanó tárgyak veszélyére figyelmeztettek a hatóságok
Tulcea, május 30. /Agerpres/ - Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből. Az üzenet hajnali f&
Nicușor Dan: A vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével
Bukarest, május 29./Agerpres - Nicușor Dan szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat 'ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával'. Csütö
Az ANI reakciója a vagyonnyilatkozatok titkosítására: az alkotmánybíróság határozata hatással lehet az OECD-csatlakozásra
Bukarest, május 29./Agerpres - Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettsé
Daniel David: A funkcionális analfabetizmus olyan hiedelmekhez vezet, hogy a rák gyógyítható cickafarkkal és a Föld lapos
Kolozsvár, május 29. /Agerpres/ - Daniel David tanügyminiszter kijelentette csütörtökön, hogy az iskolai oktatással kapcsolatban a leginkább a funkcionális analfabetizmus miatt aggódik, ez a jelenség ugyanis olyan 'bizarr' hiedelmekhez vezeti az embereket, mint hogy cickafarkkal gyógy&ia
Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart
Bukarest, május 29./Agerpres/ - Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon é
Az USR az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik - közölte csütörtökön a párt. A
Alkotmánybíróság: a vagyonnyilatkozatokat többé nem teszik közzé, és nem terjednek ki a házastársra és a gyerekekre
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézm&eacut
A kormány 93,1 millió lejt különített el az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulás kifizetésére
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A kormány csütörtökön jóváhagyta 93,1 millió lej elkülönítését Romániának az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulása kifizetésére. Az &oum
Áradások/ Nicușor Dan: Valós időben tájékoztatnak a helyzetről; kérem a hatóságok gyors beavatkozását
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Marcel Boloș: Románia a második helyen áll az EU-ban a szerződéskötések számát tekintve
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A közel 5000, mintegy 30 milliárd euró összértékű aláírt szerződéssel Románia jelenleg a második helyen áll az Európai Unióban a szerződéskötések, azaz az európai pénzek konkrét projektekre való t&
Kovászna megye: több mint tíz települést sújtottak az áradások
Sepsiszentgyörgy, május 29./Agerpres/ - Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdas&aac