Ciolacu: Egyeztetek Bolojannal a külügyminiszter mandátumát illetően; az USA-val való kapcsolatban más dinamikára van szükség

Konstanca, március 26./Agerpres/ - Marcel Ciolacu kormányfő szerdán kijelentette, hogy tanácskozni fog Ilie Bolojan ügyvivő államelnökkel a külügyminiszter mandátumát illetően.
A Konstancára látogató miniszterelnöktől az újságírók megkérdezték, hogy Emil Hurezeanu külügyminiszter tevékenységének mely részével elégedetlen, és hogy a tárcavezető tehető-e felelőssé az egyesült Államokkal való kapcsolat megromlásáért.
Ciolacu azt válaszolta, hogy nem tud különösképpen megnevezni semmit, amivel elégedetlen volna, és szerinte Emil Hurezeanu 'rendkívül jó diplomata, szakértelemmel, tapasztalattal rendelkező ember és kiváló nagykövet', aki külügyminiszterként is nagyon jól megállja a helyét európai szinten, azonban nyilvánvaló, hogy az Amerikai Egyesült Államok új adminisztrációjának megváltozott a bevándorlási politikája.
Hangsúlyozta, hogy át kell gondolni az USA új adminisztrációjával az együttműködést, és ezt először is Ilie Bolojan ügyvivő államfővel fogja megtanácskozni, mert az alkotmány szerint Románia elnöke az illetékes az ország külpolitikáját illetően. Meggyőződését fejezte ki, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat. Hangsúlyozta azonban: nem szeretné, hogy az a hamis hír kelne lábra, miszerint Emil Hurezeanu nem jó külügyminiszter. Csak más irányt vettek a dolgok - magyarázta Ciolacu.
Arra a kérdésre, hogy szándékában áll-e meneszteni tisztségéből Hurezeanut, Ciolacu nyomatékosan megismételte, hogy az államelnökkel fog tanácskozni a külügyminiszter ügyében.
Hozzátette: tiszteli az Európai Uniót, az Európi Bizottságot, és kétség sem férhet ahhoz, hogy Romániának az Unióban van a helye, de az országnak jelenleg a biztonság a prioritás, és ez a biztonság elsősorban a NATO-tagságon és az USA-val fennálló stratégiai partnerségen alapul. Továbbra is zajlik a háború az ország határánál, normális, hogy Románia alkalmazkodni szeretne, de ez nem jelenti azt, hogy választania kell az EU és az USA között - nyomatékosította még a miniszterelnök.
Az újságírók azon kérdésére, hogy hogyan javítja meg Románia kapcsolatát az USA-val, Ciolacu leszögezte: nem romlott meg a két ország kapcsolata.
Az USA azon bejelentésére vonatkozóan, hogy Washington felfüggesztette Románia csatlakozását az amerikai vízummentességi programhoz, a kormányfő kifejtette: mindez a Trump-adminisztráció új bevándorlási politikájával van összefüggésben, és nem feltétlenül Románia ellen irányul az intézkedés.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Bolojan: Románia 21 évvel ezelőtti NATO-csatlakozása megerősítette az ország biztonságát és stabilitását
Bukarest, március 29./Agerpres/ - Románia továbbra is hozzájárul a globális biztonság és a demokratikus értékek előmozdításához - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államelnök szombaton, Románia NATO-csatlakozásának 21. évfordulój&aac
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. március 29-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. március 29-én: Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Ilfov megye: halott 42 éves férfit találtak egy kereskedelmi áruház parkolójában álló autóban
Bukarest, március 29./Agerpres/ - Halott férfit találtak szombaton egy voluntari-i kereskedelmi áruház parkolójában álló autóban - tájékoztatott az Ilfov megyei rendőrség. A voluntari-i rendőrséget szombaton 13 óra körül riasztották az 112-
Ilie Bolojan a műszaki oktatás fontosságát hangsúlyozta a Temesvári Műszaki Egyetemen
Temesvár, március 29./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő államfő szombaton Temesváron a műszaki oktatás támogatása mellett érvelt, hangsúlyozva, hogy Románia számára alapvetően fontosak a mérnöki tudományok és mérnökök ebben az időszakban, amikor
Mircea Abrudean: Románia erős partner a NATO-ban és az is marad
Bukarest, március 29./Agerpres/ - Románia erős partner a NATO-ban és az is marad - jelentette ki szombaton, az ország NATO-csatlakozásának 21. évfordulóján Mircea Abrudean ügyvivő szenátusi elnök. 'Ma ünnepeljük Románia Észak-atlanti Szövetsé
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok öt megyében
Bukarest, március 29./Agerpres/ - Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szombaton elsőfokú (sárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el öt megye folyóvizeire. A hidrológusok közlése szerint szombat d&
CFR: összesen 80 utasszállító vonatjáratot érint a vasárnap hajnali óraátállítás
Bukarest, március 29./Agerpres/ - A belföldi vasúti személyforgalom 80 vonatjáratát fogja érinteni a vasárnap hajnali óraátállítás - tájékoztatott szombaton a Román Vasúttársaság (CFR). Közleményében a vál
Katasztrófavédelem: 12 megye 42 településén volt szükség a katonai tűzoltók bevetésére a rossz idő nyomán
Bukarest, március 29./Agerpres/ - Tizenkét megye összesen 42 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában. Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) péntek esti tájékoztatása szerint Argeș, Buzău, Krassó
Ciolacu: A román kormány együttérez a mianmari és thaiföldi földrengés által érintettekkel
Bukarest, március 29./Agerpres/ - A román kormány együttérez a mianmari és thaiföldi földrengés által érintettekkel, és reményét fejezi ki, hogy a folyamatban lévő mentési és segélyezési erőfeszítések eredményeként az &eac
ActiveWatch: A CNA nem korlátozhatja a polgárok véleményszabadsághoz való alkotmányos jogát
Bukarest, március 28./Agerpres/ - Aggodalmának adott hangot pénteken az ActiveWatch jogvédő szervezet, valamint a Technológiáért és Internetért Egyesület az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) szerintük cenzúrával felérő döntései miatt.
Félretájékoztatásnak nevezi és cáfolja a védelmi minisztérium a tartalékosok mozgósításával és a lakosság védelmi célú felkészítésével kapcsolatos híreket
Bukarest, március 28./Agerpres/ - A tartalékosok mozgósításával és a lakosság védelmi célú felkészítésével kapcsolatos álhírek terjedésére figyelmeztetett pénteken a védelmi minisztérium az Inforadar platformon.
A külügyminisztérium eddigi információi szerint nincs romániai érintettje a mianmari földrengésnek
Bukarest, március 28. /Agerpres/ - A külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint sem a pekingi, sem a bangkoki, sem az újdelhi román nagykövetség nem kapott értesítést arról, hogy a mianmari földrengésnek román állampolgárság&
Bíróság elé állítják az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lányát
Bukarest, március 28./Agerpres/ - Vádat emelt a legfőbb ügyészség az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lánya, Laura Bîlcea ellen. A nőt minősített emberölésre való felbujtás, rongálásra való felbujtás és a rob
A héten 37 felszólítást adott ki a CNA a nagy online platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására
Bukarest, március 28./Agerpres/ - Március 24. és 28. között 37 olyan felszólítást adott ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), amelyek az óriásplatformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására vonatkoznak. A CNA pénteki k
Kormány: az elnökválasztás előkészítése ütemterv szerint halad
Bukarest, március 28. /Agerpres/ - Ütemterv szerint haladnak az elnökválasztás első, május 4-i fordulójának előkészületei - közölte pénteken a kormány, amely az online médiában terjedő híreszteléseket cáfolta ezzel. A kabinet leszögez