logo logo

Agerpres – Nemzeti Hírügynökség: Friss hírek megbízható információkkal a jól tájékozott társadalomért.

Bukarest

Piaţa Presei Libere nr. 1, sector 1

Telefon: +4 021.2076.110 office@agerpres.ro

Nicușor Dan kedden és szerdán részt vesz az ankarai NATO-csúcson

Image

Bukarest, július 5./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján - közölte szombaton az elnöki hivatal.

A törökországi csúcs keretében ülésezik a NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács. A program szerint több kapcsolódó rendezvényt is tartanak, köztük olyan eseményeket is, amelyeken a NATO partnerei is részt vesznek. Emellett több hivatalos dokumentumot fogadnak el, köztük a zárónyilatkozatot.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a NATO-vezetők romló biztonsági környezetben tanácskoznak Ankarában, amelynek fő okai az Ukrajna elleni orosz háború és a közel-keleti feszültségek. Ebben az összefüggésben a szövetségesek a transzatlanti egység fenntartására és a kollektív védelem elsődlegességének megerősítésére helyezik a hangsúlyt.

A csúcstalálkozó fő témája a NATO megerősítése. A vezetők Ukrajna támogatásának folytatásáról, a védelmi költségvetések növeléséről és arról tárgyalnak, hogy Európa vállaljon nagyobb részt a közös védelemből. Emellett kiemelt cél a hadiipar, a fegyvergyártás és a technológiai fejlesztések felpörgetése is.

Az elnöki hivatal szerint Nicușor Dan a csúcstalálkozón megerősíti, hogy Románia megbízható partner, és aktívan kiveszi a részét az euroatlanti biztonság megőrzéséből. Az államfő emellett bemutatja, hogyan segíti az ország a NATO legfontosabb célkitűzéseit.

Nicușor Dan a csúcson a Fekete-tenger térségének fokozottabb támogatását és a NATO keleti szárnyának egységes megerősítését sürgeti majd. Az államfő külön felhívja a figyelmet az orosz lépések regionális veszélyeire, és hangsúlyozni fogja, hogy Románia védelmében kulcsfontosságú a légi és tengeri erők fejlesztése.

A csúcstalálkozó alatt Nicușor Dan több kétoldalú tárgyalást is tart.

Ez a második Törökországban rendezett NATO-csúcs a 2004-es értekezlet után, amelyen Románia először vett részt szövetségesként. AGERPRES/(RO - szerző: Gabriel APETRII; szerkesztő: Anamaria CONSTANTIN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 110

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.


További hírek a kategóriában

Magyar 05-07-2026 10:28

Az elmúlt 24 órában 17 személyen segített a Salvamont; két haláleset is volt

Bukarest, júnlus 5./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni - tájékoztatott vasárnap a

Magyar 05-07-2026 09:34

Oana Gheorghiu üzenete az amerikai függetlenség napján: A szabadság soha nem magától értetődő

Bukarest, július 5./Agerpres/ - A szabadság soha nem magától értetődő - írta a Facebook-oldalán Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes az Egyesült Államok függetlenségének napja alkalmából szombaton közzétett üzenetében. '

Magyar 04-07-2026 19:07

A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. július 4-én

A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. július 4-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES

Magyar 04-07-2026 18:11

Negrescu: Románia kedvezményezett tagállam; 30 milliárd eurót fizetett be, és 100 milliárd euró támogatást kapott

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró

Magyar 04-07-2026 16:59

Nicușor Dan: Gratulálok Dacian Cioloșnak a hatékonyabb frankofóniáról szóló főtitkárjelölti programjának bemutatásáért

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Nicușor Dan szombaton gratulált Dacian Cioloșnak, a Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF) Románia által támogatott főtitkárjelöltjének az állampolgárokhoz közelebb álló, hatékonyabb frankofóniáról szóló

Magyar 04-07-2026 16:15

Abrudean: A parlamenti szavazat szabadsága vitathatatlan; de nem írja felül a pártok jogát identitásuk védelmére

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Mircea Abrudean liberális szenátusi elnök szerint a parlamenti szavazat szabadsága alkotmányos elv, amelyet senki nem vitat, de nem írja felül a pártoknak azt a jogát, hogy megvédjék identitásukat, értékeiket és belső szabályaikat

Magyar 04-07-2026 12:28

A jövő hét második felében lehűlés és zivataros időjárás várható az ország nagy részén

Bukarest, július 4./Agerpres/ - A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól - közölte szombaton az Orszá

Magyar 04-07-2026 11:59

Pénzügyminisztérium: 2026 első négy hónapjában 5306-tal csökkent a közalkalmazottak száma

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Idén áprilisban 1.274.999 közalkalmazottat tartottak nyilván Romániában, 5306-tal kevesebbet, mint januárban - derül ki a pénzügyminisztérium honlapján szombaton közzétett adatokból. Márciushoz képest 2462-vel, t

Magyar 04-07-2026 11:46

Bolojan: A román-amerikai stratégiai partnerség közvetlenül hozzájárul országunk biztonságához és fejlődéséhez

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Az Egyesült Államok a szabadság, a demokrácia és az esélyegyenlőség jelképe, a román-amerikai stratégiai partnerség pedig közvetlenül hozzájárul Románia biztonságához és fejlődéséhez - írta

Magyar 04-07-2026 11:01

Grindeanu: Az Egyesült Államok 250 évvel létrejötte után is a demokrácia mércéje maradt

Bukarest, július 4./Agerpres/ - Sorin Grindeanu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője az Egyesült Államok függetlenségének napja alkalmából szombaton közzétett üzenetében azt írta, hogy ez az ország 250 évvel létrej&ou

Magyar 04-07-2026 10:35

Börtönre ítéltek Londonban két román állampolgárt egy iráni újságíró megkéseléséért

London, július 4./Agerpres/ - Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót. A brit ügyészek szerint a m

Magyar 03-07-2026 18:46

Máramaros megye: egy év alatt 33 százalékkal csökkent az ukrán állampolgárok illegális határátlépéseinek a száma

Nagybánya, július 3./Agerpres/ - Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához ké

Magyar 03-07-2026 18:19

Legfőbb ügyész: Jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek vagy a politikai érdekeknek tartoznak felelősséggel

Bukarest, július 3./Agerpres/ - A legfőbb ügyész pénteken kijelentette, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek. A legfőbb &u

Magyar 03-07-2026 17:41

Érettségi: a beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt a kisebbségek anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán

Bukarest, július 3./Agerpres/ - A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán - számolt be az oktatási minisztérium. A közle