Arad: a határsértési kísérleten rajtakapott külföldi állampolgárok többsége dolgozni érkezett az országba
Arad, december 18./Agerpres/ - Az év első 11 hónapjában elfogott, Arad megyén keresztül az országot illegálisan elhagyni próbáló külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett Romániába, ezért tartózkodási jogukat visszavonták, és visszatoloncolták őket származási országukba, akár öt évre szóló visszatérési tilalom mellett.
Az országos bevándorlási főfelügyelőség (IGI) alárendeltségében működő, külföldieket elszállásoló aradi központ képviselői szerdán sajtótájékoztatón elmondták, hogy az év első 11 hónapjában mintegy 600 migráns került a központba. A legtöbben Bangladesből (118), Nepálból (115), Srí Lankáról (100) és Pakisztánból (73), a többiek pedig más országokból, például Etiópiából, Indiából, Egyiptomból, Vietnámból, Marokkóból és Szíriából érkeztek.
Többségük munkavállalási engedéllyel érkezett Romániába, de mivel illegális határátlépésre tettek kísérletet, eljárás indult ellenük. Ezekben az esetekben az országból történő kiutasításukról szóló végzés meghozataláig az aradi központban helyezték el az érintetteket - mondta el Filimon Pitea, a központ vezetője.
Az országból kitoloncolt külföldi állampolgároknak 6 hónaptól 5 évig terjedő időtartamra megtiltották a Romániába, az Európai Unióba, az Európai Gazdasági Térségbe és a Svájci Államszövetségbe való belépést.
Év elejétől november végéig az aradi központban elhelyezett 676 migránst toloncoltak ki Romániából.
Jelenleg 43 külföldi állampolgár van a központban, ami 27 százalékos kihasználtságot jelent.
AGERPRES/(RO - szerző: Marian BUGA, szerkesztő: Irina POENARU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Közzétette a bukaresti táblabíróság a Călin Georgescu keresetét elutasító ítéletének indoklását
Bukarest, január 9./Agerpres/ - Közzétette szerda este a bukaresti táblabíróság annak a december 31-i ítéletének az indoklását, amellyel elutasította Călin Georgescu korábbi független államfõjelöltnek az elnökválasztás érvén
Közös tüntetést tartanak január 17-én az erõszakszervezetek alkalmazottai
Bukarest, január 9./Agerpres/ - Közös tiltakozó akciókra készülnek a védelemért, a közrendért és a nemzetbiztonságért felelõs intézmények alkalmazottainak szakszervezetei. Szerda esti közleményük szerint az elsõ tüntet&eac
Lasconi: az elnökválasztás idõpontjától függetlenül a hatalmon lévõ politikusok nem fogják tudni elkerülni az elkerülhetetlent
Bukarest, január 9./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi szerint az elnökválasztás idõpontjától függetlenül a hatalmon lévõ politikusok 'nem fogják tudni elkerülni az elkerülhetetlent', mert a román
Simion: addig nem hiszem el, hogy májusban megtartják az elnökválasztást, amíg nem látom a kormányhatározatot
Bukarest, január 9./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerda este kifejtette: addig nem hiszi el, hogy a koalíció által bejelentett idõpontokban, május 4-én és 18-án megtartják az elnökválasztást, a
Január 27-éig elkészül az idei költségvetés tervezete, amelyet február elsõ hetében fogad el a parlament
Bukarest, január 8./Agerpres/ - A kormánypártok vezetõi szerda este megállapodtak abban, hogy január 27-éig elkészül az idei költségvetés tervezete. A döntésrõl a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számolt be egy közleményben. Eszerint
Döntött a koalíció: május 4-én és 18-án tartják a két elnökválasztási fordulót, Antonescu marad a közös jelölt
Bukarest, január 8./Agerpres/ - A koalíciós pártok vezetõi szerda este megállapodtak abban, hogy az elnökválasztás elsõ fordulóját május 4-én, a második fordulóját május 18-án tartják. A Nemzeti Liberális Párt
INSP: a múlt év utolsó hónapjában 1003 kanyarós megbetegedést jelentettek; egy haláleset is volt
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Tavaly decemberben 1003 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában - közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A múlt év januárjától decemberig 27.234 kanyarós esetet jegyeztek,
Burduja: Romániát nem érinti az ukrán gáztranzit leállása
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Romániát nem érinti az ukrán gáztranzit leállása, mivel a gázszükségletét saját termelésébõl fedezi - nyilatkozta szerdán az Agerpresnek Sebastian Burduja. Az energiaügyi miniszter emlékeztetett, hogy
Külügyminiszter: márciustól vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a román állampolgárok
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Márciustól vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a román állampolgárok, ehhez csak az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (Electronic System for Travel Authorization - ESTA) oldalán kell regisztrálniuk - nyilatkozta szerd
A diákok vasúti kedvezményeivel kapcsolatos új szabályozások tisztázását kéri az ANOSR
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Találkozót kezdeményezett szerdán a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) a szállításügyi minisztérium illetékeseivel az egyetemi hallgatók vasúti kedvezményeivel kapcsolatos új szabályoz
PSD-szóvivõ: a Călin Georgescu kezdeményezte bírósági eljárások lezárulta elõtt nem kellene dönteni az elnökválasztás idõpontjáról
Bukarest, január 8./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivõje szerint az elnökválasztás új idõpontjának kitûzésekor figyelembe kell venni a Călin Georgescu volt államfõjelölt által kezdeményezett bírósági eljárá
Birchall: felkérem az alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítsa megüresedettnek Románia elnöki tisztségét
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Ana Birchall felkérte szerdán az alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítsa megüresedettnek Románia elnöki tisztségét, és állapítsa meg, hogy Klaus Iohannis csak ügyvivõként tölti be az államfõi pos
FRISSÍTVE/Renate Weber: az Alfa Kartell és az AUR is kérte a Nép Ügyvédjét, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a salátarendeletet
Bukarest, január 8./Agerpres/ - Az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is kérte a Nép Ügyvédjétõl, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kiadáscsökkentõ és a
Tulcea: holtan találtak egy városszéli mezõn két eltûnt tinédzsert
Tulcea, január 8./Agerpres/ - Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tûntek el otthonról - tájékoztatott a Tulcea megyei rendõrség. A közlem&
Energiaügyi minisztérium: Románia a Neptun Deep 100 milliárd köbméterre becsült földgáztartalékainak mindössze 1 százalékát exportálná Németországba
Bukarest, január 8./Agerpres/ - A fekete-tengeri Neptun Deep lelőhely 100 milliárd köbméterre becsült földgáztartalékainak elenyésző hányadát, mindössze 1 százalékát készül Románia Né