A Romgaz a következő napokban aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést
Marosvásárhely, augusztus 31. /Agerpres/ - Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás - jelentette be hétfőn Marosvásárhelyen Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A kormányfő elmondta, hogy az állami gázvállalat néhány hónapja lezárta a tárgyalásokat az üzem átvételéről, de a folyamat befejezéséhez szükség volt többek között a részvényesek közgyűlésének, a Versenytanácsnak és a beruházási bizottságnak a jóváhagyására.
Az ügyvivő miniszterelnök szerint az átvétel után szeptembertől az Azomureș több mint 800 alkalmazottja a Romgazhoz kerül. Hozzátette: a Romgaz vezetésével és az új fióktelep irányítóival arról egyeztettek, hogy mielőbb kezdjék meg az üzem újraindításának előkészítését.
Bolojan hangsúlyozta, hogy a kombinát nem indulhat újra azonnal, mert a hosszú leállás és a nehézvegyiparra jellemző technológiai kockázatok miatt alapos műszaki auditokra, szakértői vizsgálatokra és új engedélyekre van szükség. Az előkészítés néhány hónapot vesz igénybe, de az Azomureș jövő év első negyedévétől már teljes kapacitással működhet.
A kormányfő stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte az Azomureș átvételét, amely közvetlenül kapcsolódik a Fekete-tengeri földgáz hasznosításához. Mint mondta, a gázárak emelkedése miatt ez az egyik legfontosabb beruházás, amely Románia gázkészleteinek értékesítésére épül, és biztosíthatja a mezőgazdaság számára szükséges műtrágyák belföldi előállítását. AGERPRES/(RO - szerző: Dorina MATIȘ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A bukaresti törvényszékre vitték Călin Georgescut, ahol több tucat támogatója várta
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Kedden Călin Georgescut a bukaresti törvényszékre vitték, ahol a 30 napos előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványáról döntenek. A volt államfőjelölttel szemben egy 1,1 millió eurós csal&aacu
Negrescu: Már meghaladja az 50 százalékot Románia leminősítésének kockázata
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Miközben a politikusok tárgyalási fordulókban mérik az időt, a gazdaság számára minden elvesztegetett hét magasabb kamatokat, elhalasztott beruházásokat, redőnyüket lehúzó vállalkozásokat és kivándorló munkav&a
Nicușor Dan: Románia kész nagyobb szerepet vállalni Európa biztonságának megőrzésében
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Románia kész nagyobb szerepet vállalni Európa biztonságának megőrzésében, és szeretné, ha amerikai katonák állomásoznának az ország területén - jelentette ki Nicușor Dan a The Julie Mason Show című, kedden sug&aacut
Siegfried Mureșan: Folytatjuk az államháztartás rendbetételét, visszaszorítjuk a pazarlást; ez nem jelent megszorításokat
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fölösleges kiadások lefaragása és a közpénzek hatékonyabb felhasználása nem megszorítás, hanem felelős gazdálkodás. A pol
Bukaresti rendőrség: 29 házkutatás zajlik a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények ügyében
Bukarest, szeptember 22. /Agerpres/ - Huszonkilenc házkutatást tartanak kedden a rendőrök és ügyészek a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények ügyében. A fővárosi rendőrség közleménye szerint Bukarestben és 15 meg
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 22.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államfő államfő részt vesz New Yorkban az ENSZ Közgyűlés 81. ülésszakának magas szintű tanácskozásán SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizotts&a
A New York-i román közösség tagjaival találkozott Nicușor Dan
New York, szeptember 22. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Nicușor Dan hétfő este a New York-i román közösség tagjaival találkozott, akiknek arról beszélt, hogy szakmai tapasztalatukat Románia javára is hasznosítani kellene. Az
Nicușor Dan: Az ENSZ-közgyűlés lehetőséget teremt arra, hogy ismertessük álláspontunkat a régió biztonságáról
New York, szeptember 22. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Románia számára az ENSZ-közgyűlés lehetőséget teremt arra, hogy ismertesse álláspontját a régió biztonságáról, és egyeztessen más országok
Az államfő Călin Georgescu őrizetbe vételéről: A DIICOT feladata és felelőssége tisztázni az ügyet
New York, szeptember 22. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) feladata és felelőss&eacut
Nicușor Dan: Most Siegfried Mureșan kormányalakítási esélyeire kell összpontosítani
New York, szeptember 22. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Nicușor Dan államfő hétfő este New Yorkban kijelentette: egyelőre Siegfried Mureșan kormányalakítási esélyeire kíván összpontosítani, és nem akar találgatásokba bocs&a
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 21-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 21-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Megbilincselve vezették ki Călin Georgescut a DIICOT székházából
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Megbilincselve vezették ki hétfőn Călin Georgescut a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) székházából, miután az ügyészek 24 órára őrizetbe vették. A volt államfőjelöltet egy üzlet
Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot 84 támogató és 18 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett fogadta el
Grindeanu a Mureșannal való esetleges egyeztetésről: Építse be kormányprogramjába a PSD Sinaián elfogadott javaslatait
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfo
Ügyészségi források: őrizetbe vette a DIICOT Călin Georgescut
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanús&








