Nicușor Dan: A nemzeti kisebbségek jogainak védelme is a Kárpáti Integrációs Kezdeményezés egyik prioritása lehet
Bukarest, szeptember 18. /Agerpres/ - A kárpáti országoknak szorosabban kell együttműködniük az utak és határátkelők építésében, az energetikai összeköttetések fejlesztésében, a turizmus, valamint a gazdasági és kulturális kapcsolatok ösztönzésében, a természetvédelemben és a beruházások vonzásában - jelentette ki pénteken Nicușor Dan.
A román államfő az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében vett részt a Kárpáti Integrációs Kezdeményezés első csúcstalálkozóján, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására.
Nicușor Dan a Facebook-oldalán közölte, hogy a kezdeményezés a regionális integrációt, a jószomszédi kapcsolatokat, a kohéziót és az együttműködést erősíti, a már működő regionális mechanizmusokat kiegészítve. Hangsúlyozta, hogy Románia területén található a Kárpátok hegyláncának mintegy fele, ezért az ország szerepvállalása jelentős.
Az államfő a beruházások összehangolását és olyan projektek megvalósítását szorgalmazta, amelyek közvetlenül eljutnak a helyi közösségekhez. Bejegyzése szerint Románia kiemelt figyelmet fordít a fejlett információs technológiákra, a biztonságra, a polgári védelemre, a természeti katasztrófákra és más válsághelyzetekre való felkészülésre, valamint az ellenálló képesség erősítésére.
Nicușor Dan szerint a Kárpáti Integrációs Kezdeményezés az uniós tagjelölt országok európai integrációját is segítheti. Hozzátette: a térség nyelvi és kulturális sokszínűségére építve a nemzeti kisebbségek jogainak védelme is a kezdeményezés egyik prioritása lehet. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kiberbiztonsági igazgatóság: Romániában is rendellenességeket jelentettek egy kereskedelmi lánc hűtőberendezéseinél
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején - közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatósá
Jianu (IMM Románia): A minimálbér jelenlegi szinten tartását kérjük a kormánytól 2027-re
Bukarest, november 3./Agerpres/ - A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia, amely szerint egy újabb béremelés tovább súlyosbítaná a
Szenátusi szakbizottság: a munkába visszatérő szülők a gyermekgondozási díjukkal megegyező összegű munkahelyi visszailleszkedési támogatást kapnak
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Kedvezően véleményezte kedden a szenátus költségvetési bizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a gyermeknevelési szabadságról munkába visszatérő szülők a korábbi gyermekgondozási díjukkal megegyező összegű mu
Pîslaru visszautasítja Manole vádjait a fogyatékossággal élők intézményi ellátásból való kikerüléséről közölt adatok ügyében
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Dragoș Pîslaru volt ügyvivő munkaügyi miniszter kedden visszautasította Florin Manole jelenlegi tárcavezető vádjait, miszerint elhunyt személyeket is feltüntettek az intézményi ellátásból kikerült fogyatékossággal élők közö
Az Országos Szakszervezeti Tömb a bruttó minimálbér 4652 lejre emelését javasolja 2027-re
Bukarest, november 3./Agerpres/ - A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyaszt&aa
Nazare: Döntő jelentőségű az utolsó negyedév; a hiánycél teljesítése a PNRR-források időben történő beérkezésétől függ
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék (GDP) 3,81 százalékára csökkent Románia államháztartási hiánya a tavalyi azonos időszakban jegyzett 5,31 százalékról, miközben az állami beruházások közel 30
APIA: péntekig igényelhető az aszálykár miatti támogatás; a gazdák év végéig megkapják a pénzt
Bukarest, november 3./Agerpres/ - November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra - hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdas&aa
Nazare: Új digitális rendszerben állítjuk össze Románia 2027-es költségvetését
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Románia 2027-es állami költségvetését első alkalommal a helyreállítási forrásokból finanszírozott BugetNG elektronikus rendszerben állítják össze; a minisztériumok már megkezdték az adatok feltöltés&eac
Călin Georgescut kedden az első kerületi bíróságra kísérték, a legionárius propagandával kapcsolatos ügye tárgyalására
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán. Georg
Rogobete: több mint 4000 gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben; egyszerűsítjük az inzulinpumpákhoz való hozzáférést
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Romániában több mint 4000 gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell
Szeptemberben éves összevetésben 13,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Szeptemberben augusztushoz képest 2,6 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 13,8 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A nap várható eseményei - 2026. november 3.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS: - a CSM ügyészi részlegének ülése EGÉSZSAÉGÜGY:
Több mint 300 helyszínen tart kedden házkutatást a rendőrség a Jupiter művelet keretében
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdeké
Vádat emelt a legfőbb ügyészség a korrupcióval gyanúsított két Konstanca megyei ügyész ellen
Bukarest, augusztus 3./Agerpres/ - A legfőbb ügyészség kedden vádat emelt korrupció miatt Gigi Ștefan és Teodor Niță, a konstancai területi ügyészség két volt ügyésze ellen. Az ügyészség közleménye szerint ugyanebben az ügyben vádat eme
A kormányfő a szakszervezeti képviselőkkel egyeztetett; támogatását fejezte ki egy elsődleges intézkedéscsomag kidolgozására
Bukarest, november 3./Agerpres/ - Luca Niculescu miniszterelnök hétfőn, a szakszervezeti szövetségek vezetőivel tartott találkozóján támogatását fejezte ki egy konkrét, a társadalom igényeinek megfelelő elsődleges intézkedéscsomag iránt, amely tartalmazná a nyug






