A védelmi minisztérium képviselői cáfolják, hogy a lelőtt drón katonai támaszpontok fölött repült
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A védelmi minisztérium képviselői cáfolták azokat a nyilvánosságban megjelent információkat, amelyek szerint a pénteken lelőtt drón katonai támaszpontok fölött vagy azok közelében repült.
Gheorghiță Vlad vezérkari főnököt sajtótájékoztatóján arról kérdezték, hogy a drón átrepült-e romániai katonai támaszpontok fölött. Az újságíró egy, a repülőeszköz feltételezett útvonalát ábrázoló térképre hivatkozott. 'Egy »katonai szakértők« által készített térkép' - jegyezte meg gúnyosan Gheorghiță Vlad, és cáfolta, hogy a drón a fetești-i, a boboci vagy más légi bázis fölött, illetve ezek közelében haladt volna el.
A minisztérium képviselői azt is leszögezték, hogy a repülőeszköz a cernavodai atomerőmű fölött sem repült át.
Gheorghiță Vlad ugyanakkor arra kérte az újságírókat, hogy ne hozzanak nyilvánosságra túl sok részletet a műveletről. 'Nyílt források alapján minden elemezhető, amit most elmondunk, és számos olyan műszaki és műveleti részletre lehet következtetni, amelyek veszélyeztethetik a katonai műveleteinket' - magyarázta.
A vezérkari főnök szerint a jövőben is előfordulhatnak a péntekihez hasonló incidensek. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában a végéhez közeledik a gabona betakarítása, és a szomszédos ország a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre. Az ukrán, román, bolgár és török felségvizek közelében kijelölt hajózási folyosón ezért várhatóan megnövekszik a forgalom, és a dunai, valamint a fekete-tengeri kikötők is zsúfoltabbá válnak. 'Ebből számos sebezhetőség adódik majd, köztük olyanok is, amelyek az Ukrajna exportját kiszolgáló vagy ellátó és a mi felségvizeink közelében közlekedő hajókat érintik' - fogalmazott.
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe pénteken Buzău megye egy lakatlan térsége felett lelőtt egy drónt, amely engedély nélkül hatolt be a román légtérbe. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Az első félévben a GDP 2 százalékára mérséklődött a költségvetési hiány
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte pénteken a pénzügyminiszté
Védelmi minisztérium: az egyik olasz vadászgép is rakétát indított a drónra, de nem találta el
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon
DNSC: komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata - figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC). A szak&e
Grindeanu: A PSD nem szavaz meg megszorításokat és elszegényedést hozó bértörvényt
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a romániaiakat, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki p&ea
Radu Burnete: Jövő héten folytatódnak a pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvényről
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Jövő héten folytatódnak a politikai pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot h&iacut
Állami fegyveripari vállalatok igazgatóit vette őrizetbe a DNA
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és keres
Vezérkari főnök: Románia jól felkészült katonákkal rendelkezik,akik nehéz helyzetekben is képesek a megfelelő döntések meghozatalára
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A román légtérbe behatoló drónt egy román F-16-os pilóta azonosította, követte és lőtte le, maradéktalanul betartva a vonatkozó jogszabályokat és eljárásokat - közölte pénteken Gheorghiță Vlad vezérkari
Miruță: A drón lelövése újabb bizonyítéka annak, hogy a hadsereg teljesíti küldetését, megvédi az ország területét
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter pénteken megerősítette, hogy a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Buzău megyében, lakatlan terület felett lelőtt egy, a román légtérbe engedély nélkül berepült drónt.
Védelmi minisztérium: a fetești-i légi bázisról felszállt F-16-os vadászgép lőtte le a román légtérbe behatolt drónt
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A román légierő egyik F-16-os vadászgépe egy lakatlan terület fölött, a Buzău megyei Padina közelében lőtte le rakétával a román légtérbe behatolt drónt - közölte a védelmi minisztérium (MApN). A t&aac
Buzău megye: egy F-16-os vadászgép lelőtt egy drónt Padina és Pogoanele térségében
Buzău, július 24./Agerpres/ - Egy F-16-os vadászgép lelőtt pénteken egy egyelőre ismeretlen eredetű drónt Buzău megyében, Padina és Pogoanele térségében - közölte a prefektusi hivatal. A tájékoztatás szerint a drónt egy mezőgazdasági terület
Ro-Alert üzenetben figyelmeztették Brăila és Galac megye lakosait légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére
Brăila, július 24./Agerpres/ - A légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére figyelmeztették pénteken a hatóságok Ro-Alert üzenetben Brăila és Galac megye lakosait. Az üzenetben a lakosságot arra kérték, hogy őrizze m
Nicușor Dan: Egy román F-16-os pilóta lelőtt egy drónt Románia légterében
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Egy román F-16-os pilóta lelőtt egy drónt Románia légterében - jelentette be Nicușor Dan pénteken. Az államfő hangsúlyozta, hogy a drónt lakatlan terület fölött semmisítette meg a román légierő vadászpil&oacut
Nicușor Dan: Célunk megduplázni a Románia és India közötti kétoldalú kereskedelmi forgalmat
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Románia és India célja, hogy a következő években megkétszerezze a kétoldalú kereskedelmi forgalmat - jelentette ki pénteken Nicușor Dan a Románia-India Üzleti Fórumon, amelyet Droupadi Murmu indiai elnök romániai állami látogat&aac
Aradon lesz a legolcsóbb az országban augusztus elsejétől a városi tömegközlekedés
Arad, július 24./Agerpres/ - Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a városi tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes jegy 1 lejbe kerül, és 24 órán át használható lesz - közölte pénteken az Agerpre









