Bolojan: Nehéz dolguk lesz a jövendőbeli kormányoknak, ha el akarnák oltani a villanyt, különösen a problémás területeken
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nehéz dolguk lesz a következő kormányoknak, ha meg akarnák szüntetni az ő mandátuma alatt bevezetett átlátható működést, különösen a problémás állami vállalatoknál.
A kormányfőt arról kérdezték a Rock FM-nek adott interjúban, hogy meglátása szerint az elkezdett reformok visszafordíthatatlanok vagy könnyen eltörölhetők.
Válaszában Bolojan rámutatott, a kiadáscsökkentések visszafordíthatók, mert új embereket felvenni és a költségeket növelni bármikor lehet, az átláthatóság növelését célzó intézkedések érvénytelenítése azonban már sokkal nehezebb. 'Nagyon nehéz dolguk lesz a jövendőbeli kormányoknak, ha el akarnák majd oltani a villanyt' - fogalmazott. Hozzátette, az emberek többé nem fogják elfogadni, hogy az illetékesek szemet hunyjanak egy mindenki által észlelt és jelzett probléma fölött.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a legsúlyosabb problémákat éppen az ország számára rendkívül fontos energiaágazatban észlelték. 'Noha fontos, hogy növeljük a termelést, hosszú évek óta húzódik a projektek megvalósítása' - jelentette ki. Hozzátette, emellett az energiapiaci spekulánsok is jelentős mértékben akadályozták a romániai energiarendszer fejlesztését. Miközben Románia villamosenergia-fogyasztása a téli csúcsidőszakban mintegy 9000 MW, az elmúlt években összesen 88.000 MW-ra adtak ki hálózati csatlakozási engedélyeket, ami messze meghaladja a reális kapacitást. A hálózati csatlakozási lehetőségeket nagyrészt spekulatív beruházások 'foglalták le', így a tényleges befektetők gyakran csak úgy tudnak belépni a rendszerbe, ha megvásárolják ezeket az engedélyeket. Ezen a helyzeten változtatni kell - szögezte le Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Szakértő: A belpolitikai kockázatok magyarázzák a lej erőteljes gyengülését az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kock&a
A legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyészséghez a bányászjárás ügyének vádiratát
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát. A csütörtöki döntés szerint a bírák helyt adtak a vádlottak több ki
Külügyminisztérium: a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az MSC Francesca fedélzetén tartózkodó román állampolgárok helyzetét
Bukarest, április 30./Agerpres - A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az iráni hatóságok által lefoglalt MSC Francesca fedélzetén tartózkodó négy román &a
Árfolyamok: történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,100
Jóváhagyta a kormány a különnyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén a nem járulékalapú nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet - jelentette be az ülést követő sajt&
Andronache (PNL): Egyáltalán nem biztos, hogy a bizalmatlansági indítvány megkapja az elfogadásához szükséges számú szavazatot
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint 'egyáltalán nem biztos', hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizal
Bolojan az államfő tisztségből való felfüggesztéséről: Az elmúlt időszak történései alapján ez is elképzelhető
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felf&u
Ajánlásokat fogalmazott meg a Salvamont a május 1-jei hosszú hétvégén túrázni készülőknek
Târgu Jiu, április 30./Agerpres/ - A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok. A hegyimentő-szolgálat Facebook-oldalá
Az idei első negyedévben 4,8 százalékkal csökkent a lakóépületre kiadott építési engedélyek száma
Bukarest, március 31./Agerpres/ - Az idei év első három hónapjában 4,8 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2025 azonos időszakában - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai I
INS: márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). A 15 és 74 &eacu
Kormány: a következő 3 évben 14 ezerrel csökken a kórházi ágyak száma; a jelenlegi kihasználtsági ráta 50-60 százalékos
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány. A kormányülé
Bolojan az államfő mediátori szerepéről:Nehéz eredményt elérni, amikor olyanokkal kell tárgyalnod, akiknek mások az érdekei
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Amikor olyan emberekkel kell tárgyalnod, akiknek 'mások az érdekei', nehéz eredményt elérni - jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök szerda este az államfő mediátori szerepe kapcsán. A közszolgálati televíziónak adot
Bolojan szerint kormányának bukása esetén egy 'demokratikus pólus' létrehozása lehet az egyik alternatíva
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök szerint kormányának bukása esetén egy 'demokratikus pólus' létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. A kormányfő a köztelevíziónak ad
Jóváhagyta a kormány a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások keretösszegeiről szóló határozatot
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot - közölte Tánczos Barna minisztere








