Kolozs megye: 14 iskolában 100 százalékos a sikeresen érettségizők aránya; a megye első az országban az eredmények tekintetében
Kolozsvár, július 7./Agerpres/ - Kolozs megye az országban az első helyen áll az érettségi vizsgaeredmények tekintetében, 14 iskolában pedig 100 százalékos a sikeresen vizsgázó diákok aránya - tájékoztatott kedden a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség (ISJ).
A közlemény szerint a megyében 89,93 százalék a sikeresen vizsgázó idén végzett diákok aránya, valamivel magasabb a tavalyi 89,45 százaléknál.
Az érettségin részt vevő 4311 diák közül 3677 vizsgázott sikeresen, közülük 3581-en az idei, 96-an korábbi évfolyamok végzősei.
A tanfelügyelőség adatai szerint a megye 14 iskolájában 100 százalékos a sikeresen vizsgázó diákok aránya, köztük van két magyar tannyelvű iskola is, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a szintén kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum.
Ugyanakkor a megye 62 középiskolája közül 44-ben 80 százalék fölötti a sikeresen vizsgázók aránya.
AGERPRES/(RO - szerző: Marius Septimiu AVRAM, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Házi őrizetbe helyezték a korrupcióval gyanúsított fegyvergyár-igazgatókat
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) három védelmi ipari vállalatvezető ellen, akiknek 30 napos házi őrizetbe helyezését rendelte el péntek este a bukaresti törvényszék. A h&aacut
Buzău megye: feltételezett drónmaradványokat találtak Padina térségében
Buzău, július 24./Agerpres/ - A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le - közölte Buzău megye prefektusa. Leonard Dimian az Agerpresnek el
Droupadi Murmu: Az India-EU-megállapodás a világ legfontosabb gazdasági partnerségei közé tartozik
Bukarest, július 24./Agerpres/ - India és az Európai Unió megállapodása a világ legfontosabb gazdasági partnerségei közé tartozik - jelentette ki pénteken Droupadi Murmu a Románia-India Üzleti Fórumon. Az indiai államfő elmondta, hogy országa az E
A fogyasztóvédelmi hatóság elnöke, Békési Csaba szemléletváltást ígért az ellenőrzésekben
Nagyvárad, július 24./Agerpres/ - Jelentősen nőtt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ellenőrzéseinek és bírságainak száma 2026 első fél évében, noha az intézmény az előírt személyzeti létszám felével működik -
A Sanitas a kórházi létszámstop feloldását célzó jogszabály elfogadására kéri a parlamentet
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A Sanitas szakszervezeti szövetség arra kéri a parlamentet, hogy haladéktalanul fogadjon el olyan törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az állami egészségügyi intézmények számára a munkaerő-felvételt a korm&a
Az első félévben a GDP 2 százalékára mérséklődött a költségvetési hiány
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte pénteken a pénzügyminiszté
A védelmi minisztérium képviselői cáfolják, hogy a lelőtt drón katonai támaszpontok fölött repült
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A védelmi minisztérium képviselői cáfolták azokat a nyilvánosságban megjelent információkat, amelyek szerint a pénteken lelőtt drón katonai támaszpontok fölött vagy azok közelében repült. Gheorghiță Vlad vez&eac
Védelmi minisztérium: az egyik olasz vadászgép is rakétát indított a drónra, de nem találta el
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon
DNSC: komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata - figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC). A szak&e
Grindeanu: A PSD nem szavaz meg megszorításokat és elszegényedést hozó bértörvényt
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a romániaiakat, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki p&ea
Radu Burnete: Jövő héten folytatódnak a pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvényről
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Jövő héten folytatódnak a politikai pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot h&iacut
Állami fegyveripari vállalatok igazgatóit vette őrizetbe a DNA
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és keres
Vezérkari főnök: Románia jól felkészült katonákkal rendelkezik,akik nehéz helyzetekben is képesek a megfelelő döntések meghozatalára
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A román légtérbe behatoló drónt egy román F-16-os pilóta azonosította, követte és lőtte le, maradéktalanul betartva a vonatkozó jogszabályokat és eljárásokat - közölte pénteken Gheorghiță Vlad vezérkari
Miruță: A drón lelövése újabb bizonyítéka annak, hogy a hadsereg teljesíti küldetését, megvédi az ország területét
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter pénteken megerősítette, hogy a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Buzău megyében, lakatlan terület felett lelőtt egy, a román légtérbe engedély nélkül berepült drónt.
Védelmi minisztérium: a fetești-i légi bázisról felszállt F-16-os vadászgép lőtte le a román légtérbe behatolt drónt
Bukarest, július 24./Agerpres/ - A román légierő egyik F-16-os vadászgépe egy lakatlan terület fölött, a Buzău megyei Padina közelében lőtte le rakétával a román légtérbe behatolt drónt - közölte a védelmi minisztérium (MApN). A t&aac







