Külügyminisztérium: Biztonságban vannak a belfasti zavargások román állampolgárságú érintettjei
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A belfasti tüntetéseket kísérő incidensek összes román állampolgárságú áldozata segítséget kapott a helyi rendőrségtől vagy rokonaitól, barátaitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket - tájékoztatott csütörtök este a külügyminisztérium.
A közlemény szerint az érintetteket vagy a helyi hatóságok által biztosított szállásokon helyezték el, vagy ismerőseik otthonában kaptak menedéket, és jelenleg mindannyian biztonságban vannak.
A külügyminisztérium ismételten hangsúlyozta, hogy az észak-írországi erőszakos tiltakozások kezdete óta a román külképviseletek - a londoni nagykövetség és az edinburgh-i főkonzulátus - folyamatos kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal.
A közlemény szerint Laura Popescu londoni román nagykövete kapcsolatban áll Hilary Benn észak-írországi ügyekért felelős brit államminiszterrel, akinek megköszönte a bajba jutott román állampolgároknak nyújtott hatósági segítséget. A brit miniszter biztosította a román felet arról, hogy mindent megtesznek a helyzet enyhítéséért.
A belfasti tüntetések kezdete óta a külügyminisztérium összesen hat konzuli segítségkérést kezelt, amelyek 20 román állampolgárt érintettek. Néhányan arról számoltak be a román külképviseleteknek, hogy a tüntetők megrongálták a lakásaikat, autóikat vagy vállalkozásuk székhelyét.
A külügyminisztérium segítséget nyújtott azoknak a román állampolgároknak is, akik haza akarnak térni, de nem rendelkeznek érvényes úti okmányokkal. A dublini román nagykövetség konzuli részlege eddig hét ideiglenes úti okmányt állított ki.
Az edinburgh-i román főkonzul csütörtökön Belfastba utazott, hogy találkozzon az érintett családokkal, és egyeztetést kezdeményezzen a helyi hatóságokkal, illetve a belfasti rendőrséggel.
Bevándorlóellenes erőszakhullámot váltott ki kedd este Észak-Belfastban, hogy előző nap késes támadás miatt letartóztattak a hatóságok egy szudáni férfit. Tüntetők százai megtámadták a rendőrséget, és házakat, autóbuszokat, rendőrautókat gyújtottak fel. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
INS: az áram, a lakbér és a gázolaj ára nőtt a legnagyobb mértékben idén májusban
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A villamos energia (+55,49 százalék), a lakbér (+43,56) és a gázolaj (+36,85) drágult meg a leginkább idén májusban a tavalyi ötödik hónaphoz képest - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. M&
Májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció
Bukarest, június 12./Agerpres/ - Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az intézmény adatai szerint a szolgált
DSU: Tizenöt megyében és Bukarestben károkat okozott a viharos időjárás
Bukarest, június 12./Agerpres/ - A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt te
Rareș Bogdan szeretettel és csodálattal üdvözölte a PSD nőszervezetének tagjait
Craiova, június 12./Agerpres/ - Rareș Bogdan liberális (PNL) EP-képviselő üzenetet küldött csütörtökön a Szociáldemokrata Nőszervezet (OFSD) Dolj megyei értekezletének résztvevőihez, amelyben gratulált a szervezet tagjainak, és hangsúlyozta: a Szociáldemokrata P&aa
Manda (PSD): A parlament bizalmat fog szavazni Tomac kormányának, véget ér a Bolojan-korszak
Craiova, június 11./Agerpres/ - Claudiu Manda, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára csütörtökön kijelentette, hogy véleménye szerint a Tomac-kormánynak bizalmat fog szavazni a parlament, és Románia új irányt vehet az Ilie Bolojan PNL-elnök vezette kormány utá
Tomac kijelentette, hogy a PNL döntése után is nagyon optimista
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Eugen Tomac kijelölt kormányfő csütörtökön kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntése után is nagyon optimista marad, és várja, hogy csatlakozzanak hozzá azok, akik Romániával tartanak. 'Megértettem a
Gyengült csütörtökön a lej a főbb devizákhoz képest
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,46 banival (0,09 százalékkal) 5,2390 lejre nőtt a szerdai 5,2344 lejről. A román fizetőeszk&oum
Ügyészségi források: őrizetbe vették a Makaveli néven ismert influenszert
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Õrizetbe vették csütörtökön 24 órára a Makaveli néven ismert Alexandru Zidaru influenszert egy adócsalási ügyben - nyilatkozták az Agerpresnek a nyomozáshoz közel álló források. Az influenszert adócsal
Seidler: Az USR politikai bizottsága pénteken dönt a Tomac-kormány támogatását illetően
Bukarest, június 11./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken 17 órakor kezdődő ülésén dönt az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormány támogatását illetően - közölte csüt&
Az előrejelzett viharok miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út megnyitását
Bukarest, június11./Agerpres/ - A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitá
Papahagi: A jelenlegi helyzetben nem kívánok egy politikai és intézményi konfliktus részese lenni
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére 'elviekben' vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy
Külügyminisztériumi források: eddig 21 belfasti személy kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Eddig 21 Észak-Írországban élő személy kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt - közölték csütörtökön k
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok az ország megyéinek többségére
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részéne
A szexuális bántalmazással kapcsolatos ügyben is fenntartotta a törvényszék a Pomohaci ellen elrendelt előzetes letartóztatást
Marosvásárhely, június 11./Agerpres/ - A Maros megyei törvényszék csütörtökön elutasította Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad abban az ügyben is, amelyikben kiskorú elleni s




