Remus Pricopie közokirat-hamisítás gyanúja miatt kéri Călin Georgescu tavaly októberi támogatói listájának felülvizsgálatát

Bukarest, március 19. /Agerpres/ - Remus Pricopie közokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett az ügyészségen szerdán a Călin Georgescu tavalyi elnökjelöltségét támogató aláírások ügyében.
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora a Facebook-oldalán emlékeztetett, hogy Călin Georgescu 2024. október elsején több mint 239 ezer támogató aláírást csatolt a Központi Választási Irodához benyújtott elnökjelölti iratcsomójához.
Pricopie a feljelentésében arra hivatkozik, hogy a volt elnökjelöltnek az a kijelentése, miszerint a 239 ezer aláírást 'több mint tízezer önkéntes' gyűjtötte össze ellentmond azzal a nyilatkozatával, hogy a kampánya nulla lejbe került. A rektor szerint ugyanis a 239 ezer aláírás összegyűjtésének folyamata bonyolult szervezést és legalább egymillió lejes kiadást feltételez, főleg egy független jelölt esetében, akinek mögött nem áll egy jól működő szervezet. Mindezt teljesen költségmentesen megvalósítani 'lehetetlenség', még akkor is, ha 'több mint tízezer önkéntes' segíti a jelöltaspiránst - véli Pricopie.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a májusi elnökválasztásokon két olyan jelölt is szerepelni fog a szavazólapon, akiknek támogató aláírásainak kérdéses a hitelessége. A Központi Választási Iroda feljelentést is tett a legfőbb ügyészségen Sebastian-Constantin Popescu és John-Ion Banu-Muscel aláíráslistája ügyében, ennek dacára mindketten indulhatnak az elnökválasztáson - írta Pricopie.
A rektor arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy sürgősen és átláthatóan vizsgálják ki a jelzett eseteket.
AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN, HU - szerkesztő: Bíró Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A nap várható eseményei - 2025. május 9.
EURÓPA-NAP: - vita a Cotroceni-palotában Románia európai pályája és az Európai Unión belüli közös értékek átgondolásáról; részt vesz Roxana Mînzatu uniós biztos, Daniel David oktatási miniszter, az EB bukaresti képvi
Elnökjelöltvita/George Simion: Beemelném a román állampolitikába Orbán Viktor számos sok nézetét
Bukarest, május 9./Agerpres - 'A magyar etnikumúaknak meg kell érteniük, hogy jó állampolgárai Romániának' - jelentette ki az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján George
Elnökjelöltvita/Nicușor Dan: Románia a kisebbségekkel szembeni bánásmód jó gyakorlatának modellje
Bukarest, május 9./Agerpres - Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód 'jó gyakorlatának modellje' - jelentette ki az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Da
Ilie Bolojan ügyivő államfő gratulált XIV. Leó pápának a megválasztásához
Bukarest, május 9./Agerpres - Ilie Bolojan csütörtök este 'legmelegebb gratulációit' küldte XIV. Leó pápának a megválasztásához. 'Legyen hosszú pápasága, vezesse bölcsességgel és inspirációval a híveket sze
Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
Bukarest, május 8./Agerpres - Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt. A Bukaresti Műszaki Egyetem Aula Magna termében
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. május 8-án: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Válaszoltak Dan Șucunak: Nicușor Dan és George Simion is az euroatlanti pályán tartaná Romániát
Bukarest, május 8./Agerpres - Nicușor Dan és George Simion is válaszolt csütörtökön a Concordia Munkáltatói Szövetség elnökének felhívására. Dan Șucu arra kérte az két elnökjelöltet: jelentsék ki, hogy nem térítik le Románi&a
Bukarest: őrizetbe vett a rendőrség két személyt, akik 2 kg kokaint és 20 kg kannabiszt szállíttattak Spanyolországból Romániába
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Õrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
Bírói indoklás: az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal Călin Georgescu hatósági felügyeletének meghosszabbítását
Bukarest, május 8./Agerpres - A Călin Georgescu hatósági felügyeletének időtartamát 60 napról 45 napra csökkentő bíró ítéletének indoklásában kifogásolta, hogy az ügyészek nem támasztották alá újabb bizonyítékokkal
Elnökválasztás/Pénteken tárgyalja az alkotmánybíróság az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Péntek délben kezdődő ülésén tárgyalja az alkotmánybíróság azt a beadványt, amelyikben az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kéri az egyik
A legfelsőbb bíróság bíráinak időszakos teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe az USR
Bukarest, május 8./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság bíráinak rendszeres teljesítményértékelését visszaállító törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik képviselője.
Helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek Parajdon; a sóbányánál dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
Csíkszereda, május 8./Agerpres - A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu az Agerpresnek csütör
INSP: 42.568 akut légúti fertőzéses esetet regisztráltak múlt héten
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Múlt héten több mint 42 ezer akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi
APIA: áprilisban 70 százalékkal esett vissza a teljesen elektromos autók eladása Romániában
Bukarest, május 8./Agerpres/ - Idén áprilisban a múlt év azonos hónapjához képest a forgalomba helyezett új autók száma 24 százalékkal, a teljesen elektronikus személygépkocsik eladása pedig 70 százalékkal csökkent, utóbbiak piaci ré
Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában az előző évhez képest
Bukarest, április 8./Agerpres/ - Az év első három hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint pedig 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában a 2024 januárja és