FRISSÍTVE/Elnökválasztás/Simion: Ez nem csak egy választási győzelem, ez a román méltóság győzelme

Bukarest, május 4. /Agerpres/ - Bukarest, május 4. /Agerpres/ - Rendkívülinek nevezte az exit poll felmérések adatainak vasárnap esti közzététele után George Simion az elnökválasztás első fordulójának eredményét.
'Ez több volt, mint egy választás, ez a bátorság, a bizalom és a szolidaritás bizonyítéka volt' - jelentette ki videóüzenetében Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje.
Simion azt ígérte, hogy nem fogja elárulni támogatóinak bizalmát.
'Ez nem csak egy választási győzelem, ez a román méltóság győzelme, azoknak a győzelme, akik nem vesztették el a reményt, akik még mindig hisznek a szabad, megbecsült, szuverén Romániában' - mondta Simion.
Az AUR jelöltje fokozott éberséget kért az AUR szavazókörzeti delegáltjaitól, hogy ne történhessen választási csalás.
Kijelentette, hogy akkor fog nyilatkozni, amikor már az utolsó szavazólapot is megszámolták.
Simion megköszönte a diaszpórában élő román állampolgároknak a magas részvételi arányt. Közölte, hogy továbbra is elkötelezett híve marad Călin Georgescunak, akit a 'jog szerint megilletne az elnöki szék'. 'Romániának szüksége van a bölcsességére és a víziójára' - mondta Georgescuról.
'Nem magamnak akarom a hatalmat. Azért vagyok itt, hogy visszatérjen az alkotmányos rend. Demokráciát akarok. Normalitást akarok. És egyetlen célom van: visszaadni a román népnek azt, amit elvettek tőle' - mondta a politikus.
Megjegyezte, hogy a következő órákban a 'hiénák' szét fogját tépni egymást a hatalomért. 'A hatalom kedvéért akarják a hatalmat. Ez nem a mi harcunk. Nem ártjuk bele magunkat. Mi azért vagyunk itt, hogy történelmet írjunk, nem azért, hogy politizáljunk' - üzente az AUR jelöltje. AGERPRES/(RO - szerző: Sorinel PENEȘ, HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem néhány helyi projektre
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani,
Õrizetbe vették a Duna-deltában történt balesetben érintett sétahajó vezetőjét
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Õrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét. A Sulinán katonaként dolgozó férfit gondatlanságból elkövet
Pîslaru: Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot - jelentette ki szerdán az európai projektekért é
Politikai források: megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban - nyilatkozták szerdán politikai források. Mint ismert, Ludovic Orban alakulata, a Jobboldal Ereje támogatta Nicușor Dan államfőt az elnökválasztási kampányban. AGERPRES/(RO - szerz
A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat
Bukarest, július 30./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát. A CS
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: A 74 nyugdíjazási kérelem átvizsgálása után adódik a kérdés a CSM felé: mi ez a fejetlenség?
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerint 'fejetlenség' van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
Nicușor Dan a pártokkal való egyeztetést követően, a következő hetekben nevezi ki a SRI és a SIE vezetőit
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy 'a következő hetekben' kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit. A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az
Nicușor Dan: A 74 nyugdíjazási kérelem átvizsgálása után adódik a kérdés a CSM felé: mi ez a fejetlenség
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerint 'fejetlenség' van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Nem volt tudomásom Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem volt tudomása Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről. Elmondta: az Államtitkok Nyilvántartásának Országos Hivatala (ORNISS) má
Nicușor Dan: Nem volt tudomásom Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem volt tudomása Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről. Elmondta: az Államtitkok Nyilvántartásának Országos Hivatala (ORNISS) má
Nicușor Dan: Teljesen aberráns, hogy jelenleg a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb, mint a fizetésük
Bukarest, július 30./Agerpres/ - 'Teljesen aberránsnak' nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.
Devizaárfolyam
Bukarest, július 29./Agerpres/ - A szerdai valutaárfolyam a devizapiacon tevékenységi engedéllyel rendelkező bankok ajánlatai alapján a következő: PÉNZNEM SZIMBÓLUM RON 1 euró EUR 5.077 1 USA dollár USD 4,3974 1 sv&aa
Politikai források: a koalíciós pártok döntése szerint a költségvetés-kiigazítás után fogadják el a második deficitcsökkentő csomagot
Bukarest, július 30./Agerpres/ - A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el - nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A rendes tanári állásokra versenyvizsgázók 46,66 százaléka érte el a 7-es osztályzatot az óvások elbírálása után
Bukarest, július 30. /Agerpres/ - A rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint &oacu
A hidrológusok frissítették az árvízriasztásokat, erdélyi megyék is érintettek
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt szerdán frissítette az árvízriasztásokat, amelyek Erdély, Olténia, Munténia és Moldva kü