Az AEP elnöke szerint az új választási törvényben külön fejezetet kell szánni az előre hozott választásoknak
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Az új választási törvényben külön fejezetet kell szánni az előre hozott választásoknak, mert előbb vagy utóbb Románia is ehhez a megoldáshoz folyamodhat egy politikai patthelyzet feloldására - véli az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
Adrian Țuțuianu a képviselőház jogi bizottsága előtt ismertette kedden a 2026-os év prioritásait, köztük a politikai pártok és az AEP működését szabályozó jogi keret reformját.
Beszámolója szerint a hatóságon belüli munkacsoportok több törvénytervezeten is dolgoznak jelenleg. Az egyik az AEP megszervezését és működését szabályozná, egy másik a politikai reklámtevékenység átláthatóságáról és célzott folytatásáról szóló európai uniós rendelet alkalmazását és betartását szavatolná, de dolgoznak egy új pártfinanszírozási törvényen is, illetve a terveik szerint szeptemberig elkészül az új választási törvény tervezete. Utóbbiban a négy típusú választás mellett külön fejezetet szentelnének a referendumnak, valamint az előre hozott választásoknak. 'Előbb vagy utóbb vélhetően Románia is ehhez a megoldáshoz fog folyamodni egy politikai patthelyzet feloldására' - tette hozzá.
Adrian Țuțuianu azt is elmondta, hogy az AEP megszervezését és működését szabályozó tervezet elfogadása után létrehoznának a hatóságon belül egy külön osztályt, amely kizárólag a politikai hirdetésekkel és a nagy közösségimédia-platformokkal (például TikTok, Facebook) való kapcsolattartással foglalkozna. 'E tekintetben egyáltalán nem volt könnyű dolgunk a 2024-es és a 2025-ös választási kampányok alatt' - jelentette ki. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A védelmi minisztérium megerősítette, hogy egy román F-16-os vadászgép lelőtt egy drónt Észtországban
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A védelmi minisztérium megerősítette, hogy a NATO észtországi légirendészeti missziójában szolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgépek egyike kedden lelőtt egy drónt. A tárca közleménye szerint ke
Maros megye: távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a mezőméhesi gyilkossággal vádolt Emil Gânjt
Marosvásárhely, május 19./Agerpres/ - Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, táv
Lelőtt egy drónt Észtországban egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt - jelentette a Reuters. A repülő a
Isărescu: Nem tartottuk mesterségesen alacsonyan az árfolyamot
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) nem tartotta mesterségesen alacsonyan az árfolyamot, és ezt a devizatartalékok alakulása is bizonyítja - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu. A jegybank kormányzója emlékez
Isărescu: A BNR 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol - jelentette be kedden Mugur I
A PNL felszólította a PSD-t, hogy javasoljon miniszterelnök-jelöltet, vagy ismerje el, hogy képtelen vezetni Romániát
Bukarest, május 19./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden felszólította a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy javasoljon kormányfőjelöltet, vagy pedig ismerje el, hogy képtelen kormányozni Romániát. A PNL Facebookon közzétett közleménye
Nazare: Megszüntetjük az e-Factura kötelező használatát azokban az esetekben, ahol felesleges bürokráciát jelentene
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter kedden egy Facebook-bejegyzésben ismertette annak a törvénytervezetnek az indoklását, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tev&ea
Fokozott légköri instabilitás várható szombat reggelig az ország régióinak többségében
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Az ország legtöbb régiójában légköri instabilitásra, jelentős csapadékmennyiségre és a szél erősödésére lehet számítani szombat reggelig - közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM
Grindeanu: Bolojan államelnöki kampányt folytat; ezért alakult ki ez a patthelyzet, őt 2030 érdekli
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Sorin Grindeanu PSD-elnök szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője, Ilie Bolojan már a 2030-as elnökválasztási kampányára készül, emiatt alakult ki a jelenlegi patthelyzet a romániai politikában. Az Antena 1-nek hétfő este n
A nap várható eseményei - 2026. május 19.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések IGAZSÁGÜGY: - alkotmánybíróság ülése (10:00) OKTATÁS: - a negyedikesek országos felmérője (m&
Oroszország ismét dróntámadásokat hajtott végre ukrajnai célpontok ellen a román határ közelében
Bukarest, május 19./Agerpres - A hétfőről keddre virradó éjszaka Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében. A körny&ea
Grindeanu: A PSD össze tudna gyűjteni egy parlamenti többséget, de az nem felelne meg az államfő követelményeinek
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnök hétfő este kijelentette, a cotroceni-i konzultáción azt mondta Nicușor Dan államfőnek, hogy pártja végül is össze tud gyűjteni egy többséget a parlamentben, de ez a többség nem felelne meg az államfő &aac
Grindeanu: Az államelnök inkább azt akarta megtudni, hogy milyen korlátokat szabnak meg az egyes pártok
Bukarest, május 19./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kijelentette, hogy a Cotroceni-palotában folytatott hétfői megbeszéléseken Nicușor Dan államfő elsősorban azt szerette volna megtudni, hogy milyen korlátokat szabnak meg egyes pártok, melyek azok a határok,
Elfogadta a szenátus a civil szervezetek finanszírozását szigorító tervezetet
Bukarest, május 18./Agerpres/ - Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszíroz&aacut









