Az Egységben Romániáért, a BÉKE - Románia az első frakcióval és a függetlenekkel egyeztet csütörtökön Nicușor Dan
Bukarest, május 21./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE - Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Az elnöki hivatal szerdai közleménye szerint a konzultációk menetrendje a következő:
9 órától - Egységben Romániáért frakció;
10 órától - BÉKE - Románia az első frakció;
11 órától - független képviselők és szenátorok.
A BÉKE - Románia az első frakció bejelentette, hogy részt vesz az egyeztetésen. Delegációjukban Ninel Peia, Adrian Peiu, Nadia Cerva, Clement Sava és Paul Gheorghe szenátorok, valamint Mădălin Făget képviselő kap helyet.
Az államfő hétfőn a PSD, az AUR, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetőivel tárgyalt a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről.
A konzultációk után Nicușor Dan közölte: addig folytatja a tárgyalásokat, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát többség. Egyúttal felelősségteljes hozzáállásra szólította fel a pártokat. 'Alapvető fontosságú, hogy észszerű időn belül közös nevezőre jussanak' - jelentette ki. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Tánczos Barna szerint meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását. Az intézkedés hatálya június 30-&aacut
Csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség az RMDSZ egyik Bihar megyei polgármesterét
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló (Buduslău) RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO). Az EPPO szerdai közlem&eacu
FRISSÍTVE/Házkutatást tart a DNA a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklubnál
Brăila, május 20./Agerpres/ - Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklub székhelyén. A vádhatóság közleménye szerint az ügyben jogtalan haszonszerz&eac
Grindeanu: Bolojan tegye félre a gőgjét, és alakítsuk meg a kormányt, utána visszatérhet az államelnöki kampányához
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán felszólította Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy 'hagyja abba az elnökválasztási kampányt', az összes Nyugat-barát párt üljön tárgyalóasztalhoz, és
Külügy: folytatódik Görlitzben a felrobbant és összedőlt épület romjai alá szorult román állampolgárok keresése
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek - közölte szerdán a román külügy k&oum
Liberális frakcióvezető: A PSD elszigetelődött; sorban eltávolította maga mellől volt koalíciós partnereit
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elszigetelődött, egyenként eltávolította magától valamennyi korábbi koalíciós partnerét, és már senki sem akar részt venni a PSD-vel közös jövőbeli projektben - jelentette ki szerdán
Képviselőház: nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjból jövedelmet szerző magánszemélyeknek
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Döntő házként megszavazta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző mag&aa
Rahovai tömbházrobbanás/Az ügyészség 55 millió lej értékű vagyont vett zár alá;176 személy igényel kártérítést
Bukarest, május 20./Agerpres/ - A bukaresti regionális ügyészség szerdai bejelentése szerint a főváros Rahova lakótelepi tömbházában tavaly október 17-én történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be k&aacut
Az alkotmánybírósághoz fordult Sorin Grindeanu a 2026/38-as sürgősségi kormányrendelet ügyében
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Az alkotmánybírósághoz fordult Sorin Grindeanu képviselőházi elnök a 2026/38-as sürgősségi kormányrendelet ügyében. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke beadványában kéri a testülettől, hogy ál
Házkutatást végez a DNA a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklubnál
Brăila, május 20./Agerpres/ - Házkutatást tart a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán a Brăila megyei tanácsnál és a Dunărea Brăila Kézilabdaklub székhelyén. A vádhatóság közleménye szerint az ügyben jogtalan haszonszerz&eac
Szeben megye: Egy férfit kómában, SMURD-helikopterrel szállítottak a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, miután leesett a szekérről
Nagyszeben, május 20./Agerpres/ - Egy 58 éves férfit kómában, SMURD-helikopterrel szállítottak a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba, miután a Szeben megyei Bendorf (Benești) településen leesett a szekérről és a ló tíz méter hosszan v
Tánczos Barna szerint nem fogják meghosszabbítani az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtásának határidejét
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtásának határideje június 5-e, és a minisztériumnak nem áll szándékában ezt meghosszabbítani - jelentette ki szerdán Tánczos Barna. Az ügyvivő
Iosif-Florin Jianu képviselő kilépett a PSD-frakcióból és csatlakozott a PNL-hez
Bukarest, május 20./Agerpres/ - Kilép a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójából Iosif-Florin Jianu képviselő. A törvényhozó tájékoztatta a képviselőház házbizottságát, hogy szerdától a Nemzeti Liberális P&
Romániában áprilisban is csaknem háromszorosa volt az uniós átlagnak az éves inflációs ráta
Brüsszel, május 20./Agerpres/ - Áprilisban 3,2 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban a márciusi 2,8 százalékról, és Romániában volt ismét a legmagasabb a pénzromlás üteme, 9,5 százalék - derül ki az Eu










