Elnökválasztás/Lasconi: Továbbra is én vagyok az USR elnöke

Bukarest, április 14./Agerpres/ - Elena Lasconi államfőjelölt hétfőn kijelentette, hogy az elmúlt 24 órában terjesztett 'álhírek' ellenére továbbra is ő a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
A politikus Facebook-bejegyzésében leszögezte, valóban nélküle ülésezett reggel a párt országos bizottsága, de nem váltották le az elnököt, ezt nem is tette volna lehetővé az alapszabály. 'Újabb kísérlet történt arra, hogy szabotáljanak engem és leállítsák a kampányomat. (...) De az USR elnöke nem változott' - fogalmazott.
Hozzátette, az elmúlt napokban több párttársa és barátja is jelezte, hogy olyan közösségimédia-oldalak és -fiókok, amelyek eddig más jelölteket népszerűsítettek, most őt támogatják. Lasconi rámutatott, jómaga továbbra is az eddig használt hivatalos közösségimédia-csatornákon folytatja a kampányát. Ugyanakkor felszólította az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják meg ezeket a helyzeteket. 'Én elhatárolódom minden olyan manipulációtól, amely a nevem felhasználásával történik, rejtett érdekekből' - nyomatékosította.
Az USR politikai bizottsága hétfői ülésén a párt főtitkárát bízta meg az alakulat szerződéseinek kezelésével. A testület egyhanhúlag hozott döntésére a párt tevékenységének zavartalan folytatása érdekében volt szükség - magyarázták.
Az ülést követő nyilatkozatában Radu Mihaiu alelnök cáfolta, hogy Dominic Fritz első alelnök vette át Lasconi helyét a párt élén. Mint magyarázta, valóban Fritz írta alá az országos bizottság hétfői ülésén hozott határozatot, de ezt az indokolta, hogy Elena Lasconi nem volt jelen az ülésen, így egyik alelnöknek kellett hivatalosítania a döntést.
Ugyanakkor az USR képviselőházi frakcióvezetője, Ionuț Moșteanu szombaton arra hívta fel a figyelmet, hogy egy eddig Diana Ivanovici Șoșoacát támogató közösségimédia-oldal most Elena Lasconit népszerűsíti. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Crin Antonescu: Kizárólag megfigyeltként volt közöm a Szekuritátéhoz; hozzák nyilvánosságra az akkori nyilatkozatomat
Bukarest, április 15. /Agerpres/ - A Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje kedd este kijelentette, hogy csak megfigyeltként volt köze a Szekuritátéhoz, és arra kérte a CNSAS-t, hogy hozza nyilvánosságra a kommunista titkosrendőrségnek 1988-ban adott nyil
Újabb négy személyt vettek őrizetbe a BEC székháza előtt elkövetett csendőrbántalmazások ügyében
Bukarest, április 15. /Agerpres/ - Újabb négy személyt vettek őrizetbe a hatóságok a Călin Georgescu elnökjelöltségét érvénytelenítő BEC-döntést követő zavargások kapcsán. A gyanúsítottakat - három férfit és e
Románia egyike volt azoknak a tagállamoknak, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent az ipari termelés februárban
Brüsszel, április 15./Agerpres/ - Az Európai Unióban (EU) nőtt az ipari termelés februárban januárhoz képest, Románia azonban egyike volt azoknak a tagállamoknak, amelyek a legnagyobb mértékű csökkenést jegyezték - derül ki az Európai Unió statisztikai hiva
CNSAS: Crin Antonescu 1988-ban jelentett egy barátjától a Szekuritáténak, de nem minősül kollaboránsnak
Bukarest, április 15. /Agerpres/ - A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keddi bejelentése szerint Crin Antonescu 1988-ban jelentett egy barátjáról a kommunista titkosrendőrségnek, de ettől még nem minősül a Szekuritátéval együtt
A CNA szerint egyetlen jelölt kampányára kiutalt műsoridő sem ruházható át egy másik jelöltre
Bukarest, április 15. /Agerpres/ - Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden közleményben szögezte le, hogy egyetlen párt sem használhatja fel a kampányra kapott műsoridejét az eredetileg bejelentett jelöltjétől eltérő jelölt népszerűsítésére.
Negatívan véleményezte a CSM a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Negatívan véleményezte kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amely megvitatásra vár a képviselőh&aacut
BEC: a választók befolyásolására alkalmas politikai szereplőknek minősülnek a hangsúlyosan propagandát terjesztő magánszemélyek
Bukarest, április 15. /Agerpres/ - A Központi Választási Iroda (BEC) keddi közleménye szerint azok a magánszemélyek, akik nem töltenek be választott tisztséget vagy más köztisztséget, de ismétlődő, hangsúlyos módon választási propagandát osztana
Bolojan az amerikai kongresszusi küldöttséggel folytatott megbeszélésen: Románia tanult a tavalyi választások leckéjéből
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása mellett - jelentette ki Il
Két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában két hét alatt; a rendőrség vizsgálja az ügyet
Iași, április 15. /Agerpres/ - Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórház Gasztroenterológiai és Hepatológiai Intézetében,
A holland rendőrség őrizetbe vett egy ötödik gyanúsítottat a dák műkincsek elrablásának ügyében
Amszterdam, április 15./Agerpres/ - A holland rendőrség kedden bejelentette, hogy letartóztattak egy ötödik gyanúsítottat a dák műkincsek elrablásának ügyében. A rendőrség politie.nl honlapján közzétett tájékoztatás szerint a 36 é
Rekordösszeget fektetett államkötvényekbe a lakosság az első negyedévben
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Az év első három hónapjában 17,4 milliárd lej értékben vásárolt államkötvényeket a lakosság; az összeg háromszor nagyobb a 2024 ugyanezen időszakában jegyzettnél - közölte kedden Tánczos Barna pénz
Ügyészségi források szerint megfenyegették Marian Godină rendőrt, nyomozás indult az ügyben
Ploiești, április 15./Agerpres/ - Büntetőeljárást indítottak a hatóságok, miután Marian Godină, a közismert rendőr panaszt tett, mert megfenyegették. A Prahova megyei rendőrség kedden annyit közölt, hogy idén január 27-én feljelentés érkezett h
Eurostat: 2024-ben Románia azon országok közé tartozott, ahol a legkisebb a foglalkoztatási ráta
Brüsszel, április 15./Agerpres/ - A foglalkoztatott személyek aránya az Európai Unió 20 és 64 év közötti népességén belül 2024-ben 75,8 százalék volt, ami 197,6 millió főt jelent. Ez a legmagasabb arány 2009 óta - derül ki az EU statisztikai hivat
Múlt héten 63 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, egy halálesetet is regisztráltak
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Az április 7-13. közötti héten 63 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 2 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az amerikai kongresszus küldöttsége román parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal találkozik
Bukarest, április 15./Agerpres/ - Az amerikai kongresszus nyolc demokrata és republikánus tagjából álló, Vern Buchanan vezette küldöttség kedden román szenátorokkal és képviselőkkel találkozik a parlamentben. A megbeszélésen román ré