A legfelsőbb bíróság két héttel elhalasztotta az ítélethirdetést a bírák és ügyészek bérhátralékai kapcsán indított perben
Bukarest, július 23./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság augusztus 6-ra halasztotta csütörtökön a döntést abban a perben, amelyet maga indított a kormánnyal és a pénzügyminisztériummal szemben a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban, és első fokon meg is nyert.
A bukaresti ítélőtábla május 5-én helyt adott a legfelsőbb bíróság keresetének, és arra kötelezte a kormányt és a pénzügyminisztériumot, hogy - szükség esetén akár költségvetés-kiigazítással - fizessék ki a bíráknak és ügyészeknek bírósági döntéssel megítélt bértartozásokat. Az ítélőtábla döntésében azt is leszögezték, hogy a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül végre kell hajtania a határozatban előírtakat. Ezen a határidőn túl minden nap késésért 1 százalékos késedelmi kamatot, valamint az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot számolnak fel.
A per tétje mintegy ötmilliárd lej.
A tárgyaláson a kormány képviselője kérte az alkotmánybíróság megkeresését annak tisztázására, hogy egy bíróság előírhatja-e többletforrások kiutalását a kormány számára, illetve megállapíthat-e a törvényben jóváhagyott költségvetési keretet meghaladó jogosultságokat. A kabinet ugyanakkor kérte egy előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését az Európai Unió Bíróságánál és addig az eljárás felfüggesztését.
A kormány képviselője azzal is érvelt a tárgyaláson, hogy az ítélőtábla május 5-i döntése jogellenes, mivel a kabinetet egy meghatározott szakmai csoport javára történő forrásbiztosításra kötelezi, ráadásul a határozat végrehajtására megszabott tíznapos határidő is túl rövid.
A háromtagú bírói tanács akkor azt közölte, hogy július 23-án hirdet ítéletet az ügyben.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök július 2-án bejelentette, hogy a kormány az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bírósággal kialakult alkotmányos természetű jogi konfliktus miatt. Szerinte a lépésre azért van szükség, mert a bíróság költségvetési és pénzügyi kérdésekben gyakorlatilag átvette a végrehajtó, valamint a törvényhozó hatalom szerepét. Az ügyvivő kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatás feladata a hatályos törvények értelmezése és alkalmazása, nem pedig a közpénzek elosztásának megszabása.
A bérhátralékok azt követően keletkeztek, hogy a legfelsőbb bíróság és a legfőbb ügyészség 2023-ban - bizonyos bírósági határozatokra hivatkozva - 25 százalékkal megemelte a bírák és az ügyészek fizetését. Az emelést 2018-ig visszamenőleges hatállyal alkalmazták.
A 2026-os állami költségvetés tervezetének első változatában a kormány a tavalyinál hozzávetőlegesen 50 százalékkal nagyobb összeget, csaknem 5 milliárd lejt különített el az idei évre a legfelsőbb bíróság számára. A többletforrásokat a bírák és ügyészek számára megítélt bértartozások kifizetésére szánták.
Később azonban a kabinet úgy döntött, hogy a kifizetések egy részét elhalasztja, és az összeget (1,1 milliárd lejt) a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt szociális intézkedések finanszírozására fordítja.
A legfelsőbb bíróság keresetében azt állította, hogy a kormány indokolatlanul tagadta meg a bértartozások idei kifizetését, és ezzel megsértette azt a korábbi jogszabályi keretet, amely a bérjogosultságok részletekben történő törlesztését írta elő. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai SIMIONESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
RetuRO: Az idei első hat hónapban több mint 2,4 milliárd italcsomagolást váltottak vissza Romániában
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Az idei első hat hónapban 82 százalékra nőtt az italcsomagolások visszaváltási aránya a múlt év azonos időszakában jegyzett 79 százalékról, ami a rendszer folyamatos fejlődését és a csomagolások visszavált&aacut
Nicușor Dan: A NATO jóváhagyta üzemanyagvezeték-hálózatának keleti irányú bővítését
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Románia fontos stratégiai eredményt ért el a NATO-ban: több mint öt év tárgyalás után a szövetség jóváhagyta a NATO üzemanyagvezeték-hálózatának keleti irányú bővítését - jelent
A román állampolgárok jelenleg 178 országba utazhatnak vízummentesen
Bukarest, július 23./Agerpres/ - A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban - közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Védelmi minisztérium: gyanús légi tevékenységet észleltek a radarok Tulcea megyében
Bukarest, július 23./Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere csütörtökön 12:02-kor gyanús légi tevékenységet észlelt Tulcea megyében, Sulinától keletre. A védelmi minisztérium közleménye szerint a katonai parancsnokság tájékoztatta a
A szakszervezetek egy teljes jogkorű kormányra bíznák a közalkalmazotti bértörvény kidolgozását
Bukarest, július 23./Agerpres/ - A közvélemény súlyos félretájékoztatásának tartja öt országos szakszervezeti szövetség a kormányzati szereplőknek azt az állítását, miszerint Románia súlyos válságba kerülne, ha nem h&
Kormányjelentés: a múlt év végén a Maastrichti Szerződésben rögzített 60 százalékos küszöb alatt maradt a GDP-arányos államadósság
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Románia GDP-arányos államadóssága 2025. december 31-én 57,7 százalék volt, az Európai Unió módszertana szerint számított GDP-arányos államadósság pedig 59,3 százalék, így a Maastrichti Szerződ&eacu
Rogobete mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól. A poli
Buzoianu: A kormány elfogadta a biodiverzitás megőrzéséről szóló stratégiát; újabb PNRR-mérföldkő teljesült
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó stratégiát, és ezzel a környezetvédelmi minisztérium teljesítette az országos helyreállítási ter
Eurostat: Romániában az uniós átlagnál alacsonyabb a megújuló energia részaránya a bruttó végső energiafelhasználásban
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Tavaly az Európai Unió (EU) bruttó végső energiafogyasztásának 26,2 százaléka származott megújuló energiaforrásokból, szemben az egy évvel korábbi 25,2 százalékkal; Románia némileg elmarad az uniós
Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvénytervezetről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen
Bukarest, július 23./Agerpres/ - A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak lá
Konstanca: meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Meghalt csütörtök reggel a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium. A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százal&eacut
Știrbu: Javaslom a liberálisoknak, hozzák nyilvánosságra a dekoncentrált intézményeket vezető PSD-tagok névsorát
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Gigel Știrbu nemzeti liberális párti képviselő szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) megpróbálja elhitetni a közvéleménnyel, hogy ellenzékbe vonult, miközben az állam több kulcsintézményét továbbra is a szociál
ACEA: az első félévben 5,7 százalékkal nőtt az uniós újautó-piac, a romániai stagnált
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Az elektromos autók iránti keresletnek köszönhetően éves összevetésben 5,7 százalékkal 5,89 millióra nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az Európai Unióban az idei első fél évben - közölte cs&uu
Zivatarok várhatók csütörtökön és pénteken az ország több régiójában
Bukarest, július 23./Agerpres/ - Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre. A meteorológusok szerint csütörtökön 13 &oacut





