Cristina Prună (USR): A párt vezetői tisztességtelenül bántak Elena Lasconival

Bukarest, április 13./Agerpres - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Cristina Prună szerint tisztességtelen volt az az eljárás, amellyel a párt visszavonta Elena Lasconi támogatását az elnökválasztás előtt.
Az USR országos elnökségének tagja vasárnap a B1Tv-nek nyilatkozva elmondta, hogy Lasconi is hibázott ugyan, de az érett, felelős politikusok egy ilyen horderejű döntés előtt leülnek tárgyalni. Emlékeztetett arra, hogy tavaly Călin Georgescu a hatalmon lévő politikusok felelőtlensége miatt jutott be a második fordulóba.
'Nekünk pedig éppen azt kellett volna bebizonyítunk, hogy felelős politikusok vagyunk, és az emberek érdekeit szolgáljuk. Ez pedig csak úgy történhet meg, ha az elveket fontosabbnak tartjuk a jelöltek személyénél. Az emberek ezt látták volna, és a kampány utolsó hetében egyetlen jelöltünk maradt volna' - magyarázta Prună.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Lasconi támogatásának visszavonásáról döntőt USR-vezetők voltaképpen a hatalmat akarták átvenni a pártban. 'Fájlalták, hogy elvesztették a hatalmukat, ezért megtették ezt a lépést' - jegyezte meg.
Az USR politikai bizottsága csütörtök esti ülésén megszavazta, hogy a párt Nicușor Dan független jelöltet támogassa az elnökválasztáson. Az ezt a testület tagjai közül 168-an (75 százalék) támogatták, 50-en (22 százalék) ellene szavaztak, 7-en (3 százalék) pedig tartózkodtak.
Lasconi bejelentette, hogy a bírósághoz fordul ebben az ügyben, de a per elhúzódhat. Ezért a kampány végéig már csak a közösségi oldalakon fog tudni kommunikálni a választókkal. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
INS: az első két hónapban 3,9 százalékkal csökkent az ipari termelés 2024 azonos időszakához képest
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Az idei első két hónapban a nyers adatok szerint 3,9 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2024 azonos időszakához képest - köz
Mehedinți megye: nem utasokat, hanem árut szállított a Dunába zuhant kisbusz; bolgár sofőr vezette
Craiova, április 14./Agerpres/ - Nem utasokat, hanem árut szállító kisbusz zuhant a Dunába hétfő délután Mehedinți megyében, és egy bolgár állampolgárságú sofőr vezette a járművet - közölte a rendőrség közlekedési táj&eacu
Mehedinți megye: megtalálták a búvárok a Dunába zuhant kisbuszt és egy áldozatot
Drobeta Turnu Severin, április 14./Agerpres/ - Megtalálták a búvárok a Mehedinți megyében a Dunába zuhant kisbuszt és egy áldozatot. A román rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic korábbi közlése szerint a 6-
Elfogadta a szenátus a pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló tervezetet
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet. A jogszabályjavas
Szenátus: bírságot kaphatnak az ingatlanfejlesztők, ha más célra használják a leendő lakások vásárlóitól kapott előleget
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Éves nettó árbevételük 1 százalékának megfelelő bírságot kaphatnak azok az ingatlanfejlesztők, akik más célra használják a leendő lakások vásárlóitól kapott előleget - többek között erről re
Friedrich Ebert Alapítvány:Európa-szerte nőtt az elmúlt évben a kanyarós megbetegedések száma; az esetek 85 százalékát Romániából jelentették
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Európa-szerte nőtt az elmúlt egy évben a kanyarós megbetegedések száma, és ez a tendencia Romániában fokozottan érvényesült - derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodájának adataiból.
Elnökválasztás/Lasconi: Továbbra is én vagyok az USR elnöke
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Elena Lasconi államfőjelölt hétfőn kijelentette, hogy az elmúlt 24 órában terjesztett 'álhírek' ellenére továbbra is ő a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke. A politikus Facebook-bejegyzés&e
Elnökválasztás/Lecserélte képviselőjét a Központi Választási Irodában az USR
Bukarest, április 14./Agerpres/ - A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) igénylésére jóváhagyta, hogy Oana Anghel helyett Mihaela Pițigoi képviselje a pártot a testületben. A BEC szerint az USR az &a
Több mint 145 ezer küldetésben vettek részt a katasztrófavédelmi erők az első három hónapban
Bukarest, április 14./Agerpres/ - A katasztrófavédelmi erők több mint 145.000 küldetésben vettek részt az év első három hónapjában, ezek közül 121.168 esetben sürgősségi egészségügyi ellátást nyújtottak - közölte hétfőn a kat
Marosvásárhely: eltúlzottnak tartja Soós Zoltán polgármester a hivatala gyakorlásától való eltiltásról szóló döntést
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Eltúlzottnak tartja Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a korrupcióellenes ügyészek intézkedését, amellyel 60 napra eltiltották hivatala gyakorlásától. 'Úgy vélem, hogy az elrendelt int&ea
A Dunába zuhant egy kisbusz Mehedinți megyében; egyelőre nem tudni, voltak-e rajta utasok
Drobeta Turnu Severin, április 14./Agerpres/ - A Dunába zuhant egy kisbusz Mehedinți megyében, az Ilovița viadukt térségében. Egyelőre nincsenek információk arról, hogy voltak-e utasok a járművön. A Mehedinți megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) t&aacut
Képviselőház: George Becali kilép az AUR frakciójából, függetlenként fog tevékenykedni
Bukarest, április 14./Agerpres/ - George Becali hétfőn hivatalosan is tájékoztatta a képviselőház vezetőségét, hogy kilépett a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR). Becali közölte a házbizottsággal, hogy 2025. március 1
Elnökválasztás/Flashdata-felmérés: George Simion és Crin Antonescu vezet
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Az AUR jelöltje, George Simion, illetve a koalíciós pártok által támogatott Crin Antonescu jutna be a második fordulóba, ha jövő vasárnap tartanák az államfőválasztást - derül ki a Flashdata legfrissebb közvélemény-kut
Időjárás: melegebb és hűvösebb időszakok váltják egymást a következő két hétben, csapadék szinte mindvégig előfordulhat
Bukarest, április 14./Agerpres/ - Változékony időre lehet számítani a következő két hétben a régiók többségében, csapadék főként április 15-16-án, 18-20-án és 24-e után várható - derül ki az Országos Meteoroló
Elutasította a törvényszék Soós Zoltán fellebbezését; hatvan napig nem láthatja el polgármesteri feladatait
Marosvásárhely, április 14./Agerpres/ - Elutasította hétfőn a Maros megyei törvényszék Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester fellebbezését, és fenntartotta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) múlt heti intézkedés&eacut