Perének újratárgyalása után ismét nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték Mario Iorgulescut
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
A Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke, Gino Iorgulescu fiát emberölés, illetve alkohol és kábítószer hatása alatti vezetés miatt állították bíróság elé a 2019-ben történt, halált okozó közúti balesete ügyében. Bár egy napot sem ült még börtönben, mivel Olaszországba menekült, eredeti büntetését - 15 év és 8 hónapra szóló szabadságvesztés - többször is enyhítették már.
A bukaresti törvényszék 2023 februárjában alapfokon 15 év és 8 hónap szabadságvesztést szabott ki rá, amit az ítélőtábla októberben 13 év és 8 hónapra csökkentett. Mario Iorgulescu ezután semmisségi folyamodványt nyújtott be, amelynek a legfelsőbb bíróság 2024 júniusában helyt adott, így a pert másodfokon újratárgyalták. A folyamodványt azzal indokolták, hogy Mario Iorgulescu nem emberöléssel, hanem gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolható, és utóbbi enyhébb büntetéssel jár.
A per újratárgyalása után a bukaresti ítélőtábla 2024 decemberében jogerősen nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Tavaly júniusban azonban nyolc hónappal csökkentették ezt a büntetést, miután az ítélőtábla egyik bírája helyt adott Iorgulescu újabb semmisségi folyamodványának. Ügyvédei ezt arra hivatkozva nyújtották be, hogy az alkohol és más tudatmódosító szerek hatása alatti vezetés bűncselekménye elévült.
Az ügyészség megtámadta a büntetés csökkentésére irányuló döntést, a legfelsőbb bíróság pedig idén márciusban ismét elrendelte a per újratárgyalását.
A csütörtöki döntés tulajdonképpen fenntartja a 2024 decemberében kimondott ítéletet. Ennek megfelelően Iorgulescu hét évet kapott gondatlanságból elkövetett emberölésért és két évet alkohol és kábítószer hatása alatt történő járművezetésért. Egy másik ügyben jogellenes fogvatartásért való bűnrészességért 3 évre ítélték; a bírák halmazati büntetésként összesen 8 év és 8 hónap büntetést róttak ki rá.
Mario Iorgulescu 2019. szeptember 8-án ivott és kokaint fogyasztott egy mulatságon Tărtășești községben, majd autóba ült és elindult Bukarestbe. Az ügyészek szerint ekkor a véralkoholszintje 1,96 ezrelékes volt. A fővárosba érve egy kereszteződésben nagy sebességgel áthajtott a piroson, majd a szemközti forgalmi sávra sodródott, és 143 km/h-s sebességgel frontálisan ütközött egy személygépkocsival, amelynek a vezetője, egy férfi, a helyszínen életét vesztette.
A halált okozó balesete után Mario Iorgulescut egy magánrepülőgéppel egy olaszországi magánklinikára szállították a szülei. A büntetőeljárás során az ügyészek és a bírák egyszer sem hallgatták ki. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Az egészségügyi minisztérium módosít a kórházak finanszírozásának módján
Bukarest, május 21. /Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön egy új reformcsomagat jelentett be, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját. Cseke Attila egy sajt&oacut
FRISSÍTVE/Jelentősen csökkentette az Európai Bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
Brüsszel, május 21./Agerpres - Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előr
Cotroceni-i konzultációk/ Nicușor Dan nagyra értékelte a parlamenti képviselők párbeszédre való nyitottságát
Bukarest, május 21 mai /Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök csütörtökön, az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE - Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőivel folytatott megbeszélések végén kijelentette,
Cotroceni-i konzultációk/A független képviselők eltérő álláspontokat fogalmaztak az államelnökkel folytatott egyeztetésen
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A független parlamenti képviselők csütörtökön eltérő álláspontokat fogalmaztak meg a Nicușor Dan államelnökkel folytatott megbeszéléseken a jelenlegi politikai helyzetről. Victoria Stoiciu szenátor kijelentette, hogy sürgősen sz&uum
Évi 5,84 százalékra csökkent a három hónapos bankközi hitelkamatláb
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A szerdán jegyzett évi 5,85 százalékról 5,84 százalékra csökkent csütörtökön a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Rom
Bukaresti liftbaleset/Szerdán nagyjavítási munkálatokat végeztek a liften, a drótköteleket is kicserélték
Bukarest, május 21./Agerpres/ - Nagyjavítási munkálatokat végeztek szerdán a CFR-palota liftjén, amelyik csütörtökön a mélybe zuhant - nyilatkozta az épület adminisztrátora, aki szerint a karbantartó cég a drótköteleket is teljesen kicserélte.
Jelentősen csökkentette az Európai Bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
Brüsszel, május 21./Agerpres - Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előr
FRISSÍTVE/Cotroceni-i konzultációk/Peiu: Támogatjuk egy BÉKE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A Béke - Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy BÉKE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák. Peiu a Nicușor Dan államfő által kezdeményez
Bukaresti liftbaleset: heten voltak a lezuhant liftben, öt embert vittek kórházba
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség friss tájékoztatása szerint öt személyt szállítottak kórházba a CFR-palotában történt liftbaleset nyomán. A közlemény értelmében összes
Cotroceni-i konzultációk/Chiriță: Az Egységben Romániáért parlamenti frakció az államfő által alkalmasnak tartott kormánykonstrukciót támogatja
Bukarest, május 21./Agerpres/ - Az Egységben Romániáért parlamenti frakció készen áll támogatni a Nicușor Dan államfő által alkalmasnak tartott kormánykonstrukciót - jelentette ki az elnökkel folytatott csütörtöki konzultációt követően Răzvan Chir
Bukarest: a mélybe zuhant a CFR-palota egyik liftje; három személyt kórházba szállítanak
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A fővárosi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset bekövetkeztekor hatan tartózkodtak a felvonóban. Közülük három személyt k
Szakszervezeti szövetségek: A bérreformot nem lehet zárt irodákban, átláthatatlan és elhamarkodott döntésekkel megvalósítani
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A szakszervezeti szövetségek kérik a kormánytól és a munkaügyi minisztériumtól, hogy haladéktalanul kezdeményezzenek 'valós és átlátható' vitát az új egységes bértörvény tervezet&eac
Az első negyedévben közel 8,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában
Bukarest, május 21./Agerpres/ - Az idei év első három hónapjában a nyers adatok szerint 8,2 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 6,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene Romániában az elő
Cotroceni-i konzultációk/Peiu: Támogatjuk egy BÉKE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását
Bukarest, május 21./Agerpres/ - A Béke - Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy BÉKE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák. Peiu a Nicușor Dan államfő által kezdeményez








