FRISSÍTVE/Hatósági felügyelet alá helyezték a Makaveli néven ismert influenszert
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az adócsalással gyanúsított influenszer elektronikus nyomkövető viselérésre kötelezték, és nem hagyhatja el az országot. Emellett rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen, nem léphet kapcsolatba az ügy többi gyanúsítottjával, és havonta be kell számolnia a hatóságoknak a jövedelemforrásairól.
Ügyészségi források szerint a vádhatóság azért nem kérte a bíróságtól Makaveli előzetes letartóztatását, mert beismerte a bűncselekményt. A gyanú szerint összesen 531.047 lejjel károsította meg az államot.
Makavelit csütörtökön kihallgatták és 24 órára őrizetbe vették az ügyészek. Az ügyben az infuenszer három barátja is érintett, akiket adócsalásban való bűnsegédlettel ganúsítanak.
A az ügyészek szerint a négy gyanúsított nem vallott be 3.300.000 lej jövedelmet, amelyre a közösségimédia-platformokon végzett tartalomgyártói tevékenységükkel tettek szert. Ezzel 574.000 lejes kárt okoztak az államkasszának.
Makaveli az SOS Románia elnöke, Diana Șoșoaca tanácsadója és a legutóbbi önkormányzati választásokon a párt bukaresti főpolgármester-jelöltje volt, de később visszalépett Anca Alexandrescu javára.
Az influenszer Călin Georgescu volt államfőjelöltnek is kampányolt a TikTokon. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Kolozsvár: pénteken kezdődik a TIFF
Kolozsvár, június 12./Agerpres/ - Pénteken kezdődik Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Románia legrangosabb filmfesztiváljának 25. kiadása június 21-éig tart. A filmszemle tíz napja alatt 49 ország 210 filmjét nézheti meg a k&o
Nyolc hónap után újra megnyílt a forgalom előtt a transzfogarasi úton
Nagyszeben, június 12./Agerpres/ - Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza - jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 ó
Hatósági felügyelet alá helyezték a Makaveli néven ismert influenszert
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség pénteken hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut, és úgy döntött, hogy nem kéri a bíróságtól az adócsalással gyanúsított influenszer elő
Péntektől közvetlen vonatjárattal el lehet jutni a tengerpartra az ország összes régiójából
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között. A vállalat közle
INS: 8,34 százalékkal több lakást adtak használatba az első negyedévben
Bukarest, június 12./Agerpres/ - Az idei első negyedévben 11.876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból. A január és már
Áprilisban 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában
Bukarest, június 12./Agerpres/ - Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9740 lej volt
INS: az idei első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent az átlagnyugdíj az előző negyedévhez képest
Bukarest, június 12./Agerpres/ - Az idei első negyedévben átlagban 4,92 millió nyugdíjast tartottak számon Romániában, mintegy 7 ezerrel kevesebbet, mint 2025 végén; az átlagnyugdíj 0,8 százalékkal 2934 lejre csökkent az előző negyedévhez képest - derül k
INS: az áram, a lakbér és a gázolaj ára nőtt a legnagyobb mértékben idén májusban
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A villamos energia (+55,49 százalék), a lakbér (+43,56) és a gázolaj (+36,85) drágult meg a leginkább idén májusban a tavalyi ötödik hónaphoz képest - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. M&
Májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció
Bukarest, június 12./Agerpres/ - Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az intézmény adatai szerint a szolgált
DSU: Tizenöt megyében és Bukarestben károkat okozott a viharos időjárás
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt te
Rareș Bogdan szeretettel és csodálattal üdvözölte a PSD nőszervezetének tagjait
Craiova, június 12./Agerpres/ - Rareș Bogdan liberális (PNL) EP-képviselő üzenetet küldött csütörtökön a Szociáldemokrata Nőszervezet (OFSD) Dolj megyei értekezletének résztvevőihez, amelyben gratulált a szervezet tagjainak, és hangsúlyozta: a Szociáldemokrata P&aa
Külügyminisztérium: Biztonságban vannak a belfasti zavargások román állampolgárságú érintettjei
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A belfasti tüntetéseket kísérő incidensek összes román állampolgárságú áldozata segítséget kapott a helyi rendőrségtől vagy rokonaitól, barátaitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztett&eacu
Manda (PSD): A parlament bizalmat fog szavazni Tomac kormányának, véget ér a Bolojan-korszak
Craiova, június 11./Agerpres/ - Claudiu Manda, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára csütörtökön kijelentette, hogy véleménye szerint a Tomac-kormánynak bizalmat fog szavazni a parlament, és Románia új irányt vehet az Ilie Bolojan PNL-elnök vezette kormány utá
Tomac kijelentette, hogy a PNL döntése után is nagyon optimista
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Eugen Tomac kijelölt kormányfő csütörtökön kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntése után is nagyon optimista marad, és várja, hogy csatlakozzanak hozzá azok, akik Romániával tartanak. 'Megértettem a




