Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslatot 84 támogató és 18 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett fogadta el a felsőház.
A 2023/198-as oktatási törvényt kiegészítő és módosító tervezet szerint a diákoknak egyenruhában kellene megjelenniük az órákon. Az iskolai egyenruha kinézetéről és egyes elemeiről az iskola igazgatótanácsa döntene, a szülői képviselet beleegyezésével. A tanintézet az elfogadott viseleten és az iskola nevét feltüntető jelvényen kívül nem írhatna elő más ruhadarabot vagy kiegészítőt.
A tervezet értelmében az egyenruhák megvásárlásához jövedelemtől és családi helyzettől függően esetenként támogatást biztosítanának, amely akár a teljes költséget is fedezhetné. A kiadásokat helyi és megyei önkormányzati, illetve vissza nem térítendő külső forrásokból finanszíroznák.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir azzal érvelt a kezdeményezés mellett, hogy az iskolai öltözéknek nem a legújabb divatról vagy a szülők anyagi helyzetének fitogtatásáról kell szólnia. 'Az egyenruha az egyenlőséget, a tiszteletet és a biztonságot szolgálja. Az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol a társadalmi különbségek a lehető legkevésbé számítanak, és a tanulás a legfontosabb' - fogalmazott.
Zamfir hangsúlyozta, hogy nem országosan egységes viseletet vezetnének be, hanem valamennyi iskolai közösség maga választhatná ki egyenruháját. A helyi hatóságok támogatást nyújthatnának az alacsony jövedelmű családoknak, így az intézkedés nem jelentene számukra többletterhet - tette hozzá.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora, Nicolae Vlahu szintén támogatta a kötelező egyenruhát, amely szerinte erősítheti az összetartozás érzését, és csökkentheti az öltözködés miatti iskolai bántalmazást. Ugyanakkor azt állította, hogy a tervezetet az AUR egyik korábbi kezdeményezéséről másolták.
Ștefan Pălărie USR-s szenátor ezzel szemben nevetségesnek nevezte azt az elképzelést, hogy az egyenruha javítana az iskolai teljesítményen. Rámutatott, hogy az iskolák már a jelenlegi szabályok alapján is bevezethetnek egyenruhát vagy öltözködési előírásokat, ezért nincs szükség új törvényre.
A politikus úgy véli, a kötelező iskolai egyenruha bevezetése mögött valójában üzleti érdekek állnak. Számításai szerint az egyenruha-támogatási rendszer több mint 1,2 milliárd lejbe kerülhet az államnak. 'Az éhes, cipő nélküli és felzárkóztató oktatásban nem részesülő gyermek az 1,2 milliárd lej elköltése után is éhes marad, és továbbra sem kap segítséget a tanuláshoz - csak egyenruha lesz rajta' - fogalmazott Pălărie, aki olcsó populizmusnak minősítette a tervezetet.
A PSD törvényjavaslatáról a képviselőház szavaz döntő házként. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Grindeanu a Mureșannal való esetleges egyeztetésről: Építse be kormányprogramjába a PSD Sinaián elfogadott javaslatait
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfo
Ügyészségi források: őrizetbe vette a DIICOT Călin Georgescut
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanús&
AUR-tiltakozás a képviselőház plenáris ülésén: 'Állítsátok le a politikai rendőrséget!'
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt. George Simion pártelnök ez
Kelemen Hunor: A korábbi koalíció együtt maradt pártjainak nincs parlamenti többségük; az RMDSZ hamarosan dönt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk. Közölte azt is, hogy az RMDSZ folytatja az egyeztetéseket a Nemzeti L
Mureșan: A PSD jelenlegi vezetősége nem érdekelt a politikai válság megoldásában
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában, amit szerinte az is jelez, hogy a párt még a kormányprogram megismerése és az é
Nagykövetség: Călin Georgescu nem tagja a Máltai Lovagrendnek; nem állítottak ki igazolványt a nevére
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére. A nagykövetség azután adott ki közleményt, hogy a szervezett bűnözés &eacu
PNL: A PSD döntése elmélyíti és meghosszabbítja a politikai válságot; manipulatív érvekkel utasítják el a Mureșan-kormányt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális P&aacu
Călin Georgescut bekísérték a DIICOT-hoz kihallgatásra
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére. Georgescut hétfő reggel, egy otopeni-i uszodába menet állí
Grindeanu: Mureșan adja vissza megbízását; vagy előre hozott választások következzenek, vagy jelöljenek új miniszterelnököt
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy mási
Ügyészségi források: gyanús 'diplomataigazolványt' találtak a nyomozók Georgescu lakásán
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Călin Georgescu nevére kiállított, a jelek szerint a Máltai Lovagrendtől származó 'diplomataigazolványt' találtak a nyomozók hétfőn a volt államfőjelölt mogoșoaiai villájában - közölték ügyészségi for
ANM: esős, őszies idő várható a következő két hétben, a hegyekben havazhat is
Bukarest, szeptember 21./Agerpres/ - Szeptember végén és október elején országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul az időjárás; Erdélyben és Máramarosban jelentősebb mennyiségű csapadékra lehet számítani, a hegyekben havas eső és havazás is el
Ügyészségi források: zavaróberendezést találtak a nyomozók Călin Georgescu autójában
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
FRISSÍTVE/A párt vezetősége úgy döntött, hogy a PSD nem támogatja Siegfried Mureșan kormányát
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát. Sorin Grindeanu pártelnök az ülése ut&aacu
A párt vezetősége úgy döntött, hogy a PSD nem támogatja Siegfried Mureșan kormányát
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát. Sorin Grindeanu pártelnök az ülése ut&aacu





