A legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyészséghez a bányászjárás ügyének vádiratát
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
A csütörtöki döntés szerint a bírák helyt adtak a vádlottak több kifogásának, és megállapították, hogy a vádirat a feltételezett bűncselekmények leírása és a bizonyítékok vonatkozásában is 'szabálytalanságokat' tartalmaz. Ugyanakkor kizárták a nyomozati anyagból a vádlottak parlamenti vizsgálóbizottság előtti beszámolóját, és a vádiratot visszaküldték a főügyészségnek. A döntés nem jogerős, három napon belül megfellebbezhető.
Az ügyészség 2025 áprilisában emelt vádat az azóta elhunyt Ion Iliescu volt államelnök, továbbá Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu-Voican Voiculescu volt kormányfő-helyettes, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, Miron Cozma egykori bányászvezér, valamint Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
Az ügyben 2017-ben is történt egy vádemelés, három év után azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta a vádiratot a katonai ügyészséghez, és elrendelte a nyomozás újrakezdését.
Az ügyészek szerint 1990 júniusában a román állam több döntéshozója, valamint hozzájuk közel álló vagy őket támogató személyek elrendelték a fővárosi tüntetések elfojtását, aminek következtében négy személy életét vesztette, kettőt megerőszakoltak, több mint 1300 személy megsérült, és több mint 1200 személyt tartottak fogva jogtalanul. A vádhatóság szerint a bukaresti Egyetem téren tüntetőkkel szembeni megtorló akcióban törvénysértő módon részt vettek a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a SRI erői, valamint több mint tízezer bányász és más munkás az ország több pontjáról. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Bolojan: Az uniós források lehívását felgyorsító sürgősségi rendeleteket fogad el hétfőn a kormány
Bukarest, április 30./Agerpres - A kormány csütörtökön első olvasatban tárgyalt két sürgősségi rendelettervezetről, amelyek célja az uniós források lehívásának felgyorsítása - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök. A két jogszabályt h&eac
Miniszter: Elveszíti különnyugdíja nem járulékalapú részének 85 százalékát az a közalkalmazott, aki továbbra is dolgozni akar
Bukarest, április 30./Agerpres - A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztató
Szakértő: A belpolitikai kockázatok magyarázzák a lej erőteljes gyengülését az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kock&a
Külügyminisztérium: a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az MSC Francesca fedélzetén tartózkodó román állampolgárok helyzetét
Bukarest, április 30./Agerpres - A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a teheráni román nagykövetség figyelemmel kíséri az iráni hatóságok által lefoglalt MSC Francesca fedélzetén tartózkodó négy román &a
Árfolyamok: történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Bukarest, április 30./Agerpres - Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,100
Jóváhagyta a kormány a különnyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén a nem járulékalapú nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvénytervezetet - jelentette be az ülést követő sajt&
Andronache (PNL): Egyáltalán nem biztos, hogy a bizalmatlansági indítvány megkapja az elfogadásához szükséges számú szavazatot
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint 'egyáltalán nem biztos', hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizal
Bolojan: Nehéz dolguk lesz a jövendőbeli kormányoknak, ha el akarnák oltani a villanyt, különösen a problémás területeken
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nehéz dolguk lesz a következő kormányoknak, ha meg akarnák szüntetni az ő mandátuma alatt bevezetett átlátható működést, különösen a problémás állami vállalatoknál.
Bolojan az államfő tisztségből való felfüggesztéséről: Az elmúlt időszak történései alapján ez is elképzelhető
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felf&u
Ajánlásokat fogalmazott meg a Salvamont a május 1-jei hosszú hétvégén túrázni készülőknek
Târgu Jiu, április 30./Agerpres/ - A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok. A hegyimentő-szolgálat Facebook-oldalá
Az idei első negyedévben 4,8 százalékkal csökkent a lakóépületre kiadott építési engedélyek száma
Bukarest, március 31./Agerpres/ - Az idei év első három hónapjában 4,8 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2025 azonos időszakában - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai I
INS: márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). A 15 és 74 &eacu
Kormány: a következő 3 évben 14 ezerrel csökken a kórházi ágyak száma; a jelenlegi kihasználtsági ráta 50-60 százalékos
Bukarest, április 30./Agerpres/ - A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány. A kormányülé
Bolojan az államfő mediátori szerepéről:Nehéz eredményt elérni, amikor olyanokkal kell tárgyalnod, akiknek mások az érdekei
Bukarest, április 30./Agerpres/ - Amikor olyan emberekkel kell tárgyalnod, akiknek 'mások az érdekei', nehéz eredményt elérni - jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök szerda este az államfő mediátori szerepe kapcsán. A közszolgálati televíziónak adot








